2019
Felvevőgép találkozik alanyával:
Editke építget, Világjáték nevű teszt figuráit rendezgeti. E projekciós
próbát - pszichodiagnosztikai eljárás - a filmprodukció pszichológus
szakértője, dr. Polcz Alaine vezette be itthon. Életéről, durva
mostohaapjáról, alkoholista édesanyjáról beszél a leány, meg arról,
miért került állami gondozásba. Beilleszkedési nehézségéről
tájékoztatja vizsgálóját, egyben a nézőt. Kísérletező mozgókép születik
eredeti módon. Teljes műsort betöltő dokumentumfilm pereg: Befejezetlenül (Vas Judit, 1970, magyar, fekete-fehér). Reklámplakátja: „Magyar tudományos lélektani film”.
A bakfis édesanyja leül a filmstúdió egyik vágószobájának
montázsasztalához. Kivetített képeken gyermeke szól hozzá, róla,
szüleinek vele kapcsolatos magatartásáról, nevelőintézetből való
megszökéséről, a közgazdasági technikum kollégiumi csoportjáról beszél.
Anyjának a családi életükre, lányára vonatkozó szavai is Ragályi Elemér
operatőr képein rögzültek. További jelenetek válnak érzelmi
szembesítések előhívójává, élménymobilizálóvá. Editke figyeli a
vágóasztal képernyőjét: szülőanyját nézi, hallja, érzékenyen reagál. A
lélekbúvár újabb kérdéseire válaszol. Életének mértékadói, hitelt
érdemlő megnyilatkozások során tapasztal(hat)ják egymás, eddig netán
sosem vagy nem így ismert érzéseit, hozzáállásokat, őket érintő
megítélést.
Amint később, itt sem szabad eltekintenem felidézettek tömör, vázlatos leírásától. Azért
nem, hogy az érdeklődő befogadóként, ugyanekkor metaforikus értelemben
legyen képben. Kellően követhessen értelmezett szekvenciákat. Remélem
az elolvasottak érzelmi és fogalmi visszacsatolását: egybevetését - jó
esetben – a filmélménnyel, valamint az Olvasó önnön valóságával.
Szembesített konfliktusok
Moziban, tévé, vagy számítógép előtt ülők egy kamaszlány
élethelyzetének, frusztrációinak tanúi. Bepillantanak, bepillanthatunk
magatartásgondjai indítékába. Rendezői nézőpontból mutat változó
eseményeket a kamera. Korántsem rátenyerelőn fotografál. Tapintatos! A
fegyelmi tárgyaláson ugyancsak, ami 16 éves diákról intézkedik,
ítélkezhet. Kollégiumi társai akarják kiközösíteni, mert szerintük
igencsak kifogásolhatóan viselkedett, viselkedik, nem felel meg
elvárásaiknak. Intermezzo: mielőtt döntenének a bizottság tagjai,
meghallgatják a nevelőnőjükkel lefolytatott magnóbeszélgetést,
végignézik a teszteltről és a szüleiről készült (korábbi vitáikat
szóbahozó) felvételeket. Hangos mozgóképek, helyes ítéletet
valószínűsítve, kollégistáknak kínálnak adekvát döntési lehetőséget. Új
ötletek, megközelítések vetődnek fel az iskolásokban. Empatikus
attitűd jelent meg, felerősödött. Bonyolultabb az ítélkezés, morálisan
vált súlyossá. Nehezebbé, mint amilyennek korábban látszott.
Érdeklődéskeltő képek követik egymást. Árnyalódik az ügymenet, a
mérlegelés, „bírák” bizonytalanodnak el, érvek, ellenérvek hangvétele
változik. Módosítván diáktársukkal kapcsolatos információhiányos
beállítódásokat. Maga a közjáték változtatott többek vélekedésén, most
már körültekintően határozhatnak. Mindennapjaikhoz viszonyították
filmből szerzett ismeretüket. Megélt mondatok szóltak bele a lány
sorsába: itt-ott lehengerlő agresszió helyébe humánus megítélés lépett,
segíteni akarás. Megfeneklett a tervezett, elmarasztaló ítélet.
Többnyire kérdéses a dokumentumfilmek tudatérintő, attitűdformáló
szerepe. Aktív ráhatásáé, befolyásolásé, filmnyelven közvetített lelki
reakcióké szintén. Egzakt ismeretük egyelőre odébb van. Képmások
konfliktusai jelennek meg mozivásznon, képernyő(k)ön, melyek alkotói
szisztémával, személyközi gondok kezelését elősegítve, hétköznapokhoz
kapcsolódnak. Nézőpontok összetalálkozásakor emlékek rendeződhetnek át,
más-más összefüggésbe kerülve egymással. Feltárásuk, áramlásuk
menedzselésére vállalkozott, vállalkozik a Befejezetlenül.
Ábrázolt szituációk ütköztetéseivel hat alanyaira, morális felhanggal
kíván tényeket tudatosítani azokban, akik ráláthatnak
magatartásjegyeikre, fontolóra veszik lélekmintáikat, értelmezik a külső feedback (valósághoz viszonyított filmélmény) korrigálta szempontokat. /1/
Szereplők elképzelését, gondolatait, emocionális megnyilvánulásokat a pszichodráma
foglalkozással rokonítható produkció engedi szabadjára. A
lefotografáltak manipulációk nélkül kutatják, őszintén tárják fel,
élik, élték meg problémáikat, magatartásgondjukat. Megengedték
érzelmeik kifejeződésének dokumentálását. Közvetlen módon, a képmásukat
adók beleegyezésével, együttműködésükkel folyik, zajlott le a forgatás.
Komplex feladatának megvalósításához nem a cinéma vérité
megoldásait alkalmazza a szerző. Exponáló kamerát nem rejt el sem
ritkán, sem gyakran. Kiemelt alanyára szabott, debütáló eljárást
alkalmaz. Őérte. Plánokról képsorokra igaz e vizsgálati személy (v.
sz.) története, frusztrációvonzata, konfliktusa. Ennyiben „vérité” a Befejezetlenül tartalma, ami cinéma direct
módon szellemült át tudatformálóvá. Vas Judit munkája tette meggyőzővé
koncepciójának, szereplővezetésének kommunikatív erejét: megjavulást
remél főalakjától, mindinkább mentesítve őt kudarckövető feszültsége
növekedésétől. Időszerű a pszichológus végzettségű rendező személyes viszonyulása, alkalmas kiscsoportos /2/
vizsgálódás átélhető megjelenítésére, in situ lélekállapotok
tolmácsolására. Nézői átértékeléssel, átgondolásokkal képes
beállítódások, viselkedésminták progresszív esélyű modulálására.
Tudatosító kamera
A „rövidfilmgyár” szép-emlékű büféjében érdeklődtem Vas Judittól:
miképp teltek, múltak a forgatási napok? Kávéztunk, elmondta:
előkészületek, felvételek, finálémunkálatok barátságos hangulatban,
oldottan zajlottak. Megfelelő instrukciók, logisztikai szervezés:
diákok, felnőttek könnyen ráálltak a stábmunkára. Szinte úgy viselkedtek, reagáltak, beszél(get)tek, mintha nem is lett volna jelen forgatócsoport. Alapvető magatartási problémákkal azért foglalkozik a Befejezetlenül,
hogy megoldási lehetőséggel teremtsen újabbakat. Konfrontációkkal
hatnak egymásra ellentmondások, meg-megvilágosodnak összefüggéseik. A
lányban, személyes környezetében alig ismert, rejtett tényezők
érvényesülhetnek. Problem child /3/ Editke
viselkedés- és magatartászavarainak, adaptációs nehézségének indítékai
tárulnak fel. Véleményváltoztatáshoz flexibilis mozzanatok
kiemelésével, átgondol(tat)ásával jut egyre közelebb a pszichodramatikus
alkotás. Gondok, konfliktusfajták okát, okait kompozíciótartalmak
mutatják az érintetteknek. Interperszonális összeütközéseket ismertető,
magatartásirányító képsorok koordinálnak szempontokat (= filmhatás).
Mi, befogadók szintén reagálunk a képernyőn, vetítővásznon megjelenő, mindig jelen idejű (itt, most és így) információkra.
Diáklánnyal, szüleivel, nevelőjével, iskolatársaival élhetünk át
érzelemszólító, asszociáltató történéseket. Azonosulással kísérhetjük,
amit nézünk, láttunk, hallottunk, melyek tényleges eseményekre nyitnak
ablakot, intim - ránk mégis tartozó -, bensőséget nem sértő dolgokba
avatnak be. Szereplők át-átstrukturálódó rosszérzéseit keletkezésük
képekké rögzülő, rögzült pillanatában, közvetett egyidejűségben akkor
követjük, amikor azok, akikkel szimultán megtörténnek, éppen megtörténtek.
Rosszul esik a kollégistáknak Editke kijelentése: filmen látottaknak
köszönheti viselkedése megjavulását. Szerintük az osztálytársuk
megfeledkezett róluk, pozitív ráhatásukról. Jóllehet már nem csupán azt
nézték, ítélik el, hogy mit tett, tesz, milyen magatartású. Igyekezvén
megérteni őt, mozgóképekből megismertek beszámításával elemzik a
miérteket. Saját életükre emlékeztető vonásokat fedeztek föl, kezdték,
kezdik elfogadni személyét, megértőbbek vele. Esetenként beleélték
magukat kudarcába, átérezték gondjait. Elvetette korábbi, kiközösítő
ítéletét a fegyelmi bizottság, így dönt: maradjon velük a lány. Már
többet tudnak róla, ezért támogatják őt, következésképp jogosan várják
el ennek méltánylását, kritikájuk indokolt. Az is érthető, miért nem
rájuk hivatkozik Editke. Akkor meg mi okozza a diákok és a v. sz. közti
nézeteltérést? Ez: két malomban őrölnek. Kölcsönös denotátum tévesztés
történt: a jel tárgya, amit jelöl kinél-kinél,
mondhatni másutt volt, mint ahol konszenzusuk érdekében lennie kellett
volna. Filmi ábrázolások hatottak, hatnak elevenebben a diákra, mint
amiket élőszóban közöltek vele, elmondanak róla. Nem valamiféle
absztrakt, átvitt értelmű tartalomról, hanem egy tinédzser felnőtt és
kiskorú ismerőinek őszinte megnyilvánulásáról van szó. Végül
tisztázódik, hogy voltaképpen mindegyikük egyazon dologról beszél,
beszélt, ám egymástól el-eltérő szövegkörnyezetbe „helyezett”
közlendővel. „Onnan” értelmezve: félreérthetőn. Mozgóképre hivatkozó v.
sz. valójában az iskolásoknak a felvételeken elhangzó véleményére
reagált. Korántsem feledkezett meg tehát a szóbeli megfogalmazását
félreértő társairól.
A Befejezetlenül résztvevői többször élnek át meglepő,
felrázó élményeket. Egyes helyzetekben keserű, gyötrő
képzettársításokkal terhelt emlékek, hitek, illúziók szertefoszlásának
kényszerű tudomásulvétele kísér szavakat, beszámolókat. Szükségesek
néha e zavarba ejtő, „érzésromboló” jelenetek — egyfajta
lélekgyógyításhoz. Viszonylag kínos mozzanatok érvényesülését nyilván
nem Editke belső világának puszta megmutatásáért, korántsem problémás
magatartása leleplezéséért engedi meg a rendező. Jól tudja, hogy a
pszichikum nem olyan zsák, amit azért kell kifordítania: meglássák, mi
van benne s ezzel máris kész. Hanem azért váljék átláthatóvá, hogy
mielőbb rendeződön zilált tartalma. Emocionális sérülések kíméletes
gondozása játszódik le előttünk. Mindegyik képsor bíztató, későbbi
katarzist valószínűsítenek a fölszabaduló heves, fájó megélések. Amint a
lányban és személyes miliőjében segítő mozzanatok, mondatok
tudatosulnak, akkor, ha kis mértékben is: változás történik, történt
benne, bennük. Pozitív tartalmú lelkületbeli elmozdulás.
Technikájában és nyelvezetében a Befejezetlenül műfaj-adekvát
tárgyi/fizikai produktum. Funkciójában viszont pszichésen, illetve
lélektanilag hatékony filmkészítési módot tett, tesz ismertté,
lehetséges outputjai többféle terápiás utat megengednek, megnyitnak.
Vas Judit alkotásával, minimo calculo, annyiban vethető egybe az Archaikus torzó (Dobai Péter, 1971, 30 perc, magyar, fekete-fehér), hogy mindkét mű választ várón foglalkozik személyi entitással. A Befejezetlenül
Editkére összpontosít hangsúlyosan, közben a többi szereplőre is
figyel, mindenki közvetlenül reagált, mind a felvételekre, mind a
személyekre, azaz hatottak egymásra. A rövidfilm pedig alanyának
érzékletes válaszát közvetve kapta meg akkor, amikor az „archaikus”
megkésve véleményez(hett)e ábrázolt önmagát.
Modell-helyzet
Vizsgálatra kiválasztott „alakzat” reprezentációs terjedelme attól
függ, milyen mértékben képvisel hozzá hasonló személyes és társas
helyzeteket. Adott forgatási módszer kópiázó pontossággal
megismételhetetlen. Egyedien működő kiscsoportok autonóm tagjai
speciális kontaktusjegyekkel, gondokkal, örömökkel reagálnak. Tényleges
kapcsolatokból vett mintát Vas Judit, modellszituációja
elsősorban egyszeri, mindeközben dramatizál konkrétumain túlmutató,
általánosítható tartalmakat. Szellemiséget. Feladata az és úgy, aminek,
ahogy megfelel. Jellemzők: megrögzött emlékek „revíziója”, egymásban
méredzkedő előhívott frusztrációk s konfliktusok, jellemszólító
tanulságok feltérképezése, egyéni és társas motívumtudatosítás,
arculatjegyek személyes, valamint csoportbeli átrajzolása, feltárt
képzetáramlások betájolása, feszültségek elaborálása (feldolgozás),
egyebek. A Vas-szemléletű filmfelvételi eljárás számos kiscsoportban alkalmazható.
Érzékkel, szakmai kompetenciával a tárgyalttól eltérő esetekre,
másmilyen helyzet(ek)re, személy(ek)re vonatkozó egyénítéssel: adaptálható modell. Kezelhetőn innovatív.
Befejező jelenet: nem szerepjátszók, épphogy önmagukat képmásaiknak
átadók nézik a róluk készült felvételeket. Sötétben, együtt. Fölgyullad
a villany a Budapest Filmstúdió (volt: HDF*) kisvetítőjében, kérdez a
rendező: „Hogyan fejezné be a filmet?” Editke meg a többiek
emerre-amarra nézelődve keresnek tekinteteket, szemkontaktust.
Bizonytalanok. Találgatnak, bátortalanul feltételeznek
epilógus-formákat. Határozott választ adni egyikük sem tud. Tanácstalan
mozdulatok, elcsodálkozó arckifejezések, emlékezetes premier plánok.
Reagálásaik beszédesek. Megkérdezettekben valóban befejezetlen az
állami gondozott története, sorsa. Miért? Elképzelhető ugyan kitalált
záróesemény, de ez - alkotói erkölcstől mentesülve - csorbítaná a
megismerteket. Hogyan felelhetne meg így az igazságnak? Feltett
kérdésre, érdemben a „sorsalany” későbbi életvitele válaszol(ha)t.
Holnapja, holnap utána, jövője kérdéses. Momentán a jelenlegi,
bevégzetlen életperiódusa érvényes. Életszerű ez? Semmi „szerű”.
Tényleges létfolyamról, ennek állapotairól van, volt szó. Faktumról.
Produkció instruálta kérdések, feleletek, mozgóképes szembesítések
hoztak pozitív változást Editke életvezetésében. Ugyanakkor nyilvánossá
vált, mi történt vele: mozik, sajtó, rádió, közönségtalálkozók,
filmklubi beszélgetések, tévé. Ezek segítették elő a továbbgyűrűző
utóhatást, ami a diáklány bensőjében folytatódott, és „kívül’, mert
alakja ugye, köztudatba került. Empatikus néző többé vagy kevésbé
azonosult, azonosulhatott e problem child személyes,
személyközi, családi, valamint csoportbeli problémájával,
tapasztalhatta, tapasztalja lelkületének formálódását. Az események, a
szereplők átélt folyamatai szükségszerűen fejeződnek be nyitott, non-finito dramaturgiával. Valamit, bármit feltételezve a befogadók akár elfogadhatóan is következtethetnek ilyen, olyan in vivo folytatásra.
Egyetlen fecske élete, illetve „filmje” pergett le? Olyané, amelyik
nem csinál nyarat? Gondolom, a perforált szalagon megőrzött sorsmetszet
példaértéke társas értelmezést generálhat, felelős értékelést.
Nyárhozó „fecskéket” röptetőn, esetleg. Aki ténylegesen találkozik,
esetleg - legyen hivatalos vagy magánjellegű – találkozott a lánnyal:
megítélésében bizonyára munkál(t) olyan élmény, információ, amit a Befejezetlenül
nyújtott. Közelebbről, jobban megismert személynek könnyebb a
segítségére lenni, megfelelően hatni rá, mint egy ismeretlenre.
Elkövetkező sorsában, érte szólón érvényesülhettek filmbeli helyzetek,
lereagált események. Fontos lehet a néző élményének összemérése
magán-mivoltával, dolgos napjaival. Tárgyalt opus („tudományos lélektani film”), fikciós mozgóképhez hasonlóan, aktív - hosszabb vagy tartós - utóhatás esélyével elsősorban a néző pervazív (személyiség egészére kiterjedő, állandó) szerepeit:
életkorhoz, családhoz, nemhez fűződő, hierarchikus társas viszonyokkal
összefüggő viselkedéseket szólít(hat)ja meg. Másodsorban, gyenge
mértékben a passzazsér (változó, szituációs) szerepeket
- pl. klubtag, vásárló, paciens, hallgató, utas, néző, olvasó,
sporttárs stb. - érinthetik mozgóképi minták: utóhatásuk időleges,
rövid. Egyazon befogadói paraméterek vonatkoznak a filmbeli szereplőkre
és a Befejezetlenül nézőire. Említett stabil és mobil szerep-megnyilvánulások a v. sz. akaratával valósul(hat)tak meg, független döntései révén. A lány konstans szerepeit
jellemző hangsúllyal a szemantikai információk hozhatták, hozhatják
lendületbe. Produkción kívül az lett életbeli folytatás, ami megtörtént
vele a későbbiekben. Effektíve. A film esztétikai információihoz képest mindig a - mozgókép nyújtotta, én-funkciókat mozgósító - szemantikai információk
a vezető fontosságúak. Természetesen csakis Editke - az Editkék (!) -
várható életvitele, elkövetkező mindennapjai jelentettek, kínálhatnak
tényleges (egyben részleges) befejezést, élet adta biztos választ. —
Adtak.
Filmklubi foglalkozásaimon (pl. újpesti Derkovits Gyula Ifjúsági Klub) a Befejezetlenül
levetítését követően mindig érdeklődtem a - közvetve sem érintett -
jelenlevőktől: miképp folytatnák, hogy’ fejeznék be a főalak történetét.
Értékelték a nézők, egyesek meg is tapsolták a látottakat, majd téma
kívánta kérdéseket tettek fel, többek közt a rendező módszerével
kapcsolatban. /4/ Erről és különféle, megválasztható
viselkedési, magatartási lehetőségekről, belső késztetés alapján
eldönthető cselekvésekről beszéltek, beszélgettünk. Támogató
megoldásokat képzeltek el élénk hangulatban, meggyőződéssel remélték a
felnőttek méltó odafigyelését, a leány életének, sorsának támogató -
autonómiáját nem sértő - követését.
Cinéma direct módszer
Felvételi, gyártási technikájában, képi s hangi formanyelvében: hagyományos mozgókép a Befejezetlenül, funkciójában viszont - említettem, emitt hangsúlyozom - egészen más: pszichológiai eszköz, experimentális tudatformáló módszer.
A cinéma vérité forgatási szisztémát alkalmazók, ismeretes, általában
kifigyelték, tulajdonképp alanyaikat rajtakapva dokumentálják
cselekedetüket. Kamera az Archaikus torzó esetében sem igen
tudott volna „kukkolni”, nem is akart. Dobai szintén személyes, cínéma
vérité helyett alanya együttműködésével, cinéma direct módszerrel
dolgozott. Edgar Morin művészetfilozófustól származik a cinéma direct
elnevezés/szakkifejezés. Charles Musser filmtörténész szerint a cinéma
vérité „tényszembesítő megközelítést” jelent, míg a cínéma direct „megközelítési módszerekre” utal. David Bordwell filmteoretikus (2007): „Technikai és technológiai újításai mellett a direct cinéma a dokumentumfilmezés etikájának mindig érvényes kérdését vetette fel.” Dér András dokumentumfilm-tipológiája /5/
ezeket ismerteti: portréfilm, ismeretterjesztő-film, riportfilm,
filmszociográfia, néprajzi film, oknyomozófilm, dokumentumesszé,
áldokumentumfilm, történelmi dokumentumfilm. Mindegyiket példákkal
„illusztrálja”, bemutatva a műfaj klasszikus úttörőit (A. Cavalcanti,
R. Flaherty, J. Grierson, L. Riefenstahl, B. Right, S. Robeson, L.
Rogosin, P. Rotha, D. Vertov, H. Watt, mások). San Francisco-i
egyetemen működő filmtudományi intézet professzora, Bill Nichols hatféle
karakteres dokumentumfilm-ábrázolásmódról ír: költői, performatív,
magyarázó, megfigyelői, reflektáló, résztvevő. Bizonyos műveknél a
Nichols és a Dér leírta fajták között átfedések, elegyedések
ismeretesek. Dér tipológiájában az Archaikus torzót portréfilmnek, a Befejezetlenült dokumentumesszének tekintem. /6/
Az Archaikus torzó kezdő mondata: „Ez a fiatalember
megengedte, hogy filmen rögzítsük különös életvitelét, amelyet hosszú
fejlődés és rendszeres munka nyomán kialakított életfilozófia szerint
vezet.” Világos, tisztának tűnik az első pillanatokban: szabadon
készíthetők, készültek róla felvételek. Forgatáskor produktumának
nyilvánosságára számított a Balázs Béla Stúdió. „A film egy húsz év
körüli fiatalembert mutat be, aki az életre való felkészülésre
fizikumát fejleszti, és filozófiai műveket olvas. Hangos monológja és
belső tartása ellenére az emlékek hatására összeroppan, felszínre kerül
magánya.” (MNFA**) Címszereplő Demicus Juvenalis római költő szavaival vallja, törekszik az „ép testben ép lélek”
(anima sana in corpore sano) harmóniájának megvalósítására.
Tökéletességig szeretné formálni testét, lelkét. Aktualizált ókori
szemlélethez rendeli életét. Szigorúan. Szüleivel lakik kertes családi
házban. Kitűnő érettségi bizonyítványa ellenére fizikai munkát vállalt,
olyat, ami nem zavarja elképzelését, felfogását: üzemi takarító.
Puritánul él. Saját készítésű eszközeivel súlyzózik otthon,
rendszeresen tornászik, elmélyülten fogyaszt nagy mennyiségű,
kalóriadús táplálékot. Mindezt fizikumának összhangjáért. A
szellemiekért Johann W. von Goethe esztétikájához, Baruch Spinoza
etikájához és Luigi Pirandello filozófiájához fordul. Tőlük olvas fel
számára kedves szövegrészeket. Nem sokkal az engedélyére hivatkozás („megengedte…”) után Karl Marxot idéző /7/ rendezői mondat hangzik el: „Az,
hogy az egyén mivé akar válni egy társadalomban, az teljes mértékben
öncél. A kérdés az, hogy ennek az öncélnak a megvalósítása közben az
egyén hogyan harmonizál a társadalommal. A tegnap filozófiájával
lehetetlen megalapozni a holnap magatartását.” Társadalmán kívül nem teljesedhet ki személyiség, nem lehet egésszé, torzó marad.
Semmi kétség: saját tárgyává formálódott, alakul egy ember. Magának
él, magával foglalkozik, tenmagáért egzisztál. Öncélú. Egy az egyben
nem menthető át mindennapjaiba Spinoza, Goethe és a megemlített többiek
szelleme. Hogyan orientálhatnák egészségesen személyiségét, ha
kiegyensúlyozottsága ellen hatnak? Realitásból kiszakadását, külvilágtól
eltávolodását valószínűsítik. Környezethez való megfelelő
alkalmazkodás helyett: lelki bezáródást. Koltai Lajos kamerája különös
élet- és viselkedésmódba avatja be a nézőket. Magáról, életéről vall
kitárulkozón a „torzó”. Magatartása társaságot kirekesztőn izolál,
konzerválja e zárványában helyben járót, sokban teszi őt
közösség-idegenné, ennyiben önveszélyessé. Szemléletéhez tallóz,
gyűjtött össze, vesz át leírtakat a szigetember, ezeket próbálja
követni úgy, hogy szellemükben teljenek el napjai, múljanak évei.
Kontroll nélküliek hektikus olvasmányélményei, semmiféle korrekciója
nincs a hírességektől citált szövegeknek. Elhangzottakba úgyszólván
akármi/minden beleférhet az idézettek denotátum vonatkozásainak
felismerése, tartalmuk továbbértelmezése nélkül, nem szólva a
megemlítetteknek a pőre valósághoz méréséről.
Bizalmas plánok
Emócióval, mozdulatokkal, mimikával nyomatékosítja a 32 éves
szereplő, amiket felolvas. Azonosulva Pirandello szerénységével,
testamentumából idéz, kiemeli: ócska vaságyon aludt, erre kéri
ravatalát. Érintően bár, úgy érzi, Pirandello-s egyszerűségben létezik,
szemléletét támasztja alá a Nobel-díjas drámaíró visszafogottsága.
Goethével, Spinozával, Denis Diderot-val, Borisz L. Paszternakkal
ugyancsak magát látja igazolva. Vissza a vaságyhoz! Olyannyira
megszerette egyszerű vaságyát William Shakespeare, hogy feleségére,
Anne Hathawayre hagyta, végrendeletében. Mellőzött komfortok
összefüggésbe hozhatók emelkedett koponyákkal, ám egy vaságy,
„vaságyak”, takaréklángon pislákoló létezések mások szemében
észrevétlenek lehettek, esetleg szóba sem jöttek, vagy talán
mellékzöngeként. „Ágyak” mögött művészek, tudósok, kulturális értéket
teremtők álltak, állhattak. Önszuggeszciójával tévedt el magában s
érzékelt világában az „archaikus”: beszűkült látását támogatni látszó,
nem szignifikáns külsőségeknek tulajdonít eltúlzott jelentőséget. Nem
vette, nem veszi észre a döntő különbségeket, miszerint ideáljai sem
testben, sem lélekben nem voltak környezetükön kívüliek. Aligha puszta
önépítés végett élték, élhették mindennapjaikat. Közösségüknek, a
társadalomnak alkottak maradandót, a humánumért.
Mindinkább kiderül, a torzói magatartás, cselekvés, képzetvilág
komoly kívánnivalókat hagy maga után. Eléggé messzire ment az
„archaikus”, amikor föltárulkozón elengedte, kiszolgáltatta magát mind a
stábnak, mind a képmásaival később találkozó nézőknek. Elkövetkezőkben
talányos intimitások akarattalan részese lesz a publikum. Egyre
zavaróbb, érzelemkarcoló jelenetek okoz(hat)nak meglepetést. Néhány
szituáció (ilyenek szaporodnak) nemigen vagy egyáltalán nem tartozik a
befogadókra. Megpróbálható az ébredező rossz érzések elhessegetése,
mondván: „Ez a fiatalember megengedte, hogy filmen rögzítsük…”
Szóval, néző, nehogy félre értsd, amit látsz, hiszen tudod, szabad az
út! Közelebb kerülve az engedélyezőhöz, immár mentegetődzésnek tűnik a „megengedte”,
eszerint ugye, nem érheti szó a ház elejét. Fotografálásába miért ne
egyezett volna bele a férfi? Feltett kérdésekre miért is ne válaszolna?
Nagyon megörült, hogy mozikban hallathatja hangját. Semmire nem
gyanakodott. Miért lett volna rosszhiszemű? Úgy hozta szóba a vaságyat a
„torzó”, ahogy? Igen, éppen úgy! Máskor, másban nem tévedhet?
Melléfogás minden lépése, egész beállítódása. Szerencsés lett volna
időben meggyőzni őt visszahúzó életvitele ártó voltáról, ha akkor
egyáltalán lehetséges. — Tudom, ez a hajó elment. Teljes odaadással
bízik saját ötvözetű bölcseletében a fiatalember, amit kizárólagos,
járható útnak tart. Pont a forgatások során működött volna az
önkontrollja? Első perctől fogva, tiszta érzésétől vezérelve szeretné,
hogy követői legyenek. Hiú? S ha igen? Szerinte nagyon is illeszkednek
békés küldetéstudatához a karakterét bemutató, többeket harmóniára
késztető képsorok, jelesül az, hogy filmportréját sok embernek
vetít(het)ik le.
Publikált intimitás
Teljes átéléssel, odaadással, ismét a kiválasztott eszményképeitől
idéz a fiatalember. Citátumok hatása vissza- és előretekintve egyaránt
kérdéses. Beleegyezésével filmezték, ezért talán ráhárítható az
intimitásának megsértéséért vállalandó felelősség? Csakugyan az övé? Nem
könnyű kielégítően válaszolnom erre, lévén fogósak az alkotói erkölcs
kérdései (ld. később). Nézzük, lássuk a továbbiakat! Ami most történik:
teljesen váratlan. Házastársi hűségről, párkapcsolati szerelemről
olvas fel a „torzó”, szusszan és elsírja magát, szemét törölgeti,
homlokát, haját simítgatja, szűnni nem akarón, szaggatottan zokog.
Levegő után kapkod e kitűnő fizikumú, ép testű ember. Légszomja van, mi
ez? Diagnosztikus jellegű, árulkodó szimptóma. /8/
Indokolatlannak tűnő lélegzéséről később derül ki: pszichés okozatok
gyanánt az idézett mondatok kiváltotta fájó érzelmek manifesztálódtak.
Ennek voltak előjelei az elnyújtott sóhajtások, a zihálás „légszomjas”
pillanatai.
Szakkritika: „Elkeseredik a világ ellentmondásosságán, az emberi
hűtlenségen, bizonyítva, hogy minden más emberi problémánál, társadalmi
kérdésnél jobban izgatja ez, de bizonyítva egyúttal, hogy a látszat
ellenére az idegrendszere labilis. Nem is lehet más, hiszen elmúlt
korok eszméi /9/ szerint élni egyenlő a társadalmi kirekesztettséggel.”
Voltak persze s vannak, akik elmúlt idők mereven átvett eszméivel
éltek, élnek, gondolom, aligha könnyekkel reagálnak infantilisan, ha
ellentmondásokon, bármi egyében elszomorodnak. Nem kirekesztettségének
következménye a „torzó” elkeseredettsége, labilis idegrendszere sem
ennek folyománya. Fordított a helyzet! Bajforrás: asszociációs
útakadályok okozta kudarcait túlkompenzáló bizonytalanság, nyomában
kínzó eszmetévesztés. Messze távolítja ez a férfit a kezelhető
valóságképtől, ebből/onnan rekeszti ki s mindeközben zárja önmagába.
Torzítva tükrözi a vele történteket, szigetként éli meg mindennapjait.
Circulus vitiosus. A beszűkültségéhez képest gondolkodó, érző,
cselekvő, megbicsaklott személyiségben zajló léleksorvasztó folyamat
parttalannak tűnik. „A film esettanulmány egy fiatalemberről,
akinek extrém életvitele olyan életfilozófiai igénnyel fellépő program
megvalósítása, amely - bár a társadalmi ellentmondások sajátos
értelmezéséből indul ki - teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a
társadalom konkrét lehetőségeit és igényeit, s amely ily módon
zavartalanságában is életképtelenségre van ítélve. A film a
pszichológiai megközelítés felől jut el a társadalmi összefüggésekig: a
fiatalember nincs tudatában helyzete és programja lényegi
konfliktusainak, ezt az alkotók sem tudatosítják benne. Életvitelének
tarthatatlansága, látszat kiegyensúlyozottságának összeomlása, ennek
ellenére nyilvánvalóvá válik.” (BBS*** Katalógus 1961-91)
Filmkód és/vagy ember
Váratlanul futottam össze Dobai Péterrel a Filmtudományi Intézet lépcsőházában. Lám! Az élet dolgai… Kapva kaptam ezen, interjúztam a rendezővel (főcímen, tévesen: Dobay Péter), szavait jegyzeteltem. Megtudtam többek között, számára afféle kód a címszereplő. Kevéssé a megörökített személy (pszichikuma, énje) érdekli őt, inkább a „furcsa” magatartására, mint modellre, közlést érdemlő mozgóképi jelre
összpontosított. Olyant mutat meg elmarasztalón, amit semmiképpen,
senkinek nem szabad követnie, tudniillik ismeretes: személyiség emberi
közösséggel kapcsolatot teremtve, megtartva szerveződhet, fejlődik
teljessé. Tőle, társadalmától elszakadva csökött karakter marad. Ebben
értek egyet Dobaival: kritikusan ítélendő meg e férfi életmódja,
gondolkodása, messianisztikus attitűdje nem kevésbé. Minden képsor
közönségének prezentál retrográd kimenetet, egyfajta következményt. Az
egyén és a külvilág közötti szakadék bomlasztó vonásaira figyelmeztet,
példázati szándékkal. Izgalmas, korszerű meglátás, időálló lehet. Nem
kételkedem a rendező tisztességében, mégis eszembe jut: „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.”
Bárhogy legyen, alkotói szándéktól függetlenül akár, vagy ettől
függőn, egyedi-extrém személyt lát a publikum. Akinek idegrendszere,
szemlélete olyan, amilyen, ám mindenestül a sajátja ez. Nem több, nem
kevesebb, „mindössze” maga az archaikus torzó: itt és most. /10/
Másokat, ha úgy érdekel, ami eredendőn az „övé”, amire s ahogyan
összpontosít a mű, máris par excellence erkölcsi kérdés vetődik föl.
Kódlét emitt csupán fizikai - filmszalag, digitális jelek - realitás.
Fikciós szerepet sem játszó fiatal, hisz’ nem vált, sosem válhatott a
mozgókép-esztétika leírta Pudovkin-féle montázsalakká. /11/
Magamagának megfelelő, önlétű figura, aki egyben hű
képmás-konglomerátum. Valódiságával kapcsolatos képzeteket ébreszt a
nézőben. Személyneve nélkül szereplő, nagykorú állampolgár. Hogyan
lehetne puszta jel (code) a testi, lelki önlétét, látásmódját
kitárulkozón tolmácsoló „archaikus”? Éppen, hogy reá vonatkoznak
befogadói visszajelzések: fogalmilag, érzelmileg, praktikusan, minden
„fénytörésben”. Nem is tárgy persze, ad absurdum: antropomorfizált
„valami” sem. Nem valamilyen perszónát teremtő s működtető, hanem
személye képmását vállaló, bizalommal megnyíló ember, aki
dokumentumképein se más, mint aki s amilyen. Kompozíciók, jelenetsorok
hús-vér emberről szólnak, nem pedig kódban/kódként tárgyiasuló
modellmagatartásról. Igaz, ábrázoltként (képmásszériákban) csakugyan
nézői élményben animálódó jelek sokasága, amik jelentőséggé dekódolt tartalmi jelentéssé
lesznek. Sajátságosságának eleven egyedi entitása az alany. Attól
tartok mind a produkció, mind a forgalmazó mozik fontos
határvonalat/vörös vonalat léptek át. Etikait. Bizonyára akarattalanul.
Alkotói elképzelés akármennyire eredeti: a szóban forgó filmbeli
intimitás kritikátlanul széles nyilvánosságával kapcsolatos problémák mind ez ideig fennállnak, többnyire megoldatlanok.
Árulkodó formanyelv
Történelmietlen képzettársítást engedek meg magamnak. Író-rendező,
jogos nézői bírálatra apellálva megoldhatta volna: úgy mutat be egy, az
elszigetelődéséhez vezető fiatalt, néhány én-emésztő megnyilvánulásával, hogy kifejeződjék (ne mondjam: felcsillan) legalább némi korrekció esélye.
Elfogadható ez így nagyjában-egészében, morálisan? Egyes filmtörténeti
minták szerint: igen. Legalábbis, ha érvényesül a J. A.-i „Érted haragszom én, nem ellened,…”
dimenzió. Másképp történt, a végeredmény: műhiba. Emberi méltóságról
megfeledkező munka látott napvilágot 1970-ben. Igaz, cenzúrázták,
átmenetileg kellett dobozban maradnia. 1971-től a Művelődési
Minisztérium Filmfőigazgatóság engedélyével országosan mutathatták be.
Mozikban, társaságoknál, nyári táborokban, ún. továbbképzéseken,
hivatalokban, testületeknél, filmklubokban, kis túlzással: bárhol
tehette, tette tiszteletét az Archaikus torzó, néha meghívott, máskor fölkínált kópiaként. (You Tube)
Akarva-akaratlan, előttem, néző előtt is kiszolgáltatik a „torzó”
intimitása. Nem úgy, mint életvitelének kódosított képviselője, hanem
személyiségként. Tanúja lenni életformája látványos elmarasztalásának:
kellemetlen érzés. Legzavaróbb a fiatalember kapaszkodómentes
védtelensége, mely a sírós, zokogós jeleneteknél tetőződik. Nem hagyja
magára, hosszan pásztázó képsorokkal, árgus szemekkel figyeli a
felvevőgép, udvari járkálásakor lábfahrttal követi, kerti vízcsapig
kíséri el a könnyeivel küszködőt. Plán-változatok, kameramozgások
hangsúlyozzák kiszolgáltatottságát. Túlfrusztrált lelkületre repült rá a
kamera, kényelmesen elidőzik „rajta”, folyvást exponál. Oda hatolt be
illetlenül, ott nézelődik az objektív, ahol semmi keresnivalója nincs.
Hatásosan érvényesülnek a formanyelv látványfokozó, -értelmező
kézi-kamerás kompozíciói. Ehhez, mint dramaturgiai fordulóponthoz
(sírás, zokogás) igazodtak további szituációk forgatáskor, utómunkáknál
(„attraktív” megnyilvánulásokat kiemelendő); váratlan elérzékenyülés
miatt módosult a történetvezetés. Szélsőséges esetet látnak a nézők,
eleven kórképet, kórképhordozót. Ha eddig nem, most, a megrendítő
„összeomláskor” derülhetett volna ki a „kód” súlyos érzelmi labilitása.
Ziháló sírás bizonyítja: bizarr egyediségből nem következik
társadalmilag reprezentatív magatartás, sem általánosítható deviancia.
Fölvillan néhány kép, zokogása közben az „archaikus” két szakadozott
játék-mackót ölel kigyúrt, meztelen felsőtestéhez: elkövetkezőket
bevezető 3-4 másodperces flash. Ott folytatódik ezután a jelenet, ahol
abbamaradt, majd újabb irodalmi sorokat idéz a fiatalember, s elmondja
hogyan mentette ki szemetes kukából e plüssjátékokat („… tél volt, esett a hó is …”).
Elcsuklik a hangja, ismét sírni kezd, könnyezik. Támasznélkülisége
közvetve, a publikummal találkozásakor mintha még inkább kifejeződne.
„Esettanulmány” nevű műfajcímke nem mentség a kiszolgáltatottságra.
Sértőn hatolt be szereplőjének lelkivilágába a stáb, felzaklatta
autonómiáját. Ahogy lenni szokott, a gyártásban, valamint akikhez
szakforgalmazók s egyéb közvetítők által jutott, jut el: voltak, vannak
elfogult hívei a filmnek, szigorú kritizálói sem hiányoznak, hezitáló
meglátások színesítik e jobbára kétpólusú véleményeket.
Mérce: a lelkiismeret
Nem a film - amúgy műfajhelyes - esztétikájával foglalkozom, hanem a
portréalany és a nyilvánosság viszonyával. Biztos támaszom nincs,
jogilag kellően kidolgozott kontextusra sem fókuszálhatok,
összefüggéseik nem megnyugtatón ismertek, viszont igen kényesek.
Szerzője válogatja, hogy kommunikációja milyen színben tűnik fel
moziban, képernyőkön, miképp gyakorol hatást közönségére. Alkotói
magatartás, filmes tevékenység megfontolt minősítést kíván, adekvát
megítélést érdemel. Szabad, mi több, érdemes kinek-kinek a lelkiismeretére
hagyatkoznia. Merem ezt afféle erkölcsi etalonnak tekinteni. Kell-e
mondanom, nem egzakt kiindulás? Fogódzók persze vannak, jóllehet nem
elégségesek. Képesség a lelkiismeret, általa hozzuk, éljük meg
morális - jó meg a rossz skáláján helyét kereső - ítéletünket tetteink,
gondolataink, érzéseink, voltaképpen az emberi mivoltunk fölött. „Szándékainkat, cselekedeteinket értékelő magasabb rendű lelki funkció. Pszichopatáknál gyenge vagy szinte teljesen hiányzik.” (Pszichológiai értelmező szótár, BMF, 2002)
Szocializációnk kultúra-vonzatai munkálnak a lelkiismeretben:
történelmi (vallási és világi) áramlatok, korszakok mozgatta öntükröző,
önkritikus emóciók. Átvéve, adaptálva Hippokratész Primum nil nocere (Nem ártani) figyelmeztetését — az egészséges alapállás: Nil nocere! Origó és vektor, késztető inputokkal, rákövetkező outputtal. Út a tisztességességhez: Ne árts!
Olykor nehéz ennek megfelelni, szinte örök kihívás. Etikai tartalmú
gond esetén (eszmeileg és/vagy praktikusan) végül is magam vagyok
terítéken önmagam előtt vádlottként, védőként, vádlóként, és mint bíró.
Sajátságos csapdahelyzet, tisztán kell kijönnöm belőle, pártatlan
szellemiséggel. Nil nocere! Úgymond „négyen” járulhatunk tehát hozzá az
igazságos döntés meghozatalához, lelkiismeretünk szerint. Kéz a kézben
a feltétlenül/mindenképpen tiszteletben tartandó emberi méltósággal, ami mindnyájunkban abszolút és egyenlő minőség. Összessége
mindazon értékeknek, amelyek sajátjai minden egyes embernek,
származásától, tulajdonától, műveltségétől, fejlettségi szintjétől,
megannyi más jellemzőjétől függetlenül.
Filmnézők akaratuk ellenére csöppenek, csöppentek bele a „torzó”
intimitásába, emígy ismerhették meg sebezhetőségét. Pszichológus
szemmel akár örülhetnék elhangzó mondatoknak, látottaknak, lévén
igencsak érdeklődéskeltők. Oly szempontok feltevésére sarkalltak,
amiket explorációs beszélgetésekkor (kikérdezős, megfigyelő,
dokumentáló vizsgálat) abszolváltam, valamint filmarchívumi vetítést
követően. Más jellegű a portrészemély befogadókhoz való viszonya, ennek
közvetlen és utóhatása, mint jelen, a SzEK-nek megfelelő fejezeteim validitása. /12/ Egy-egy érzékeny adat részben - kontrollal persze - tartozhat széles nyilvánosságot
jelentő közönségre. Méltányolom a rendező elképzelését, mégsem
hagyhatom szó nélkül: vitathatón kezelte, „lazán” tartotta szem előtt
szereplője személyiségi jogát. Beleegyezésével nyilvános ugyan a
fiatalember bemutatása, mégis eszközzé dramatizálódott magánsága: egyes
jelenetek intim tartalma tulajdonképpen kiközvetítette az „archaikus”
emberi méltóságát.
Konfrontáció hozadéka
Anno, hazafelé menet a budapesti Lenin (ma: Teréz) körúton tempós
mozgású, erős fizikumú férfi jött velem szembe. Úgy rémlett, már láttam
valahol e nyersszínű, durva jutaszövetet nyaktól bokáig, szinte
talárnak viselő személyt. Filmvetítésen találkoztam vele, vagyis
mozgóképmásaival, ő maga az archaikus torzó. Lám, lám „az élet dolgai”,
megint. Megszólítottam, bemutatkoztunk egymásnak. A Népköztársaság
(ma: Andrássy) út egyik presszóteraszán érdeklődtem tőle a forgatásról,
jóváhagyásával jegyzeteltem. Elmondta: akadtak olyan fiatalok, akiket
maga értelmezte testi-lelki összhangba s harmóniában
kalauzol. Segítette, elősegíti testedzésüket, valamint elmélyedésüket a
maga ajánlotta filozófiai, valamint szépirodalomban. Erről is
beszélgethettem vele, később, elfogult követőinek egyikével ugyancsak. Explorációs dialógusunkat
követően megkérdeztem: megnézné-e a róla készült mozgóképet.
Felcsigázta ez a lehetőség, nagy szemeket meresztett, régóta kíváncsi
volt rá, különösen, mert még nem látta. „Elfelejtették” megmutatni
neki? Belement a várható „mozizásba”, kérte, hogy ne legyen közönség
vetítéskor. Akceptáltam. Megállapodtunk, együtt nézzük meg az Archaikus torzót,
utána szót váltunk róla. Hipotézisem volt, ha csakugyan rendíthetetlen
életfilozófiájú ez a férfi, ráadásul, szűk körben bár, lelkesen
terjeszti szemléletét, megörökített/kiderülő intimitása ellenére is
jóleső érzéssel fog találkozni képmásaival, mondataival.
Lelkületi izolálódás felszámolására, viselkedésbe való beleszólásra
nem egyszer hívtak segítségül filmkamerát. Általában eredményesen.
Különféle személyiségeknél alkalmaztak ilyen módszert: normális
egyénektől és neurotikusoktól kezdve pszichopátiásokon át egészen a
pszichotikusokig. Böszörményi Zoltán pszichiáter (OPNI****) például
film- és hangfelvétellel kötötte össze Carrére doktor evidencia-pszichoterápiás metódusát. Közölte a lefilmezendő pszichotikusokkal: „Csak nekik készül a film- és hangfelvétel, hogy érzékelhessék saját megnyilvánulásaikat úgy, ahogy mások látják, hallják őket”.
Felvételeit megmutatta a betegeknek. Néhol a Vas Judit féle mozgóképes
szembesítésre emlékeztető eljárás lényegében véve eredményes volt. „Módszerünk az idültebb és zárkózottabb betegeket is aktiválta - írja Böszörményi
-, sőt a csoporttagok többsége között kialakult bizonyos versengés is.
… Megfigyelhettük a kísérletnél ugyanazt, amire Schulte a csoportos
játékkal kapcsolatban utalt, hogy tudniillik a személyiség egészségesen
maradt összetevőinek állandó igénybevételével a pszichotikus részt
egyidejűleg elhanyagoljuk, így az mind kevésbé tud kifejezésre jutni. …
Megbeszéltük a többek részéről a saját magáról alkotott elképzelés és a
film által nyújtott kép között megélt diszkrepancia-élményt: legtöbben
ugyanis a mindennapi életben ügyesebbnek és gyorsabbnak képzelték
magukat, megjelenésüket is előnyösebbnek vélték (ez normál egyéneknél is
gyakran érvényesül).”
Hárman voltunk jelen a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum
vetítő helyiségében. F. Márta munkatársam, a „torzó” és én.
Biztosítottam vendégemet: azonnal leáll a vetítés, ha ezt akarja.
Mindvégig beleéléssel „tapadt” a vetítővászonra. Egyetlen esetben sem
vette észre az izolálódására utaló, végül is indirekt bírálatát.
Pergett s lepergett a dokumentum, ami felhőtlenül tetszett neki.
Kiemelte: számára egytől-egyig megfelelnek a jelenetek, remekül
kifejezik gondolkodásmódját. Lelkesen helyeselt, örömmel nyugtázta a
képeket: „Ez fontos!” „Áh!” „Nagyon szép: Schiller.” „Másképp emlékeztem erre.” „Óh!” „Ez is jó!” „Szép a Spinoza.”
És hasonlók. Katartikusan élte meg mindazt, amit látott, szemlélete
igazolását vélte fölfedezni. Élménye mintegy az életmódjával
egyenlőségjelezte képmásait, szavait. Semmiféle diszkrepancia
(lényegbeli különbséggel kapcsolatos) élményt nem élt át, ezt
támasztotta alá a - jegyzetelt - vetítést követő exploráció. Szerinte
nagyszerű, hogy mások is megismerkedhetnek harmóniát hirdető, békés
életfilozófiájával, hála ennek a filmnek, köszönet a moziknak. Mackóit
látva olyannyira átérezte a zokogós felvételek tartalmát, hogy elsírta
magát, zsebkendővel itatta fel könnyeit. Döntő különbség: nézői sírása
másfajta érzelmeket kísért, mint a forgatáskori. Nem titkolta el
meghatódásának okát, miszerint vele együtt láthatók az
enyészettől megmentett plüssállatok. Átszellemülten mesélte el, hogyan
gondozza, mennyire szereti mackóit, hangsúlyozta: teljesen megbízik
bennük. Kapacitált, menjek el hozzá a családi házukba, hogy azt a vele
egyidős mackót is láthassam, amelyik nem szerepel a filmben. Zavarba
jöttem. Észrevette-e?
Emlékeztető jeleneteket vett át a Dobai-filmből a „Változtasd meg életed”! portréfilm Cseh Lászlóról (Szabó
Sándor, BBS, 1998, 28 perc, magyar, színes és fekete-fehér) c.
alkotás. Rendező-operatőre 27 év múltán talált rá az „archaikus”
emberre. Limlomokkal, üres papírdobozokkal plafonig telezsúfolt,
lepusztult, fűtetlen lakása egy méltatlan élet, léthelyzet kifejező
objektivációja. Fürdőkádjában csordultig felhalmozott kacatok, felette
kifeszített spárgán koszlott rongyok csüngenek alá. Hogy lehet itt -
meghalt szüleinek házában - élni? Hát így, ahogy a filmezést engedélyező
„Laci bácsi”. Látva külső megjelenését, ruházatát: mélyszegénységben
tengődő hajléktalannak tűnik. Most is nyíltan, föltárulkozón beszél
életéről, mint 1970-ben, sok mindent elmond magáról. Ezt is: „Hatvan
évnek a lényege, hogy én mit mutatok föl… Ami folyamat volt az
életemben, az töretlen…, úgy érzem, azóta emelkedett, amióta kezdtem
művelődni.” — Emelkedett!?
Bóklászó macskáival egyedül élő férfi summázón közli a kamerával, a nézőkkel: „A társadalom antiszociális, én meg nem vagyok az.”
Elhangzottak, látottak okán felötlött bennem, egyes képek olyanok,
mintha katasztrófaturista nézne körül a megidősödött „torzó” háza
táján. (You Tube) Önmagát minősítő portréfilm? Utcai sétáján Laci bácsi
szeretettel, baljával karolja át egyik foszló, betakart - tél van,
hideg - plüss mackóját (vö: „… tél volt, esett a hó is …”).
„Mackóváros” nevű kultúrházi rendezvényre igyekszik, ezen vesz részt 59
éves Teddy bearjével. Önképe és valóságos élethelyzete között,
mondhatni, kozmikus ellentét feszül. Megbomlott, lebomló lelkület
mozgóképi anamnézise a portrépáros (1971 & 1998), egyben részleges
kórlefolyás-dokumentáció (1971 vs. 1998). Az én-pusztító, önsorsrontó
ember megérdemelt volna folyamatos lelki gondozást, nyomorűző,
szociális megsegítése „nem évült el”, kívánatos. Óvó figyelemmel, még,
ha ódzkodik, ódzkodna is ettől.
Nem szerepelt filmklubi foglalkozásaimon az Archaikus torzó. Megkérdőjeleztem az intimitás(á)ban tett utazást, ennek szabadjára engedett publikusságát, nyilvánosságának gyeplőtelen esetlegességével
nem értettem, most sem értek egyet. Mégis! Eredeti, experimentális
értéknek tartom Dobai Péter BBS-filmjét. Továbbgondolásra, progresszív
polémiára késztető ereje, valamint forgatási, forgalmazási és
pszichológiai tanulságai miatt. Megérdemli e portré, hogy filmértő nézőkkel találkozzon: szofisztikált körülmények között.
Folyamatok variációi
További alkotások megidézésével nem valamiféle körkép felvázolását kísérlem meg, csupán a műfaj szín-gazdag palettájának egyéb árnyalatait navigálom olvasó közelbe. Ezzel persze a tényfilmeknek még a keresztmetszetét sem súrolom. „Mindössze” megnézni, megismerni érdemes: érzelemmobilizálón gondolatébresztő mozgóképekről szólok alábbiakban. Tudom, nem olyan egyikük sem, mint ama cseppben a tenger . Ámbár: közös vizek, vizeink szülöttjei. — Figyelemreméltó cseppek a tengerből.
Az Így történt (Kolonits Ilona, 1957, 23
perc, magyar, fekete-fehér) felvételeit részben a rendező-operatőr
készítette budapesti harcok közepette, részben HDF-híradósok és más
tudósítók anyagából válogatott. /13/ Témája az
1956-os forradalom. A Kádár-korszak ideológiájának megfelelően, képekről
plánokra megvágott dokumentumokkal kreált ellenforradalmat a
forradalomból — filmszalagon (részletek: You Tube). Nyomatékosító
szöveg: „A magát győztesnek képzelő ellenforradalom megkezdi
fékevesztett tombolását… Megalázzák az ötágú vörös csillagot, melynek
nevében a nép vette birtokába a gyárat, földet, iskolát… A nyugati
burzsoá sajtó ezeket a rémtetteket hazudja hőstetté, ezeket a
gyilkosokat hőssé.” Elferdítő célzatú narrációval átírt, montázzsal megerőszakolt snittek követik egymást: „Sok
munkájuk akadt a nyugati riportereknek, megörökítették a szégyenletes
rombolást, a mindenhez mosolyogva asszisztáló kormány sajtófogadását…
Maléter ezredes most magyarázza hőstetté aljas árulását.” Hazudik a párt KB Agitációs és Propaganda Osztályának mozgóképe. Első hangosított képkockájától az utolsóig: fake news.
Országszerte, éveken át, hetenkénti filmhíradók után, nagyjátékfilmek
levetítése előtt mutatták be mozikban. A forradalom napjaiban forgatott
hazai s külföldi riportok dokumentum-összeállítása (You Tube) a Magyarország lángokban. Egy nép harca a szabadságért! (dr. Erdélyi István, Kárpát-Film, 1956, 79 perc, nyugatnémet, fekete-fehér). /14/
Az Elmekórtani tünetek (G. Kolozs Zsuzsa, 1963, magyar, fekete-fehér) a medicina részére készült, bizalmas változata a Zárt osztály c. rövid dokumentumfilmnek, pszichiátriai szemléltetőanyag. Előbbi leírón prezentál, el-elidőzik kórjel(lem)ző testi-lelki megnyilvánulásokon. Oktató céllal mutatja be, elemzően értelmezi pszichotikusok, köztük súlyos szkizofrének viselkedését. Olyanok az elmagyarázott patologikus (pl. katatón) megnyilvánulások, amilyenek valójában, adott időben pontosan úgy folynak le, ahogy megörökítődtek mozgóképen. Mozinézőknek szánták a Zárt osztályt (G. Kolozs, 1963, magyar, fekete-fehér), amit országosan forgalmaztak, egyes nagyfilmek előtt volt műsoron: fekete maszk (laboratóriumi trükk) takarja el az anonim ápoltak szájszélei és orrcimpája „kijelölte” háromszöget. Az Elmekórtani tüneteket céljának megfelelően (maszkmentes arcok) tanulmányozhatják orvostanhallgatók, rezidensek, szakorvosok a gyógyítandó páciensek jobb megismerése végett. A mozikban (Zárt osztály) viszont csak azt láthatták s úgy, ami, ahogy a közönségre tartozhat, említett filmtrükk (maszkolás) miatt a betegek felismerhetetlenek. Emígy tehát itt, amúgy meg ott. Lefilmezettek kilétét illetéktelenek tehát semmiképp sem azonosíthatják: személyük mögöttes intimitása érintetlen. Mindkét - elmegyógyász szakértők közreműködésével készült - ábrázolás téma-adekvátan tárgyhű. Etikus dramatizálású orvostörténeti érték.
Középsúlyú/nagyváltósúlyú háromszoros olimpiai,
kétszeres Európa-, kilencszeres magyar bajnok ökölvívó pályafutásába
avatja be közönségét a Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni
(Gulyás Gyula, Gulyás János, 1981, 100 perc, magyar, fekete-fehér).
Papp László a forgatás kezdetén, 1979-ben az Óbudai TSZ sportklubjában
fiatal fiúkat tanít bokszolni; pár hónappal később választják meg az
Ökölvívó Szövetség vezetőjének. Újságcikkek, fotók, szakiratok,
közönségtalálkozók, filmbejátszások, heti- és sporthíradók, más archív
(forráslényegű) dokumentumok révén kerülünk közel hozzá. Jelenéből
visszatekintve találkozunk példamutató, dobogós eseményeivel.
Filmkockák őrzik ringben-létét, sportvezetői tevékenységét, fair play
magatartását. Kemény küzdelmek a szorítóban, világszerte. Győzelmek,
ünneplések. Ovációk, hírnév. Moszkvában egyik, Lengyelországban másik
amatőr ellenfél partnerével találkozik az ökölvívó, azokkal, akik
egyszer legyőzték. Tényleges és átvitt értelemben fekete-fehér,
informatív kompozíciók: tárgyilagosak. Célirányos kérdésekre válaszol a
sportoló. Nyitott, hiteles. Kedvessége keresetlen, attitűdje
barátságos. Bokszszakmai projektek és polémiák. Bravúros edzői
teljesítmények. Emlékezetes események konzekvens folyama mindez,
megannyi hitelt érdemlő alapadat. Tények sora a „legyőzhetetlen” 14
aranyérme mögött. Köszönhetőn a nézőbarát forgatókönyv
(Gulyás-testvérek, Kozák Gyula) eszmei sorvezetőjének.
Kesztyűmentes, adminisztratív „meccsek”, ringen kívül. Falakba
ütközés, „padlót-fogás”, vétlenül. Sport „diplomáciánk” kapitális
szégyene: Papp László Európa bajnoki övig jutott, pontosabban eddig juthatott el. /15/
Fölöttébb esélyes professzionista öklözőt, világbajnoki címért,
korabeli hazai politika nem engedett ringbe szállni. Küzdőtársak, a
nagymester ismerői, szurkolók, közéleti személyiségek Gulyás János
kamerája előtt nyilatkoznak e kivételes, Görbe becenevű
emberről. Sportvilágban televíziósként járatos Vitray Tamás, a
papírsúlyú Gedó György, a könnyűsúlyú Kajdi János, valamint a
nehézsúlyú Lévai István kétséget kizárón, filmkészítőkhöz hasonlóan,
morálisan támasztják alá: maradandó értékűek a pályaív pazar állomásai.
Papp Laci (1926-2003) sem nehézsúlyú, sem amerikai, sem fekete bőrű nem
volt. Ennek ellenére, mindmáig a legnagyobb fekete amerikai nehézsúlyú
ökölvívók közt, Joe Louis, Muhhamad Ali (Cassius Clay) és Iron Mike
Tyson társaságában tartja számon az egyetemes sporttörténet.
Budapest éjszaka, városfények panorámázó légi-felvételeken, valamint elhangzó vallomás: „Bennem
van valami, amitől nekem az élet csak szenvedéseket hozott, idegen itt
minden a világon… Teljesen józanul felismerve lehetőségeimet döntöttem
úgy, hogy nem akarok tovább élni.” Szirénázó mentőautó száguld
célja felé. Gyomormosás. Mértékadó álláspontok, visszaemlékező
gyógyulók beismerései, tudományos és sztereotip nézetek az önpusztítás
sokarcú természetéről, vonatkozó akut történések dokumentuma: Erős karokkal fogjatok le szépen (Vallomások, vélemények az öngyilkosságról) (Duló Károly, MOVI Helios Filmstúdió, 1989, 85 perc, fekete-fehér). /16/ Dr. Lázár Imre belgyógyász főorvos: „Akik
kezet emelnek magukra, az adott pillanatban mások, mint a többi ember…
Semmiféle különös ismertetőjük nincsen… Eljutottam addig harminchét év
után, hogy tulajdonképpen szinte semmiféle tanulságot nem tudok
levonni az egészből… Mindenki viszi a maga keresztjét.” Pataki Ferenc szociálpszichológus, akadémikus: „Az
ember egyik legkülönösebb sajátossága, hogy önpusztító… Az ember az
egyetlen lény, aki meg is tudja ölni magát… A tömeges elgyökértelenedés,
a tömeges társadalmi támasz nélkül maradás fejleményeit ragadhatjuk
itt meg… Társadalomban (kell) kezelni a személyes
konfliktusokat, kulturális mintát, nem a génjeinkben hordjuk őket,
hanem külső világból szippantjuk magunkba.” Eleven nagyváros
utcaképei, sétálók, kirakat-nézegetők; járókelők tartanak valahonnan
valahová. Dr. Ozsváth Károly pszichiáter, egyetemi tanár: „Tulajdonképpen
az öngyilkos nem igazán meghalni akar, hanem az adott módon, adott
körülmények között nem tudja elviselni, átalakítani a helyzetét, a
környezetét, és így jut el a nagyon sok érzelmi tényezőtől befolyásolt
cselekvésig… Nem találtunk az öngyilkosságra hajlamosító sajátos
személyiségszerkezetet… Hogy kevesebb ember kerüljön bajba ez
alapvetően a nőkön, a családon és a nagyon korai gyermekkori
életszakaszon áll vagy bukik.” Dr. Kézdi Balázs pszichiáter, egyetemi tanár: „Könnyebben
válik valaki öngyilkossá akkor, hogyha a halálát mások is kívánják.
Amikor nemzeti hősöket választunk, előszeretettel kerülnek a csoportba
olyanok, akik valamilyen módon hőssé az öngyilkosságuk révén váltak.”
Normál és diagnosztizáltan veszélyeztetett felnőttekkel, csoportban
végzett kutatási teszteredményről számol be dr. Kóczán György: „Ahogyan a (normál) csoportban valami érdekesről szó kerül: együttesen megjelennek az érzelmek. Az öngyilkosságot megkíséreltek között azonban - diagram is mutatja - kusza képet látunk…, együtt rezgő emóciók nincsenek jelen... Ugyanazokra a dolgokra egészen különbözőképpen reagálnak.”
Enyedi Lajos operatőr pártatlan kamerája csoport-terápiákra is
elkalauzolja a nézőt. Érintett, gyógyuló felnőttekkel szakkórházban
foglalkozik dr. Szabó Péter elmegyógyász: „Olyan munkacsoportban
dolgozom itt, ahol nemcsak szakemberek szövetkeztek arra, hogy a
krízisből kivezető utat megtalálják, hanem vannak alkalmi
szövetségeseink is… A válságba jutott ember rákényszerül arra, hogy egy
borzasztó nagyot kiáltson, nagyon hangos segélykiáltást küldjön a
világnak… Olyan útnak érkezett el egy sorsdöntő állomásához, amelyiken
nagyon sokszor tapasztalta és megélte azt, hogy segítséget kért:
visszautasítást, elutasítást kapott.” Diáklányok és fiútanulók
számára, iskolán kívül dr. Fohn Márta pszichiáter vezet preventív
szándékú, témavonzatú kiscsoportos beszélgetéseket. Tájékoztat: „Próbálnám
fogni a kezüket, segíteni, hogy egy krízishelyzetből kimeneküljenek,
hogy velem és egymással szeretetet és olyan kapcsolatot tudjanak
megtanulni, amin felnőhetnek… Kulcsos gyerekként felnövők, akiknek
nincs meg az otthon melege: sokszor nem kapják meg a támogatást,
szeretetet… Iskolai beilleszkedésük, az otthoni zavarok ezeket a
gyerekeket sokkal gyakrabban olyan helyzetekbe sodorják, amik a
legkülönbözőbb konfliktusokat okozzák, krízishelyzeteket, öngyilkossági
kísérleteket, menekülést a droghoz, a különféle devianciákhoz.”
Lakótelep magas házai között kisiskolások játszanak egymással. A
„magyar Teréz anya”, dr. Farkasinszky Terézia gyermekpszichiáter
drogozó fiatalok között végzett felméréseket:„Tizenöt-tizenkilenc éves korosztály vonatkozásában megdöbbentők voltak számunkra azok az adatok, hogy (ennek)
több mint a fele nem lát perspektívát maga előtt. Egyötödük
kifejezetten deprimált hangulatú, 3 % már túl van többszörös
öngyilkossági kísérleten, 57 %-uk alkoholt fogyaszt, 10 % nagy
rendszerességgel, körülbelül 3 %-uk a narkomán csoportba sorolható.”
Közeli és nagy-közeli plánok: anonim személyek mimikával hitelesített részmondatait halljuk. Középkorú asszony: „Eldöntötték,
hogy soha nem lehet belőlem semmi…, megkíséreltem felakasztani magam
az iskola vécéjében…, én mindenkitől féltem…, aludni akartam…, még a
halálból is visszatudtam mindig térni.” Könnyeivel küszködő páciens: „Az
Ági megzsarolt a gyerekeimmel…, úgy éreztem, hogy nagyon rossz anya
vagyok, és akkor meg már minek vagyok…, legszívesebben kiugrottam volna
az emeletről.” Fiatalember: „Nekünk is meg kell küzdeni, ez a
munka akkor jó, és akkor passzol, amikor együtt tudja az ember az
orvossal ezt a küzdelmet lefolytatni.” Fiatal nő: „Ami
lelkileg nyomja az embert, ami belül van, azon nagyon nehezen lehet
segíteni…, amiért itt vagyok, ezért harcolunk, ha bírunk, de nem
mindenkivel szemben, nem lehet mindenkit legyőzni.” Feleség, szintén a csoportterápián: „Vettem be gyógyszert, nem öngyilkossági szándékkal…, aludni akartam.” Az utca emberei is megszólalnak. Idős hölgy: „Ki-ki a maga életét rendezi, ki-ki a maga bírája maga felett, hogy melyiket választja.” Nyakkendős férfi, kalapban: „Rossz vérellátás formájában kialakuló kisebb működés, ami okozhatja, mondjuk az öngyilkossági szándékot.” Fehérhajú nő: „Önmagától nem hiszem, hogy valaki odaadja az életét.” Kamasz fiú: „Ott már valami komplikáció lehet a felfogásával, az egész életfelfogásával, aki öngyilkos lesz.” Őszülő úr: „Szerintem nem normális…, aki már önmagával végez az elvesztette a józan gondolkodását, mert élet csak egy van.” — Igen nagy szóródású véleménytartalmak.
Pillanatfotók: személyvonaton utazó, hátrányos léthelyzetű, köztük
cigány emberek. Élénk forgalmú vasúti pályaudvar, érkezők, útnak
indulók. Vidéki miliő; fejkendős öreg néni falusi utcán s termőföldön
át igyekszik valamerre, másodpercekig követi a felvevőgép. Lebilincselő
tekintetű öregember úgy néz a befogadóra, mintha belé, belénk látna.
Kézzel írott búcsúlevelek, és az elhangzó sorokkal „üzenők” tetthelyen
lefényképezett teteme. Andorka Rudolf szociológus, egyetemi tanár: „A
mai magyar társadalmat nagymértékben jellemzi az, hogy kialakultak
bizonyos társadalmi célok, bizonyos életszínvonal…, ezeknek
megvalósítása azonban nem mindenki számára egyformán könnyű. Minél
szegényebb valaki, annál nehezebb, annál inkább kerül ilyen
feszültséghelyzetbe, és a legszegényebb rétegekben a legtöbb az
öngyilkosság.” Dr. Boncz István lélekorvos: „Meghaladja a
pszichiátria kompetenciáját, illetékességét ez a problémakör… Ennek a
jelentősége túlmutat a pszichiátriáén és utal arra, hogy ez egy
szélesebb körű társadalmi megoldást igényel.” Finnországból prof. dr. Bo Lönnqvist etnológus erre figyelmeztet: „Ne
építsenek túlságosan a specialistákra és a hivatásos segítőkre! Ne
feledkezzenek meg róla, hogy az öngyilkosság olyan tett, mely mindig
üzenet is a környezetnek, így mindig szükség van a hétköznapi emberek
segítségére!” Megadatott végtisztesség, koporsós temetés. Dr. Buda Béla pszichiáter: „A
lelki segélyt nyújtó telefonszolgálatok példája mutatja, milyen nagy
jelentőségű, hogy még egy mód van arra, hogy beszéljen valakivel az
öngyilkos(jelölt)…, ebbe a személytelen változatba is
megpróbálnak megkapaszkodni… Csaknem minden ember, aki öngyilkos lesz
vagy kísérletet követ el az megpróbál valakihez fordulni, megpróbál
segítséget kérni… Nálunk a társadalom nem akar tudomást venni erről a
problémáról… Az egész társadalom a maga bűntudatát egy kicsit a
kérdéssel szemben: elzárkózással és ambivalenciával oldja meg.”
A rendezőtől tudom, hogy a szuicidiumot megkísérelt riportalanyok
egyikére sem utcán, random találtak rá: mindegyikük kórházban részesült
pszichés kezelésben. „Kiválasztásuknál fontos szempont volt, hogy a
pszichiáterük a riporthelyzetre alkalmasnak ítélte meg állapotukat,
személyiségüket. Előzetesen elbeszélgettem velük, tájékoztattam őket a
tervezett felvétel lefolyásáról, céljairól, nyilvánosságra kerülésének
módjáról, és csak olyanokat vettünk számításba, akik ehhez szóbeli
hozzájárulásukat adták. A velük készített felvételeknél mindig jelen
volt a pszichiáterük is, hiszen az érintetteknél volt esély arra, hogy a
riport hatására számunkra kezelhetetlen, rosszabb állapotba kerülnek,
és arra is, hogy adott lelkiállapotukban nem tudják kellőképpen
megítélni, hogy föltárulkozásuk nem teszi-e túlságosan kiszolgáltatottá
őket. A kezelőorvosok fel voltak hatalmazva arra, hogy beavatkozzanak,
leállítsák a forgatást, ha ezt - páciensük érdekében - szükségesnek
látják.” (Duló Károly) Egyetlenegy alanynál, egyetlenegy
helyzetben sem volt szükség ilyesféle beavatkozásra. Forgatási
szituációk érzékeny kezelését, a személyközi kommunikáció árnyaltságát,
heurisztikus problématudatosítást, a föltárulkozókhoz etikusan
viszonyuló alkotói magatartást illetően: példaértékű, egyben példaadó
tényfilm az Erős karokkal… Műfajának itthoni történetében: unikum. /17/
Balázs Béla: „A film fiatal romlatlan művészet,
az emberi lélek eddig felfedezetlen, de ősi megnyilatkozásaira
támaszkodik. Ezért hozzátartozik megértéséhez, hogy elsajátítsátok
egyszerű, kezdetleges szemléletmódját. Továbbra is nevethettek és
sírhattok, de nem kell többé ezt a gyöngeséget szégyellni.” Egyetemes mozgóképelmélet köszönheti Balázs Bélának A látható embert, a világ első rendszerezett filmesztétikáját (némafilm): Der Sichtbare Mensch, oder Die Kultur des Films (Deutsch-Österreichischer, Wien-Leipzig, 1924). „Balázs Béla és az új magyar film ellentmondásokkal terhes kapcsolata a témája annak a riport-dokumentumfilmnek, amelyet Fénykép a tanítványoknak… címmel Tényi István forgatott 1985-ben a Balázs Béla Stúdióban és 1990-ben fejezett be.”
(Bérczy Ágnes, Magyar Műhely, 1990. 08.) Balázs külföldön ismerkedett
meg többek között Georg Wilhelm Pabst osztrák filmrendezővel, Ervin
Piscator avantgardista német színházi rendezővel, találkozott a
tanácsköztársasági kommün bukása után Bécsbe menekült Korda Sándorral.
Forrongón újító szellemek kultúrtörténeti értékű összejövetelei
lehettek/voltak ezek. Nemeskürty István: „Balázs Béla azért tudta
őket meggyőzni, azon kívül, hogy jó könyveket írt, és németül, mert őt,
mint írót és költőt tényleg ismerték és kedvelték. Német nyelvterületen ő azt az író-költő társadalmat győzte meg a film művészet voltáról, amelyik társadalom addig azt nem vette komolyan, vagy csak kíváncsian nézegette.” Egyik írásában igen szigorúan megbírálta Balázs Filmkultúra című könyvét /18/, személyes beszélgetésükre pedig így emlékszik vissza Nemeskürty: „Költőnek tekintette magát Balázs Béla, filmesztétai minőségében is.” (Jegyzet: 33.)
Berlini, bécsi, moszkvai emigrációból 1945-ben tért haza a költő, író,
filmesztéta (1884-1949), 61 évesen. Budapesten folytatta tanári és
filmügyeket szervező tevékenységét, eközben vendégként oktatott
Rómában, Prágában. Korabeli híradófelvételek, fontos level(ezés)ek,
filmbejátszások, más források, interjúk sorával tárja elénk 26 év
idegenben lét utáni sorsát a Fénykép a tanítványoknak Balázs Béláról
(Tényi István, MOVI Fórum Filmstúdió, BBS Alapítvány, 1990, 120 perc,
magyar, fekete-fehér); kirajzolódik emberi portréja, valamint a
Rákosi-rezsim kultúrpolitikája. /19/
„Major Tamás tréfásan emlékezik a szerző számára komolyabb ügyre. Radványi Géza /20/
mint jó barát tekint vissza Balázs szelíd és hevülékeny
személyiségére. Gyertyán Ervin ifjú költőként ismerkedett meg vele…
Hegedűs Géza is irodalmárként került közel hozzá… Szőts István afféle
villámhárítónak kérte föl a Moszkvából jött Balázs Bélát az Ének a búzamezőkről /21/
című filmjének művészeti tanácsadójának… A Színház- és Filmművészeti
Főiskola akkori légkörét… Révész György írja le keserű szavakkal, mint
Bacsó Péter és Kovács András ultrabalos diktatúráját… Hont Ferenc, aki
sok egyéb funkciója mellett a főiskolát is irányította, tette
lehetetlenné Balázs érdemi működését tanárként… Banovich Tamás, Makk
Károly, Bacsó visszaemlékeznek Úttörők /22/
című, megsemmisített filmjük viszontagságaira, amelynek írása és
forgatása közben Hont Ferenc mindig megkontrázta Balázs esetleges
instrukcióit… Mellőztetésére csak szépségflastrom volt Kossuth-díja.”
(MNFA) Anekdotázással zárulnak a vélemények közt szörföző - Matkócsik
András, Mertz Loránd, Kiss István György fotografálta -
interjú-jelenetek. Arcok, mozdulatok, megítélések, emlékező,
tanú-értékű mondatok. Makk fölidézi Balázzsal való Bécsben
tartózkodásukat. Útitársát mozgékony s üde, életörömmel telített,
ottlétekor szerelmi liezonba „sodródó”, kedves öregúrnak mutatja be. „Ma
már világszerte úgy veszik tudomásul, hogy Balázs Béla a filmesztétika
történetének egyik legfőbb alakja, semmivel sem kisebb jelensége a
magyar esztétikai irodalomnak, mint a maga területein Lukács György.”
(Hegedűs Géza) Forrásértékű a mozgó „fénykép”, valósághű,
transzparens. Tömör, tanulságos, beszédes életportré. Ajánlható tehát
minden komolyan érdeklődő, fogékony „tanítványnak”.
1938 versus 1985. A második világháború előtti utolsóhoz képest, először 47 év elmúltán: szépségkirálynő választás itthon. /23/ Előválogatáson (1985) már forgatnak a Szépleányok
(Hartai László, Dér András, BBS, Mozgókép Innovációs Társulás, 1987,
90 perc, magyar, színes és fekete-fehér) alkotói. Szabadságszobor,
Gellért hegy. Sötét eget hasító színes tűzcsóvák. Budapest, augusztus
huszadika. Ünnepi tűzijáték. Dj: „Nézzék meg, milyen ragyogó
üstökösök jelennek meg az égen…, a szépségverseny győztesei is ilyen
ragyogó üstökösként robbanjanak be!” Érintett nyilatkozók
hangsúlyozzák a szépségek megmérettetésének, e rendkívüli eseménynek a
közéleti fontosságát. Gáti László újságíró, a Magyar Média***** ügyvezető
igazgatója, Heilig György a Centrum Áruházak reklámfőnöke, valamint
Erich Reindl, Miss Austria Corporation-tulajdonos: „A nemzetközi piacon én magam három éve szervezem a szépségkirálynő választásokat.”
2000 hajadon jelentkezőből 25-öt választottak ki. Szépek, erotikusak,
sugárzók. Egymással beszélgetnek, máskor a kamerával váltanak szót.
Látványos műsor, Antal Imre és Cintula dj vezeti. Divattervező a húsz
fős zsűri egyetlen hölgy tagja. „A Magyar Média emberei nem
menedzserek, még csak nem is profik, hanem olyan dilettánsok, akikben
ott lapul a profizmus gőgje, haszonlesése — koncepció és nagyvonalúság
nélkül.” (Tamás Ervin, Népszabadság Évkönyv, 1987) Koronát remélő
vonzó lányok instrukciók alapján tanulnak be mozdulatokat, pontszerzést
esélyesítő viselkedést: „Ha kullogtok, biztos, hogy rossz lesz…”
Talajon, kifutón, lépcsőkön gyakorolják az alakjukat kiemelő, előnyös
fej- és testtartást. Fórum Szálló üzemi konyháján középdöntősök mostoha
körülmények közt étkeznek. Fülbemászó zenék (pl. Apostol együttes),
korabeli slágerek. A jelöltek ruhákat, öltözéket (nagyestélyi stb.)
váltva sétálnak le s föl; dallamok ritmusára mozognak, mosolyognak.
Szemet gyönyörködtető versenyzők a zsűri előtt elvonulnak
mini-bikiniben is, kecsesen lépkednek, kezükben cellofánba csomagolt
virágcsokrok. Pezsgős koccintások széles körben. Pulzál a show!
Eredményhirdetés előtti percek: „Ha nyerne, mit változik az élete, akkor mit akar kezdeni?” Molnár Csilla: „Hát nem
tudom… Kozmetikus szeretnék lenni… Most tizenhat éves vagyok, és egy
kicsit, azt hiszem, az iskola is korlátozna terveimben… Az egyik osztálytársam javasolta, hogy jelentkezzem… Nem gondoltuk komolyan.” Komollyá vált! Budapest Kongresszusi Központ (1985. 10. 05). Döntő. Inzert: „Öltözőbeosztás a döntőn. 25 lány: 1 öltöző, művészek: 2 öltöző, rendezők: 4 öltöző.” Legmagasabb pontszámmal, 22-es sorszámú gimnazista lett Magyarország Szépe. Tapsvihar. Molnár Csilla Andreát koronázzák meg. /24/
Miss Hungary udvarhölgyei: Kruppa Judit és Füstös Veronika. Ujjongás.
Fáradhatatlan integetők, puszik, ölelgetés. Press! Fel-felvillanó
vakuk. Inzert: „Fonyód-Budapest-Fonyód 2. oszt. gyv. jegy ára: 260 Ft.” Örömarcok, gratulációk. Breaking news! Díjkiosztás után nem sokkal Pauer Gyula szobrász /25/ álló-akt gipszlenyomatot készít a három nyertesről és a FOTEX-díjas /a/ Kalmár
Zitáról. Mozi-kópián utólagos maszkolással kellett eltakarni e modell
melleit, fanszőrzetét. Csak így szerepelhetett a XIX. Magyar
Játékfilmszemlén (1987. 02. 13-18.) a Szépleányok. Ernyey Béla zsűriző színész, a Playboy fotósa: „Mi volt ez a szoborkészítés? Miért? Exportáltak volna ilyen kicsi szobrokat…?” Pauer: „Nem volt megbízóm.” „Az egész versenyt sunyiságok, erőszakos fenyegetőzések lengték körbe, és ez nem csillapodott a döntő utáni hónapokban sem.” (Szentesi Éva, 2018) A film krónikája: „A
film így akarva-akaratlan annak a mélységes dilettantizmusnak a
megmutatása lett, amely a rendezvényt kísérte, kiegészítve a
nyilatkozni nem akaró versenyrendező különös karrierjével, amely
morális gazdagsági és politikai viszonyok között aligha lett volna
elképzelhető.” (Officina Nova, 1995) Inzert: „A Centrum és a Caola 1-1 milliót fizetett a Magyar Médiának.”
Néhányan elutaznak (1985. 12.) a háromnapos osztrák-magyar csapatszépségversenyre. Csilla, autóbuszon: „Ezzel a címmel azt hiszem, hogy
véget ért a gyerekkorom és teljesen felnőttként kell viselkednem…, Hát
én is úgy képzeltem az életet, hogy csupa fény és pompa…, Még most sem
tudtam teljesen felfogni, hogy milyen nagy teher lesz a számomra...,
jobban oda kell figyelnem a környezetemre.” Miss Vienna választás
felvételei között a máltai Miss Europe International verseny applikált
eseménypillanatai tűnnek fel: a fonyódi szépség, Miss Hungary mosolyog
ránk. /26/ „Lassanként összeáll az ezredvégi magyar
élet e groteszk danse macabre-ja, igazgatókkal, színészekkel,
sztárokkal és félpucér didergő gyereklányokkal. E film egy olyan
helyzet szomorú lenyomata, melyben tökéletesen összekavarodtak az
értékek, a nyugati csillogás utáni mucsai lihegés összefonódik a porosz
drillel és a balkáni urambátyámos kapcsolatrendszer korrupciós
szövevényével. Mintha mindenből a legrosszabbat vennénk át
tévedhetetlenül.” (Báron György, Kritika).
Tizenhét éves leány (1969-1986) a szülei lakásán, otthonában vette el önéletét. — A győztes. /27/
Filmkrónikások e váratlan tragédia (07. 10.) miatt módosították
forgatókönyvüket: történtekhez igazítván dramaturgiát, visszamenően s a
továbbiakban. Csilla Andreának a kaposvári Keleti temetőben adják meg a
végtisztességet. Ameddig szem ellát: gyászolók sokasága, búcsúztatók,
mély szomorúság. Eredeti szcenárió változata szerint is riporteri
találékonysággal fotografál Dér András. Kamerája tiszteletadón követte,
kíséri az osztályon felüli szertartást, megörökít, tudósít. /28/ Gyászbeszéd: „Mohó kezek emelték magasba, s a mélység utána szédítő volt…” Temetési pompa. Interjúk Magyarország Szépe megrendült szüleivel. Apa: „Utolsó napokban nem is igen találkoztunk…, nagyon szégyellte volna magát előttem…” Édesanya: „Gyerek volt. Én nem tanítottam meg a felnőtt világra. Azt gondoltam, ha minél tovább gyerek marad, az neki csak jó.”
Sodródó időkön átívelő kordokumentum a Szépleányok. (You Tube) „Minden
színes és fényes, a hétköznapi kis életképek szürkesége csak még
jobban kiemeli a jeles napok sugárzását… Hartai és Dér nem véleményez,
nem is mondat ki mindent verbális szinten. Elfénytelenedő képekkel és
dramaturgiai feszültséggel érzékeltetik a kiúttalanságot — és ezzel ők
is példázatig jutnak az egyedi felmutatásától.” (Filmkultúra,
1987. 04–05.) Értékadó közéleti mintázatok - média turbózta farvizeken
érkező - gusztustalan uszadékokkal mutatkoznak, kényszerűen. Árulkodó korkép, mozgóképi metszet a széplányverseny(ek)en túlmutató film. Egyben kórkép. /29/
„Szocialista szépségprojekt” mögött válik, vált érzékletessé az
egypártrendszer morális eróziója. Végnapjainak megfékezhetetlensége
lepleződött le a Dér-Hartai alkotópáros opusában. /30/ „A legizgalmasabb kérdés - nyilatkozták a szerzők -
számunkra az volt: vajon megőrizhető-e az emberi méltóság, a humánum,
kivédhetők-e a karrierizmus, az önérdek kisstílű machinációi a
rendkívülinek mondható körülmények között. Hamar kiderült: nem.” (Mozgó Képek, 1987. 02.)
Feladatának tekintette Almási Tamás, hogy megfejti Puskás Ferenc labdarúgó-legenda titkát: Puskás Hungary (Almási, 2009, 116 perc, magyar, fekete-fehér). Az igazi Puskás
munkacímmel indult a produkció, mígnem eldöntötte a rendező, nem
vindikál jogot rá, hogy ő mondja meg nézőinek, milyen s valójában ki az
igazi Puskás. Gyermekkorától követi nyomon a futballista életét,
felkutatja, megtalálja, körüljárja fejlődésének stációit. /31/
1956-ban, a forradalom vérbefojtásának hírére Bécsben maradt a magyar
labdarugó válogatott, az Aranycsapat kapitánya (1950-1954), utána
elutazott Spanyolországba. Végleg 1991-ben költözött vissza
Magyarországra, hazajött. Játékosi pályafutását 39 évesen fejezte be. A
Nemzet Sportolója olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes
labdarúgó, klubcsapatok, nemzeti csapatok edzője, posztumusz
dandártábornok. Almási: „A filmben látnak egy embert, aki nagyon
magyar - azzal együtt, hogy sváb származású -, nagyon olyan, mint mi
vagyunk, kicsit svindler, átveri a hatalmasokat, megcibálja a
bajuszukat, ugyanakkor mérhetetlenül tehetséges, mindig eléri, amit
akar. Tehát föl kellett építeni egy Puskást. Nyilván annak
alapján, amit kiolvastam a dokumentumokból, a levelekből, az archív
anyagokból. Összeáll egy személyiség képe, egy élet történései… Ezek
után azt gondolom, hogy ez nem az igazi Puskás, hanem Puskás, ahogy
Almási Tamás látta.” Az alkotó látásába szükségszerűen játszottak
bele a meginterjúvoltak. Közel 100 alany szelektált válaszai rajzolják
meg a futballistát, egyszersmind a magánembert. Nem hagyva kétséget
Puskás Öcsi (1927-2006) mozgóképi hitelét illetőn. Néhol fikciós
(tényektől egyértelműen megkülönböztethető) megoldásokat alkalmazó
életrajzfilm mintegy jelenné tesz elmúlt, meghatározó eseményeket. A
férj, családapa Puskásról felesége, Hunyadvári Erzsébet (Bözsi néni)
beszél. Sportolói teljesítményéről hozzáértők nyilatkoznak: az
Aranycsapat „12. tagja”, Szepesi György rádiós
sportkommunikátor, Buzánszky Jenő hátvéd, 49-szeres magyar válogatott, a
Nemzet Sportolója; a „Fekete párduc” Grosics Gyula, 86-szoros magyar
válogatott kapus, a Nemzet Sportolója. Minden mondatuk, szavuk: átélt,
meggyőző, érdemi. Ugyancsak tapasztalatuk alapján - Tóth Zsolt
tény-érzékeny kamerája előtt - méltatják a ballábas csatárt
(balösszekötőt) a világfutball legnagyobbjai: Raymond Kopa aranylabdás
francia, világbajnoki bronzérmes futballista; „Der Kaiser” világbajnok
német labdarúgó, Franz Beckenbauer; a 3-szoros világbajnok brazil Pelé,
és Puskás egykori csapattársa, Alfredo Di Stéfano argentin-spanyol
játékos.
Dramaturgia élményadón ismerteti publikumával a „Hungary-focista”, a
„puskásság/öcsiség” jellemzőit. Riportfotók, szakvélemények,
visszaemlékezések, filmhíradók, sportsajtó avatott adatai alapján. Íme!
Csapatépítés, csoportdinamizálás, gólesélyű helyzetek felismerése,
megteremtése, lejátsz(at)ása, egyéb kreatív megoldások, rendkívüli
robbanékonyság, kiismerhetetlen cselezések, mérnökien pontos
passzolások, tökéletes labdakezelés, nem utolsó sorban a briliáns
rúgótechnika. /32/ „Nagyon erős erkölcsi alap nélkül - nyilatkozta a rendező - nem lenne szabad dokumentumfilmet csinálni… A
filmben az a nóvum, hogy sikerült abból az emberből, akit a világon a
leginkább azonosítanak Magyarországgal, egy szerethető, minden
szempontból hiteles hőst formálni, akit vélhetően ezért fognak még
jobban szeretni a határon túl is, meg itthon is.” Föllelkesülten
szurkoltak neki, példátlan sikereit szüntelen küzdelmei révén érte el,
úgy vált ismert, világszerte elismert, örökemlékű futballistává, mint
amolyan nagyon mélyről jött legkisebb népmesei szegényfiú. Városszéli
nyomortelepről indult el, és: világsztár lett. Hiteles hős. Mennyire
szerették, szeretik őt? Egyetlen szóval: nagyon! Erről, mások mellett a
becenevei árulkodnak: „Boss”, „Cañoncito Pum”, „Higany”, „Pancho”, „Sváb”, „Száguldó Őrnagy”, s persze: „Öcsi”.
Puskást értékelő, tisztelő, nagynevű focista-idolok hosszú sorából nem
hiányzik „El Flaco”, elismert holland irányító: H. Johan Cruyff. „Puskás titka abban van, hogy olyan, amilyennek mi szeretnénk látni. A magyar ember ilyennek szeretne látszani.” (Almási Tamás)
Arcképek gazdagítják Sipos András szerzői oeuvre-jét
(1961-2015). Színészek (Nagy-Kálózy Eszter, Máthé Erzsi), festőművészek
(Fehér László, Lakner László), Koncsol László művelődéstörténész,
műfordító, Finta József építész, Kolczonay Katalin rádió- és
tévészerkesztő, valamint játékfilmrendezők (Jancsó Miklós, Szabó
István), Kende János operatőr, Banovich Tamás díszlettervező,
filmrendező, Hernádi Gyula író, két pszichoanalitikus (Judith Dupont,
Pfitzner Rudolf). A dokumentumfilmes egyetlen fikciós műve: Az én kis nővérem
(1996, 72 perc, magyar, színes). Karakterei hitelességéhez, közvetve
bár, jelentősen járult hozzá megemlített portrék tényereje, emberi
plasztikussága.
Pártnapot emel grandiózus látványossággá Az akarat diadala (Leni Riefenstahl, 1934, 94 perc, német, fekete-fehér). Személyesen kérte föl a rendezőt /33/
Adolf Hitler, hogy örökítse meg a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt
(NSDAP) nürnbergi kongresszusát. Gomolygó óriáskumuluszok közt szinte
jelenésként tűnik föl a Vezér repülőgépe. Nürnberg fölé, fölött száll,
majd ámulatot keltőn landol. Zászlókba öltözött, ünneplő város. Ujjongó
lakosok, fölizzott rajongás. Náci karlendítéssel, Hitler-köszöntő
kiáltásokkal éltetik az égből jöttet: „Heil!” „Heil!”
Pártgyűlés helyszínére tart, Mercedes-Benz kocsijában áll, nyitott
tetejű személyautók hosszú konvoja élén halad, szűnni nem akaró
üdvözlésére tipikus karmozdulattal reagál a Führer. Embertömeg, kicsik,
nagyok városszerte, ablakokban, utcákon (néhány jelenet: You Tube).
Kamerák fókuszában 700 000 párttag. Potentátjai közt Martin
Bormann, R. Walther Darré, Hans Frank, Joseph Goebbels, Hermann W.
Göring, Rudolf W. R. Hess, Heinrich L. Himmler. Emelvényen a Vezér
mellett Hess áll, buzdít: „A Párt maga Hitler! De Hitler maga Németország, ahogyan Németország is maga Hitler! Hitler! Sieg Heil!” Roppant térben tömegvisszhang morajlik ütemesen: „Éljen a Győzelem!” („Sieg….!”). Nem hagyják ellankadni a nézők figyelmét a szemet vonzó, megigéző látványok: „A
vonuló menetek és a járdaszélen álló, lelkes emberek a moziban ülőt is
az események részesévé teszik… A középpontban Hitler személye áll,
akit már a főcím is, mint ’megváltót’ ünnepel.” (A film krónikája, 1995) Walter Ruttmannal /34/
írta meg a forgatókönyvet Riefenstahl. Birodalmi adminisztráció
maximálisan biztosította a forgatás minden feltételét; 172 ember
dolgozott e dokumentum megvalósításán. Tárgyiasult szimbólumok, lobogó
zászlóerdők. Elvágólag, geometrikus alakzatokba rendeződő férfiak
uniformisban, gyújtóhangú beszédek. Egyenruhás Hitlerjugendek
csapatzászlókkal, tábori dobokkal. Magabiztos mozdulatok, átszellemült
arcok. Fegyelmezettséget, testerőt, eszmébe vetett vakhitet sugalló
képfolyamok ejtik rabul a publikumot. Sepp Algeier, Karl Attenberger és
Werner Bohne főoperatőrök jegyzik a míves felvételeket. Monstre,
már-már pszichedelikus hatásúvá koreografált tűzijáték. Herbert Windt
zenei aláfestését, a felvétel- és montázstechnika látványfokozó
jeleneteinek hatáserejét tekintve Az akarat… magával ragadón
atmoszférikus, lenyűgöző produktum. A Horst Wessel-Lied náci
párthimnusszal zárul a kongresszus, befejeződik a filmtörténeti léptékű
propagandafilm. „Valójában nem propagandafilm Az akarat diadala,
hiszen minden beállítása igaz, és keresetlen, éppen ezért a nürnbergi
pártgyűlésről készült alkotás csupán egy történelmi dokumentumfilm.
(Leni Riefenstahl)
A berlini olimpia (L. Riefenstahl, 1938, 121 perc, német, fekete-fehér) az NSDAP megbízásából született dokumentumfilm: Olimpia 1. — A népek ünnepe, Olimpia 2. — A szépség ünnepe.
Adolf Hitler 49. születésnapján mutatták be a fővárosban.
Mindennek megadták a módját, amit a világesemény megkívánt. Olümpia
romvárosából elinduló, futókkal stafétázó (Paul Joseph Goebbels náci propagandaminiszter találmánya)
nikkel-ezüst ötvözetű fáklyák (Krupp-művek) országokon át továbbítják, a
küzdőtérre viszik a lángot. Méltóságteljesen átlebeg a
sportlétesítmény fölött a német technikai haladás szimbóluma, a
Hindenburg óriásléghajó. Richard Strauss fanfárjai jelzik a Vezér
megérkezését, az 1936. évi, XI. nyári olimpiai játékokat (08. 01-16.)
megnyitja a Führer. Szétröppen, szerteszáll 20 000 galamb a
110 000 embert befogadó Olympiastadionban (építész: Werner March,
Friedrich Wilhelm Krahe). Fellobban a játékok végéig lobogó
stadionláng. Impozáns nyitány. 21 sportágban 49 nemzet 3 963 sportolója
jeleskedik. /35/ Forgatásokhoz, utómunkákhoz a Birodalom biztosított pénzt, paripát, fegyvert. Miként Az akarat diadalánál, megint a magas-technika érvényesül. Apats Gábor újságíró (2008): „Riefenstahl
egy egész filmet szentelt a játékoknak, amely technikailag ma is
érvényes útmutatásul szolgál, hogy miként érdemes sporteseményeket
fényképezni.” /36/ Műszaki újítások egyike:
megkapó perspektívát teremt az elasztikusan forgatható
gépállvány-panorámafej. Talajba ásott-telepített „megleső”-gödrök alsó
kameraállásából fotografált képek esztétikailag emelnek meg
olimpikonokat. Víz alatt otthonosan mozgó búvárkamerákkal is
megörökítik a vízi sportokat. Zeppelin léghajóról készülnek a
versenyekre nagytotálban rálátó kompozíciók.
A játékok területén futó síneken, rázkódásmentes fahrtkocsikkal 34
operatőr közlekedik. Mintegy 200 órányi hasznos felvétel 400 000
méter 35 mm-es - mozifilmmé montírozható - negatívon vált maradandóvá.
Főoperatőr: Hans Ertl, Walter Frentz, Guzzi Lantschner, Kurt Neubert,
Hans Scheib. Riefenstahl az első filmes, aki esetenként 8-10 pozícióból
rögzített egyes sporteseményeket, snittjeit gyakran 5 másodpercesre
vágta. Sugárzik a beállításokból a sportünnep elegáns szervezettsége,
emelkedett monumentalitása (néhány jelenet: You Tube). Több kompozíción
mintha árja felsőbbrendűségről szőtt führeri vízió (testkultusz és
szépség hangsúlyok; Körperkult und Schönheitswahn) szüremlene át. Jesse
Owens 23 éves fekete bőrű amerikai atléta „rasszizmust negligálón”
nyert négy aranyérmet. /37/ A Berlini Olimpia: „Az emberi erő és szépség himnusza, az egészséges testben élő egészséges lélek megelevenedése.” (Leni Riefenstahl) /38/
Halálraítéltre irányul A szék (Richard Leacock, 1962, angol, színes) alkotójának filmkamerája. Kistotál és közeli plánok: elgyötört, fojtottan feszült fekete férfi. Halványulón reménykedve várja az esküdtszéki döntés semmissé minősítését. Szinte már lemondott egy, az életben maradását jelentő hivatalos dokumentum megérkezéséről. Utolsó másodpercek: befut a perdöntő irat. Kiderül: elfogadták a benyújtott kegyelmi kérvényt. Súlyosan megsebzett lelkületű ember siralomházban szület(het)ett újjá. Gesztusai, a mikro-fiziognómia emelkedett emóciók átélését közvetíti nézőjének, megélt kegyelmi pillanatot, érzékeny perceket. Halálra szánt ember kerülhette el a villamosszéket. Fölszabaduló érzelmeinek köszönhetően immár elhiszi, egyre inkább biztos benne: életben maradt, tovább létezhet, szabadon. Szavakkal nem igazán írható le katarzisa — filmkockákon viszont: megindító, magával ragadó.
Világraszóló esemény az Indianapolis Motor Speedwayen zajló 500 mérföldes (200 körös) autóverseny. 1911 óta nyilvános, számos médium közvetítette, közvetíti. Az Eddie Sachs Indianapolisban
(R. Leacock, 1964, angol, színes) riportosan összpontosít felfokozódó
érzelmi folyamatokra, karakteres szurkolókra, csoportos és egyéni
reagálásokra, figyel a pályán meg a közönség soraiban zajló dolgokra. A
híres versenyző, Eddie felesége a nézők között élénken passzázsoz
tekintetével, mozdulataival is követi a felpörgő futamokat. Párjának
szorít, folyvást s egyre jobban izgul érte. Riporterhang aktivizálja
események és emberek együttlélegzését. Snitt! Katasztrófa történik.
Látja, rögzítette a rendező-operatőr e végzetes pillanatot s a
rákövetkező perceket. Az IMS-pályán bekövetkezett váratlan balesettel
kényszerűen szembesül a sportpilóta asszonya. Végignézi férjének a
lángoló autóban bekövetkezett halálát (trailer: You Tube). — Rémülten
csodálkozik, mintha nem is hinne a szemének. Leacock mindkét rövid
mozgóképe bátor műfaji útkeresés eredményes példája, gazdagítja a
filmtörténet jegyezte dokumentálási opciók egyikét.
Nyilvánvaló, nincs egyedül üdvözítő forgatási, ezen belül
dokumentumfilmes módszer, valamiféle egyetlen út. Kacskaringók,
kitérők, zegzugos ösvények, tévutak, kereszteződések, zsákutcák
egyaránt e mozgóképműfaj figyelmet kívánó közlekedési terepei. Ezen is, azon is: más-más tartalommal, tempóban, céllal halad, járhat a rendező. Lefilmezetteknek pusztán időbeni egymásra következésénél, amint a montázsszerkesztés értelmeztető koncepció
változatainál: felmerül, felvetődhet a nézőkben az alkotói etika
minőségének kérdése. Ehhez kapcsolódón - a közlendőt illetően -
megfelelő választ kíván a „mit?”, „miket?”, illetve „kivel?”,
„kikkel?”, nyomukban pedig a realizálás hogyanja és miértje. Elsősorban
erkölcsileg várható el ezek kölcsönös viszonyának kellő ismerete,
kezelése, átlátható közvetítése. Valamint szükséges a kompozíciók,
képsorok kontextusától meghatározott információhitelesítő arányok és a
ritmus dramaturgiai megteremtése. Olykor mindössze egyetlen személyt
érdemes hangsúlyosan megjeleníteni, hogy a befogadók ráhangolódva
értelmezzék a produktumot. Máskor több és sokféle ember, illetve egyéb
valami(k) dokumentálandó(k). Bármi(k), ami(k) egészséges
érdeklődésre joggal tarthat(nak) számot. A hatékony kommunikálás elvárt
feltétele adott téma korrekt felrajzolása, a publikum szem előtt
tartásával történő világos vizuális kifejtése. Opus vonzatú/remélte
kékmadaras örökkévalóság sem ama ihletett pillanat(ok)ban nem élhető
meg, sem többszörösükben. Miért is vágyódna hát ilyesmi(k)re
professzionális szerző? — Földközeli álmok más vektorúak. És „kreszt”
követőn terephűek.
Végeláthatatlanul sok rajongó ünnepli Rudolph Valentino filmemlékművének /b/
késő esti felavatását Castellanetaban (1961). Jellegzetes dél-olasz
férfiarcok e „Latin szerető” szülővárosából. Ultramarinkék az innen
származó amerikai némafilmsztár másfélszeres embermagasságú, álló
szobra (Ahmed, a sejk fia szerepében, 1926). Tajpej szabadtéri
étkezőjének gourmet vendégei szervírozott ínyenc kutyahús falatokat
fogyasztanak etikettjük szerint, fapálcikákkal. Gyászoló gazdik kimúlt
kutyájuktól gondozott Los Angeles-i állattemetőben méltó szertartással
búcsúznak el. Ázsiai háziasszony „friss” kígyót vásárol, szeme láttára
teszi konyhakésszé az árus: megnyúzza a ficánkoló jószágot. Díszbe
öltözött bennszülött törzs rituálékkal várja, végignézi a husángokkal
összevert, sivítva hörgő sertések tucatjainak kínhalálát. Tömegesen
sütik meg a kiszenvedetteket s jóízűen esznek a húsából. New York
elegáns éttermében sült pondrókat szárnyas-rovar kupaccal,
disztingváltan szolgálnak fel. Pápua Új Guienea szigetvilág egyikén, a
Bismarckon etetnek, itatnak: túlhizlalnak néhány fiatal nőt. Olyan
kövérré kell eltorzulniuk, hogy ne igen tudjanak megmozdulni. Helyi
szépségideál megtestesítéséért zárták őket mozgást gátló, szűk
ketrecbe. Őslakos fekete anya szoptatja újszülöttjét, melléből egy
éhes süldőmalacot is táplál. Glóbuszunk többedik „csücskében” kézműves
cickánykonzerv változatok készülnek emberi étek gyanánt. Hodályszerű
földszinti teremben muzsikaszóra tivornyázók isznak, esznek, kivárják
gyászkoszorúk közt, hogy az emeleten, fölöttük haldokló elaggott
hozzátartozóik meg egy beteg fiatal lány adják ki utolsó leheletüket.
Elvárt, követett halálkultuszt látott és láttat a felvevőgép. Végső
óráikat, perceiket élő szingapúriak korábban bizonyára többször
vigadtak hasonlóan, miközben valamelyik szerettük másik helyiségben
agonizált. Elborzasztó, undorkeltő, lélegzetelállító jelenetek lepik
meg, zavarba hozhatják a Kutyavilág (Gualtiero Jacopetti,
Franco Prosperi, Paolo Cavara, 1962, 108 perc, olasz, színes) nézőit.
Antonio Climati és Benito Frattari vezette operatőrcsapat többnyire
közeli, sőt még közelebbi felvételekkel teszi az események kvázi
részesévé a befogadót, valamint hatáserősítő, ellenpontozó montázsokkal
(vágó: Jacopetti). Palesztinától Borneóig, a Sandwich- és a Salamon
szigetektől Kínáig néztek, néznek körül, sőt Malajziától Polinéziáig,
Japánig, Ausztráliáig utazván s még tovább. Produceri feladatokat is
ellátó rendező utánajárt projektjének, szakértőkkel konzultált,
felkészült. Korszerűen felszerelkezett stábjával közvetíti világunk
olyan furcsaságait, amikre nem is gondolhattunk, vagy talán nem mertünk
volna. Az egzotikumokat felsorakoztató alkotást néhány nyugati
sajtókritika az „iszonyatos mű” megnevezéssel marasztalta el. (You
Tube) Az 1962-es Cannes-i Filmfesztiválon viszont méltányolt
fogadtatásban részesült.
Népes közönség által értékelt produkció: termetes bivalyokat masszív
férfiak, vigyázz állású katonák zenés jelenlétében, vezénylettel:
egyetlen kardcsapással fosztanak meg a fejétől. Összerogynak a nehéz
testek — megtapsolják a nézők. Arénában, tereken és szűk utcákon
hagyománykövető ibériaiak támadnak s menekülnek: rohannak felbőszített
bikák után és elől. Jelenkori trogloditák hegyoldalak kietlen üregeiben
ősembermód élnek családostul. Hamburgi söröző kopottas vendégei
dülöngélve táncolnak, ittasan bambulnak, egymással dulakodnak, pultra
dűlve bóbiskolnak. Utcákon támolygó, szobormerev, verekedő, járdán
elfeküdt másnapos emberek: hajnali képsorok kocsmákban lerészegedett
férfiakról, nőkről. Búvárkamera tengerfenéken nyugvó rengeteg emberi
csontot s megannyi emberkoponyát pásztáz végig. Óceánból kiúszott
óriásteknősök lerakják tojásaikat, aztán rossz irányban araszolnak
tovább, tömegesen rajtavesztenek a szárazföldön. Teknősfej premier és
szuper-plán: haláltusa. Cápatámadások végtaghiányos férfijai gyűjtik
össze a fövenyen megszárított, levesnek szánt uszonyokat. Marcona
halászok óriástüskéjű tengerisünöket rúddal, elégedetten tuszkolnak
bele kicsáklyázott cápák szétfeszített szájába, aztán mindegyiket
visszadobják, hogy kínok közt pusztuljanak el. Revans? Misszionáriusok
alig fedett testű, trópusi lakosokat terelnek templomba: oltár előtt
térdeplő természeti (avítt szóval: primitív, fejletlen, alacsonyrendű,
vad; úm. civilizálásra „váró”) emberek nyelik le a szent
ostyát, „Krisztus testét”. Törzsi közösség isten megjelenésének
tart(hat)ja a fölöttük elszálló repülőgépet. Égbelátó, „ránéző”
fatornyot építettek, „számára” barkácsoltak, állítottak fel szárnyas
objektumot („repülőt”). Alkonyatkor ismételt feltűnését várják,
áhítattal áldoznak „neki” fáklyalánggal, csoportos énekléssel.
Kamerák pillantanak, néztek szőnyegek alá, nem titkolták el, mi
mindennel találkoztak azokon a helyeken, ahol megfordultak.
Érzelem-visszafogottan, távolságtartással mutatják meg a szenzációigényt
kielégítő, meghökkentő, visszataszító dolgokat. Nem kétlem, mindezt jó
szándékkal tették, még ha sokszor „túl közel” mentek is a
lefotografálandókhoz. Sosem látott helyzetek, etnikai megnyilvánulások,
furcsállható események között narrátor segíti a nézők eligazodását.
Humán mivoltunk, szokásaink széles spektrumáról, kulturális
szélsőségekről, mélysötét bugyrokról többet tudtunk meg, mint eleddig.
Voltaképp rólad, rólam: saját magunkról is szólnak a filmbeliek. Mi,
emberek, ezerfélék voltunk és vagyunk. Miért kéne letagadni Mondo Cane-s
arcunkat? Elkészültétől napjainkig sokan vitatták, bírálják persze a
„cinikus” címkével is megbélyegzett, „kutyálkodó” megörökítési
szisztémát. MOKÉP /c/ szinkronizáltatta magyar nyelvre
az országos mozi-forgalmazásra szánt mű fekete-fehér verzióját, amit
sosem mutat(hat)tak be itthon. /39/
Később, szörnyű folyamatban áttételesen vett részt Jacopetti, beleszólt kongói gyerekek kivégzésének menetébe: Isten veled, Afrika
(G. Jacopetti, F. Prosperi, 1966, 140 perc, olasz, színes). Bizonyos
beállítások, kompozíciók (trailer: You Tube) látványosabbá, kifejezőbbé
tétele végett Moise Csombe szakadár katangai államelnök zsoldosaival
rendeztette át a vesztőhelyen zajló eseményt. Tette ezt kritikán aluli,
elfogadhatatlan magatartással: filmrendezőként instruált. Hazájában
ezért, gyilkosságban segédkezés vádjával állították bíróság elé.
Felmentették. Ilyenfajta, ennyiben jacopettis dokumentálást ítél el a Kegyetlen szem
(P. Cavara, 1967, olasz, színes) cselekménye. Megszállott rendező e
játékfilmi főhős, aki elvakultságát, érzéketlenségét teszi taszítóvá.
Forró sivatagban, víz nélkül hagyja az elkövetkezőkről mit sem sejtő
útitársait azért, hogy felvevőgépével rejtőzködve, „valósághűen”
ábrázolhassa tényleges tehetetlenségüket, félelmüket,
dokumentálja fullasztó szomjazásukat. Készülő filmjéhez rögzíti
kíméletlenül, lázas igyekezettel az általa, miatta célzatosan
kiszolgáltatott, kínlódó emberek egyre fokozódó szenvedését, mind
teljesebb kilátástalanságát. /40/
A rettegés kora — A pszichiátria rémuralma (CCHR, /d/
2012, 108 perc, német, színes), hangzatos című, Ausztriában és
Németországban leforgatott dokumentumfilm narrátora szól nézőihez: „A pszichiátria szüntelen atrocitásai mindenfelé megtalálhatók…”
Kik a szerzők? Egyetlen stábbeli személy neve sem szerepel a főcímen.
Elfogadható(nak tűnő) információözön zúdul a befogadókra. (You Tube)
Célzatos válogatás született mintegy 80 megkérdezett szavaiból, akik
arcukat, nevüket adó pszichiáterek, neurológusok, volt ápoltak,
családtagjaik, történészek, mások. Digitális kép-trükkel turbózott
áttűnések, „hátterek”, borzongató akusztika, aláfestő zene kíséri
felzaklató mondataikat, „élmény”-beszámolójukat: „A gyerekek hamis
diagnosztizálása nem az egyetlen mód, ahogy a pszichiáterek
szétzúzhatják a családokat… Világszerte a szülőket is hamisan
diagnosztizálhatják.” Egymást követő, hasonló tartalmú
kijelentések hallhatók. Magát hiteles dokumentumként kínáló mozgókép,
szolidan szólva igencsak ½ oldalas. Nézőit keresi, hiszékeny publikumát bizonyára meg-megtalálja, megtalálta ez a mű. Torzó mivoltában professzionális ugyan, miközben mindaz kimarad belőle, ami szervesen tartozik témájához. Filmklub-expozé szerint a megszólalók „a
pszichiátria mocskos történetét ismertetik, múltbeli és a jelenlegi
gyakorlatait, és világosan feltárják, hogy születésétől fogva egészen a
mai napig a brutalitásra és a kényszerítésre támaszkodik”.
(TOTAL Filmklub, Budapest, 2018. 01. 25.) Árnyalatlan, ex cathedra
megítélések, nincs differenciálás. Mindvégig hiányzik az „Audiatur et
altera pars”, nem hallgattatik meg bizonyos másik fél. Kerestetik?
Ugyan. Ez fel sem vetődik. Idevágó, szomorúan jellemző mondat a Dermesztő szenvedélyek (Phil Joanou, 1992, 120 perc, amerikai, színes) c.
thriller
játékfilmből, Isaac Barr elmeorvos /e/ szájából:
„ Egy állami kórház nem egyéb, mint egy emberraktár.” A rettegés… szövegmondójának összegezése: „Ha
a pszichiátria erőszakos módszerei a náci korszakokban alkalmazott
praktikákra emlékeztetik, akkor önnek igaza van! És ma ez történik!”
Manipuláló, befogadót rémítgető képek mutatkoznak, peregtek le a
szemünk előtt. Tény: ősidők s a közelmúlt kegyetlen „terápiái” több
helyütt, szakmányban kínoztak meg, s olykor tényleg
„halálba-gyógyítottak” elmebetegeket. Ám!
Ám, azóta sok folyón, sok víz lefolyt. Itthon szintén. Tényleg rettegtető a pszichiáterek jelenlegi gyakorlata? Csakugyan világszerte hamisan kórisméznek? Mai napig a brutalitásuk jellemző? Elhiggyem, elhiggyük, hogy e CCHR-prezentáció világos témafeltárásához volt, van, lehet szerencséje a nézőknek? Kórtermeiben, megszületésétől fogva kényszerítésre támaszkodik a pszichiátria? Valóban mindenfelé atrocitás dívik? Megszólalók a felidézett ártó tettek mellet módszeresen „feledkeznek el” a diszciplína paradigmaváltásáról. Nem kevésbé a mindjobban /f/ érvényesülő humánumról, a korszerű elmeorvoslásról. — Bizonyítható gyógyulásokról, elfogadhatóan kompenzált problémás lelkiállapotokról, ígéretes - dokumentált, publikált - eredményekről, okkal jó hírű klinikákról. /41/ Parttalan általánosítások szövik át e riogató mozgókép hatásos jeleneteit.
Sansz: hógolyózás
Az 1800-as évek táján zajlanak a Vörös kocsma (Claude Autant-Lara, 1951, 98 perc, francia, fekete-fehér) történései. Forgatókönyvét Honoré de Balzac kisregényéből (A Vörös Vendégfogadó,
1830) Jean Aurenche jegyzi. Hátborzongató szatíra, komikus abszurd.
Pireneusok magashegység vad vidékén sátáni vendégfogadó várja
látogatóit. E világtól elzárt helyre ministránsfiúval tér be egy, a
hosszú úton, hóesésben elfáradt szerzetes. Kocsmáros házaspár
tulajdonosok hosszú évek óta meggyilkol(tat)ják és kifosztják a náluk
éjszakázókat. Áldozataikat az épület körüli ősparkban ásták, földelik
el. Háziak gyilkosságairól az asszony meggyóntatásakor elhűlve értesül
az atya, meg erről: ugyancsak halál vár a nem régen érkezett postakocsi
eltörött rúdja miatt itt rekedt nőkre, férfiakra. Ezt is a kocsmáros istenhívő feleségétől
tudja meg a gyóntató: legutóbb a fellépő csimpánzával betévedt
kintornást ölték meg, akit a fagyott talaj miatt nem tudtak elásni,
ezért „csomagolták” hóemberbe. Pipát dugtak a szájába. Szörnyűségek
ismeretében mit tehet a halálra-rémült páter? Senkivel nem közölheti,
miket tud. Szent gyónási titok kötelezi őt hallgatásra, megköti a kezét
(komikus színész, Fernandel alakítja drámaian). Számos kétségbeesett
kísérletet tesz a veszteglő vendégek életének megóvásáért. Végül
mintegy játékosan, úgy „írja felül”, hogy eközben a bűnvallás szakrális
titkát megtartja. Rávezető cselekvéssel hívja segítségül a havat.
Sikerül a hóemberre irányítania a megjavított postakocsi elindulására
váró, udvaron álldogáló utasok figyelmét. Hógolyót gyúr, célba veszi,
megdobja, eltalálja a tetemrejtőt. Hajigálni kezdenek, hógolyózzák a
többiek is, mígnem leszakad a hóemberfej baloldala. Elborzadva látják
meg az öreg sípládás arcát, szakállát, üveges „tekintetét”. Yves
Montand archaizáló dalnokéneke hangulatilag festi alá e záróeseményt.
Kocsmárosok tettei, bűne kiderül! — Filozofikus filmmesévé kerekedik a
tragikomédia. (You Tube)
A Vörös kocsma alapján készült groteszk felhangú, noir-humorú játékfilm A vörös fogadó (Gérard Krawczyk, 2007, 92 perc, francia, színes). Szerzői tisztelgés ez a remake, méltányolja Autant-Lara alkotását.
A Befejezetlenülről, az Archaikus torzóról,
valamint fentiekben értelmezett többi alkotás lényegéről s
közönségbeli visszacsatolásáról mindvégig a szerzői honestas publica (=
köztisztesség) szem előtt tartásával gondolkodtam, írtam. Vannak,
voltak, léteznek olyan történések, élethelyzetek, „fedett” mozzanatok
akár, amikor, ahol figyelmes kamera rábukkanhat „hóemberépítő(k)re”. Ilyenkor gyúr hógolyókat a felelős
elkötelezettségű filmdokumentátor. Lehetőleg úgy, hogy nézők
csatlakozzanak hozzá, aztán közösen, publikumostul célozzák, dobálják
meg a „vöröskocsmás” hóembert. Mindaddig, amíg… Függetlenül attól, van-e pipa a szájában vagy nincs. — Lám, olykor kulcs lehet a/egy hógolyó! /42/
Jegyzetek:
1. Érzékszervekből kiinduló érzékletek
információi szenzoros idegpályákon, ingerületként érkeznek meg az
agykéregbe (cortex), ami felfogja és értelmezi e „híreket", mely ingerületek onnan tovább haladnak az izmokhoz és a mirigyekhez: reflexív. Cortexből az érzékszervekhez is haladnak impulzusok, bennük csatolódván vissza: belső feedback.
Receptoraival így, az idegeinkben oda-vissza áramló információkkal,
kétirányú ingerületközlekedés révén „beszélget” az agykéreg: reflexkör.
2. Tagjai - uszkve 3-20 fő - többé-kevésbé ismerik
egymást, meghatározott csoportbeli szerepük van, interakcióik eléggé
rendszeresek. Kiscsoport általában 7-9 vissza-visszatérő személy
együttlétekor működik a leghatékonyabban.
3. A „nehezen nevelhető” gyermek (dr. György Júlia, Medicina, Budapest, 1978). * Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió.
4. Amikor gyászolóival kísértem Vas Judit (1932-1971)
hamvait végső nyughelyére a Farkasréti temetőben, Editke szintén
velünk búcsúztatta el őt, Mérei Ferenc Kossuth-díjas pszichológus is
jelen volt.
5. Szemelvények a dokumentumfilm történetéből (Dér András, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba, 2001).
6. Témába vágó írásom: A magyar szociálpszichológiai rövidfilm története és fejlődése (In: A népszerű-tudományos film, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1981, 99-205. o.). ** MNFA = Magyar Nemzeti Filmarchívum.
7. Petőfi Sándor korabeli, 19. századi genezisű marxi
és engelsi eszme nálunk, 1971-ben hitelt érdemlőn nem mutatkozhatott
be, mert pártpolitikához idomították: eltorzult. Kritikátlan, hívőinek
elfogadásában bízva, terpeszkedőn terjesztették, kánonná magasztalva
tartották ébren. Sulykolták. A kommunista párt kiáltványa (Karl Marx, Friedrich Engels, London, 1848, február, német nyelven), A tőke (K. Marx, Hamburg, 1867).
8. Tudattalan feszültségelhárító dinamizmusok Én-védő regressziót (fiatalabb életkorra emlékeztető reagálást) hoztak működésbe.
9. Marxra hivatkozó mondattal vö.: „A tegnap filozófiájával … a holnap magatartását.” *** BBS
= Balázs Béla Stúdió, a kísérletező fiatal filmesek 1961-ben
intézményesült, 1959-ben alapított alkotóműhelye. A 2000-es évektől
mindössze néhány művet jegyez, elsősorban produktumainak archívumaként
működik.
10. Tudatosan végleges forma, törzs, testtörzs: fej és/vagy végtagok nélküli szobor (olaszul: torso). Nem töredék, hiszen ez: hiányos mű. Átvitt értelmű jelentésében a torzó jellemzői munkálnak.
11. Róla készült felvételek, plánok tetszés szerinti összeállításával bármilyen
tulajdonságúvá montírozható mozgóképi karakter. Életben nem létező
személyiségjegyeket, jellemvonásokat is elhitetőn képes megjeleníteni.
12. SzEK: Pszichológusok Szakmai Etikai Kódexe (Magyar Pszichológiai Társaság, Budapest, 2004). **** OPNI = Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (1868-2007). „Becenevén” a Lipótmező sárgaháza (= tébolyda).
13. Világszerte forgatott, ötszázegynehány
filmriportot készített (pl. Közel- és Távol-keleti fegyveres
konfliktusokról); 100-nál több ismeretterjesztő, sport- és
dokumentumfilm rendezője. Filmszakmai szótárában a Mea culpa nem szerepelt.
14. 1961-ben a CBS amerikai tévécsatorna sugározta.
Zsigmond Vilmos, Kovács László, valamint más itthoni és külföldi
híradósok felvételeiből az NSZK-ban állította össze dr. Erdélyi István
producer. A Színház- és Filmművészeti Főiskola mindkét operatőr
hallgatója engedély nélkül filmezte, fotózta a forradalmi eseményeket.
Filmtekercseikkel (kb. 10 000 méter) Ausztrián át disszidáltak
távol-nyugatra, Amerikába. Rendszerváltás után a 35 mm-es felvételeik
oroszlánrésze visszakerült, a Magyar Nemzeti Filmarchívum őrzi.
15. Profiként 1957-től 29 mérkőzésből 27-et megnyert, kettő zárult döntetlennel. — „Görbe” veretlen profi ökölvívó maradt! Játékfilmben, Ács László bokszoló szerepében a 31 éves Papp László látható: Nehéz kesztyűk
(Varasdy Dezső, 1957, 90 perc, magyar, fekete-fehér). Egyik
életnagyságú bronzszobra (Lelkes Márk alkotása) 2016 óta Angyalföldön, a
Kassák Lajos utca 36. sz. ház előtt áll, a másik 2017-től a főváros
XII. kerületében: Gesztenyéskert (Fekete Géza Dezső alkotása).
16. A film címe idézett verssor. „József Attila utolsó életévében született a Ki-be ugrál című döbbenetes költemény… A versben nincs indulat, inkább beletörődést sugall, ugyanakkor fájdalmas érvei vannak: ’Gondoljátok meg: Ezen a világon nincs senkim, semmim.’… a versbeli ’én’ sosem azonos a művet létrehozó személlyel.” (Penckófer János, író)
17. Két alkalommal „hibernálta” a Népszerű Tudományos
Filmstúdió vezetője az öngyilkosságokkal foglalkozó témajavaslatot.
Forgatókönyv elkészülte előtt közölte a rendezővel, hogy úm. odafönt
(MAFILM vezetősége, M. M. Filmfőigazgatóság) nem tartják aktuálisnak a
témát, politikailag. Írásos nyomát nem adták ennek. Mindkét alkalommal
eltelt öt-hat év, végül aztán engedélyezték a forgatás előkészítését.
Ellentétben a hetvenes évek második, a nyolcvanasok első felének
kudarcos kísérleteivel: gond nélkül válhatott mozifilmmé a nyolcvanas
évtized végén a harmadik nekifutásra megszületett forgatókönyv. Ekkor
sikerült a Magyar Televízió Közművelődési Főszerkesztőségét bevonni e
vállalkozásba, mint koprodukciós partnert.
18. Filmkultúra. A film művészetfilozófiája (Balázs Béla, Szikra, Budapest, 1947). A látható ember/A film szelleme (Balázs Béla, Bibliotheca Kiadó, Budapest, 1958).
19. Fénykép a tanítványoknak Balázs Béláról. Jegyzetek Tényi István dokumentumfilmjéhez (Szerk.: Karcsai Kulcsár István, Tényi István, Kis Erika, Magyar Filmintézet, Budapest, 1991).
20. Emblematikus filmdráma, forgatókönyvét rendezőjével együtt írta meg Balázs: Valahol Európában (Radványi Géza, 1947, 100 perc, magyar, fekete-fehér).
21. Ének a búzamezőkről (Szőts István, 1947, 82 perc, magyar, fekete-fehér).
22. Ha életben hagyják, és forgalmazzák: dokumentarista jellegű játékfilm lett volna az Úttörők (Bacsó Péter, Banovich Tamás, Fehér Imre, Makk Károly, 1948, ? perc, magyar, fekete-fehér).
23. Zalán Anna a II. vh. előtti utolsó Miss Hungary
(1938), első a húszéves Simon Böske volt (1929), aki ugyanez évben:
Miss Európa (Párizs). 1929-től a Színházi Élet c. művészeti hetilap szerkesztőségének szervezésében, évenként rendezték meg a magyarországi szépségkirálynő-választást. ***** Inzert: „Dr. Fodor István a szépségverseny idején a Magyar Média igazgatója (jelenleg vezérigazgató helyettese) nem kívánt nyilatkozni.” Szalma László a Magyar Média műsorirodáját vezette.
24. „Nagyon büszkék rám, de nem érzékeltetik velem, hogy én most egy szépségkirálynő lettem.”
Koronája mellé Pierre Cardin kosztümöt kapott Magyarország Szépe,
valamint az Izsáki Állami Gazdaság díszkosarát (dr. Horváth István
igazgatótól), és egy évre szóló ajánlatot a Centrum-reklámokban történő
exkluzív szereplésre (Heilig Györgytől). — A Fabulissimo feliratú Korona ára: 47 240 Ft; eszmei értéke: 70 000 Ft (inzert tudatja). Azaz hetvenezer forint, 1985-ben!
25. Fenyő János és Bacsó Béla fényképezte a szobrász munkafázisait. Erotikus férfi magazinnak (Lui)
adták el fotóikat a modellek engedélye nélkül. Csilla Andrea képeit
nem bocsátották áruba, nem is publikálták. Miss Hungary aktlenyomatának
bronzba kiöntött teljes alakját a Nemzeti Galéria, a Szépségminták gipsznyomatokat a soproni Körmendi Galéria őrzi.
a. FOTEX különdíj: 100 000 Ft egy esztendős
fotómodell szerződéssel, majd 1 év tapasztalatcsere, aztán a
Kaliforniai Modell Iskola hallgatója lehet 12 hónapon át a 9-es
sorszámú hatodik helyezett (díjátadó a cég amerikai igazgatója:
Várszegi Gábor).
26. Miss Europe 3. helyezettje: Molnár Csilla Andrea (Málta, 1986. 02. 28.).
27. Kádár János, öngyilkosság okozta borús
közhangulat okán: középdöntőnél állíttatta le az 1986-os
szépségversenyt. Jelentkező szépségek korhatárát Miss Hungary halálesete
miatt a szervező Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató
Leányvállalat 16 évről fölemelte 17-re.
28. Sony által kifejlesztett Betacam rendszerű videotechnikával készültek a lényeglátón komponált, színhelyes felvételek.
29. Nálunk ’87 januárjában 643 168 látogató
5 088 előadáson látta a filmet (kiemelkedő forgalmazási mutatók).
Ez évben Chicago, Firenze, Haifa, Lipcse, Mannheim, valamint Moszkva, a
Párizs-i „Cinéma du Réel”, Róma, Trieszt és Valladolid filmnézői
ugyancsak találkoztak a Szépleányokkal.
30. Emlékező dalok: Álmodj Királylány! (szöveg: Miklós Tibor, zene: Menyhárt János, előadó: Homonyik Sándor, 1988), A szépek szépe balladája (Első Emelet, 1986). Könyvek: Szex és szocializmus
(Tóth Eszter Zsófia, Murai András, Libri Könyvkiadó, 2014). Több, mint
száz interjú alapján, a megkérdezettek „puzzle-képpé” összeálló
válaszainak szövegkörnyezete sajátos információtöbbletet kínál
olvasójának: Isten óvd a Királynőt! (Friderikusz Sándor, HP
Hungaropop Kulturális Kiadó és Szolgáltató Vállalat, Budapest, 1987).
Nyolcvanas éveink sok-kérdőjeles szépségiparának kulisszái mögé
pillantva értelmezi Molnár Csilla tragédiáját a Szépséghibák (Gazsó L. Ferenc, Zelei Miklós, Magánkiadás, 1986).
31. Születési neve: Purczeld Ferenc. 358 gólt lőtt 349 magyar bajnoki mérkőzésen. Nemzetközi Labdarúgás-történeti és –statisztikai Szövetség:
A XX. század egyik legjobb európai futballistája. Számos rangos
kitüntetés birtokosa. Egyetlen játékos a világon, aki gólt lőtt olimpiai (1952), Európa-bajnoki (Európa-kupa, 1953), világbajnoki (1954), Bajnokok Ligája (BEK, 1960) és Világkupa döntőben (1960). Legendák világbajnoksága:
Minden idők legjobb futballistája (2016). Magyar-spanyol állampolgár.
Edzőként az Antarktisz kivételével minden földrészen dolgozott.
Megörökített lábnyoma (Golden Foot, 2006) Monaco hercegség
tengerpartján látható: „Bajnokok Sétánya”. Életnagyságú bronzszobra
(Pauer Gyula alkotása) 2013 óta Óbudán, a Bécsi út 52-es számú házzal
szemben áll. Nevét viseli a világűr egyik kisbolygója: 82656 Puskás (2001 PQ13).
32. Az Aranycsapat (Surányi András, 1982,
132 perc, magyar, színes) magyar játékosai az ötvenes években a világ
legjobb focistái voltak. E dokumentumfilm záró részében sportmúltjáról s
jelenéről beszél a 25 év után hazalátogató Puskás Öcsi. Teltlelátós
Népstadionban, illetve a moziban ülő nézők voltaképpen időutazók: Budapest – Vidék öregfiúk mérkőzésen játszik az 54 esztendős futballista-legenda. Meccseredmény: 3:3.
33. Balázs Béla forgatókönyve alapján, vele forgatta Riefenstahl a Kék fény
(1932, 75 perc, német, fekete-fehér) c., ún. hegyi-filmet. Operatőr:
Heinz von Jaworsky, Hans Schneeberger. A furcsa, boszorkánynak tartott
vadóc lány, Junta szerepét a rendező játssza.
34. Egészestés munkája, a Berlin, egy nagyváros szimfóniája
(1927, 55 perc, német, fekete-fehér) a Mannheimi tizenkettő (1964)
szerint a világ egyik legjobb dokumentumfilmje. Operatőr: Robert
Baberske, Reimar Kuntze, Schäffer László.
35. 3 331 futó tette meg a 3 050 km-es,
Görögországból Bulgárián, Jugoszlávián, Magyarországon, Ausztrián,
Csehszlovákián át Berlinig vezető utat. Újkori küzdőtéren az ókori
mitológia éltette szent tüzet Fritz Schilgen (1906-2005) német atléta
lobbantotta fel az olimpiai stadionban.
36. Először a világon, ikonoszkóp elnevezésű kamerák
révén, televízió élőben közvetítette a játékokat Potsdamban és
Berlinben. A fővárosban 25 tévé-néző szalonban, nagy képernyőn
láthatták, egyenes adásban nézték az Olimpiát, amit kb. 300 millió
embernek 28 nyelven sugárzott a rádió.
37. Ennek a sporttörténeti eseménynek tiszteleg a Race — A legendák ideje
(Stephen Hopkins, 2016,
134 perc,
francia, német, kanadai, színes) c. nagyjátékfilm. Owens szerepében
Stephan James kanadai fekete színész, Riefenstahlt a holland Carice van
Houten alakítja. (Angol szó a race, magyarul: verseny, futam, ill. faj, fajta.) Trailer: You Tube.
38. Az USA filmfőiskoláin 1940 óta tananyag Riefenstahl rendezéseinek vizualitása.
b. A sejk fia (George Fitzmaurice, 1926, 70 perc, amerikai, fekete-fehér).
c. Egykori Mozgókép-forgalmazási vállalat (1948-2008) nevének rövidítése.
39. A Népművelési Intézet továbbképző - Zágon
Bertalan vezette - nyári táborain, Balatonalmádiban hazai
amatőrfilmeseknek mutattam be a Kutyavilágot. Impulzív és
tartalmas, szűnni nem akaró beszélgetések követték a vetítést. Morális
vonatkozásokat vitattunk meg, gyártással, forgalmazással kapcsolatos
tanulságokról gondolkodtunk. Pro és kontra minősítettük e „taszító
világ” meglepetéseket okozó képsorait. Bizonyára hatásfokozón
játszottak volna bele élményünkbe a látottak, ha a kópia színes.
40. Filmhistóriai kontextusban elemzi a Jacopetti forgatócsoport, Cavara, valamint a Leacock jegyezte műveket A nyugati filmművészet konfliktusa (Nemes Károly, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973).
d. CCHR = Citiziens Comission on Human Rights.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért. 1969-ben alapította dr.
Thomas Szasz pszichiáter.
e. Megformálója: Richard Gere, Golden Globe-díjas amerikai színész.
f. A pszichiátria története a klasszikusoktól a jelenkor pszichiátriájáig (PTE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika) (Google). A tébolydától a klinikákig — a pszichiátria rövid története (Google).
41. Mit szól(ná)nak lelki betegek családtagjai a
filmhez? Barátok, ismerősök hogyan fogadják? „Rémuralommal” foglalkozó
percek mentálhigiéniai szempontból milyen érzéseket válthatnak ki
azokban a pszichiátriai gondozottakban, akik esetleg összetalálkoznak
vele? Volt és mostani kollégáikat teljesen elmarasztaló orvosok
belenéztek, belenéznek-e az általuk megbíráltak szemébe? És a tükrükbe,
otthon? Afféle másképp-elmegyógyászok volnának ők?! Érdemi polémia
reményében leülnének-e szakkórházak menedzsmentjének
tárgyalóasztalához? — A világhálón is sokakhoz eljutó mozgóképen
szőnyeg alá söpörtetett a Nil nocere!
42. Jobb későn, mint holnapután?
_________________________________________
(Film és közönség /Népművelési Propaganda Iroda, Budapest,
1975, 65-83. o./ c. kiskötet dokumentumfilm témájú fejezetének
kibővített, 44 év adta idevágó filmélmények/tapasztalatok jóvoltából: mintegy rálátásból átdolgozott változata.)