„Bocsáss meg, de én nem tudok hazudni!”
(Hófehér)
„A klasszikus Hófehérke alaptörténetének meglehetősen szabad(os) átdolgozása ez a nem kifejezetten gyermekrajzfilm. Hófehér, ez a nagydarab és ügyetlen, ám nagyerejű királykisasszony magányosan, mindenkitől elfeledetten tengeti életét. Az intrikákkal teli udvarban mitsem törődnek vele, mostohaanyja pedig szeretne tőle megszabadulni. Így kerül a törpék parányi házába, amit lassan birtokba vesz. Hiába kéri feleségül a szomszéd király, Hófehér nem akar királynő lenni…” (port.hu/adatlap/film/tv/hofeher-hofeher/movie-1071)
„Hiába kéri feleségül a szomszéd király…”? — Nem kéri, nem kérte. „Mindenkitől elfeledetten…”? — Nem mindenkitől. „Mit sem törődnek vele…”? — Ez így eléggé pontatlan. „Beveszi magát az erdőbe a főhős, ahol talál egy kicsiny, vidéki villára hajazó házikót.” (1.) Nemigazán vette „birtokba” a törpék nem „parányi” házát, elfért benne, négykézláb. Megszökött az I., avagy Egetverő Arrogancia elől, rátalált az egyemeletes kvártélyra, ami kényszerű menedéke lett. Mentegetőzik a törpék hazaérkezésekor: „Bocsássatok meg… nem akartam elfoglalni! …Engem üldöz a királynő, meg akar öletni. Megengeditek, hogy nálatok bujdossak?” Megengedték neki.
A Hófehér ünnepélyes bemutatását (1984. július 5.) követő országos mozi-forgalmazás napjaiban, heteiben több publikáló is bajlódott néhány jelenet, karakter, párbeszéd, végül is leginkább a történet/cselekmény "szokatlanságainak" értelmezésével. Sokan írtak róla, általában felületesen, ezt-azt. Soraik fellelhetők bizonyos kétserpenyős eszköz egyik tányérjában.
Először 1984-ben, másodszor 1994-ben, most meg harmadszor (2022) néztem meg az egész estés rajzfilmet (ld. Filmográfia). Harmincnyolc év! Elolvastam a Hófehérről írt múltbéli, az újabb, valamint a legutóbbi nyomtatott szövegeket, és bóklásztam a világhálón. Végigrágtam, latolgattam az alkotással foglalkozó régi soraimat (Jegyzetek 13.). Miért? Publikálás végett. — Output: Sosemvolt leány igaz története.
Szövegrészletek az elképzelt mérleg másik serpenyőjéből. Nepp József animációja „az általa tisztelt klasszikusnak, a Disney-féle Hófehérke és a hét törpének (1937, rajz, színes, amerikai, 85 perc) azzal mutat pimasz módon szamárfület, hogy a közismert mese alapmotívumait fordítja fonákjára”. „A cselédségnek előírják, hogy Hófehért – félhivatalos nevén I., avagy Halva Született Konkurenciát – dolgoztassák halálra, ám az óriássá növekvő lény az udvar mindeneseként elnyűhetetlen.” „Hófehér nem szereti, sőt utálja elhíresült becenevét, a Hófehérkét.” „Arrogancia igyekszik felügyelet alatt tartani őt, aki hihetetlenül erős és ügyes nővé cseperedik, a rá kiszabott cselédmunkákat örömmel teljesíti.” A rendező „már az első perctől fogva bátran célba veszi a mindenkori hatalmi rendszerek korrupcióját a mesebeli királyság álnok udvari cselszövéseinek szatirikus bemutatásával”. „Sok utalás van benne más, ’klasszikus animációs’ filmekre, mint például Walt Disney Hófehérkéjére, amit csaknem ’kicikiz’ a kelet-európai humorával.” (2.) A cselekmény „a gőgös királynő hataloméhségén és az abszurd működésű királyi udvaron keresztül fanyar társadalomrajznak, politikai parabolának is értelmezhető”. Például – horribile dictu? – felfogható emígy: „A hét törpe nem más, mint a (volt) szocialista országok, a címszereplő pedig maga a nagy (volt) Szovjetunió.” A Hófehér mozgóképei „az embernyomorító birodalmakat mondhatni virágnyelven hozzák néző közelbe, hogy lágyító varázsszemüvegen át láttassák górcsövének tárgylemezén az uralkodók felügyelte pokol ártatlanokat is megkínzó bugyrát”. Konfliktus mozgatja helyzetek a „Hófehérke örökbecsű történetének némileg elferdített változatai, paródiája, amik jó adag alig érezhető fricskát is tartogatnak a magyarországi 1980-as évek világának”. A mű „szemtelen meseparódia és szatirikus rendszerkritika, melynek szövegkönyve tobzódik az emlékezetes aranyköpésekben”. (3.)
Az alkotó „fekete humorú filmje ugyan kimondottan a felnőtt közönségnek készült, mégsem túlzás korhatáros filmnek aposztrofálni (a Hófehér főcíme a korhatárt ironikus módon ekként jelzi: „…..”). Szó szerint: „A film megtekintését ….. éven aluli nézőknek nem ajánljuk!” „Inkább a felnőtt közönségnek mese vagy olyasmi, mint Aiszóposz állat-meséi, amiken gyerekfejjel is jól szórakoznak, de igazán csak később értik meg.” „Kis alagutakon közlekedik a ’varázsló’, ilyen módon alvilági, egyszersmind fallikus figura. A kuruzsló tudós, Tutegál mániákus ’könyökpuszi’-függő, amely a felláció groteszk metaforájának értelmezhető.” A történés „nem szűkölködik a pikáns és olykor egészen aberrált szexuális utalásokban”. „Az oralitás szintjén megrekedt nemiség: a lakodalmi kolbászevés, rögtön a királyné és a király menyegzőjét követően.” „Szinte kivétel nélkül taszító alakokból áll a félkegyelmű Utolsó, avagy Oroszlánszagú Leó és szívtelen felesége, az udvarhölgyeit unalomból legyilkoló Lady Konstans Frizsider királyi udvara.” „Egytől-egyig alattomosak, rosszindulatúak, vagy csak szimplán idióták az udvar lakói — de pont ettől (és a kor nagyjaiból álló színészgárdának köszönhetően) lesznek felejthetetlenek.”
Nepp & Avery? Nepp vs. Avery? Orosz Anna Ida filmtörténész-archivátor: „A klasszikus mesei világképet kiforgató és a történetmesélést önreflexív módon dekonstruáló meseparódiák legismertebb darabjai olyan fergeteges humorú, a felnőtt közönséget megcélzó (rajzos) Tex Avery burleszkfilmek, mint a Piroska és a farkas (1943), a Lengő ruhás Hamupipőke (1945), Vidéki Piroska és a farkas (1949), vagy a Hitlert kigúnyoló humoros propaganda-rövidfilm, a Blitz Wolf (1942), amelyben a három kismalac történetét a második világháborús frontra helyezi.” (4.)
„Igazán groteszk egy rajzfilm, de mégis nagyon szórakoztató. Mindenképp érdemes megnézni.” „Gyakran az elviselhetőség határán egyensúlyoz a film bizarr humora.” „Nagy öröm, hogy ismét felfedeztük ezt az egész estés magyar rajzfilmet. Könyökpuszi az egész stábnak!” „Ez zseniális! Az ötlet, a karakterek, a szóbeli és a képi humor, a nyelvi lelemények, a szinkron.”
„Kritikai visszhangját tekintve, itthoni bemutatása idején a Hófehér volt a magyar animáció legelutasítottabb egész estés mozifilmje.” Holott a „Macskafogó (Ternovszky Béla, 1986, rajz, színes, 96 p.) mellett a magyar rajzfilmművészet legnagyobb legendáinak egyike ez a …nemzetközi sikert aratott Hófehér”.
A Pannónia Filmstúdió egyik rajzasztalánál kezdtem el beszélgetni a szerzővel a Nem Hófehérke munkacímen (5.) készülő játékfilmről. Kis idő elteltével a gyártó stúdió legendás kerengőbüféjében folytattuk az interjút, Nepp ott foglalta össze mondandóját. Tömören. Később, részben publikálta: „Mese, valóság, álom, egy kis cinizmus, egy kis viszolygás, egy kis tiszteletlenség, egy kis tekintélytisztelet, állásfoglalás a jó s a rossz mellett, és persze grafika, és újra csak grafika.” (Új Tükör, 1984. július 1.)
Mottó: Filmbeli helyzeteket elemző, a cselekmény értelmezését vázlatos történetismertetés nélkül publikáló szerző hasonlítható – B. Nagy László (1927 – 1973) filmkritikus szerint – egy fegyvertelen katonához.
Koromfekete éjszaka, harangcsilingelés, havazás. Végeláthatatlan hópihék sűrűn landolnak hét filmcímbetűn: HÓFEHÉR. Csendes zene, idilli hangulat. Kivilágosodó égbolt. Kitátott szájjal, hangosan ásít Oroszlánszagú Leó ágyban fekvő felesége. Arca palaszürke. Fülét piszkálja, ruhájára keni, ami az ujjára tapadt. Nyitott ablakon át majdhogy’ tekintettelen szemmel mered a reggeli hóesésre. Nyög. Megszólal: „Udvarhölgyek! Hé! Epidémia, Klausztrofóbia, Arrogancia!” Udvarhölgy: „Szólított, milédi?” … Királyné: „És mi újság abban az alantas, brutális külvilágban?” Szó követ szót, majd: „Azonnal rendelj a professzortól egy kisdedet!”… Arrogancia: „A hagyományok előírják, hogy a királynőnek egy tűvel kell megszúrnia az ujját. A saját ujját.” Kandallóban pislákoló parázsmaradék ropog, halkan. Gyermekvágyónak a fondorlatos udvarhölgy adja át a „professzornál” magához vett mérgezett tűt. Szúrásától, hímzés közben Lady Konstans jobb mutatóujjbegyéből kiserken, csöpög a vér (közelkép). Frizsider: „Bár lenne egy gyermekem. A haja fehér, mint a hó, a szeme piros, mint, ehh…” Közli s elhuny. Kissé nyugtalan hang-kavalkád lecsengőn kísérte végig a királyné életének utolsó perceit. „A szépséges Arrogancia mérgezte meg, aki ezt követően feleségül ment a csak tyúkjainak élő és kizárólag zöldtakarmánnyal táplálkozó királyhoz.” Leó enervált felesége gyermekáldást kívánt a hímzőtűtől, ami semmibe vette óhaját. Udvarhölgy, önelégült: „Nyugodj békében, Frizsider!” Tutegál, Arroganciának: „Biztos, hogy megboldogult?”
Felgyorsuló események. Király: „A Kolumba! Egy hete mindennap kipotyog belőle egy olyan fehér, ovális izé. Javítsd meg nekünk, professzor! Nem akarunk hibás galambot királyi udvarunkban.” – „Engedelmet, Felség, de ezek voltaképpen baromfiudvari tyúkok. A tudomány mai állása szerint…”– „Szóval, mi hülyék vagyok? Akkor én a tudományt ezennel érvénytelenítjük!” Kolumbával távozik a „tudós”. Fedősztorit kell kitalálnia, hogy Leó ne tudja meg asszonya halálának körülményeit. Tutegál, felkiált: „Gyermekágy!” – Szóval: Heuréka! „Ha mondjuk, orvostudományilag megállapítom – folytatja –, hogy gyermekágyban halt meg, jár egy könyökpuszi?” Arrogancia: „Kettő is.” – „A felét előlegbe!” Fedetlen bal könyökön elcuppanó, beleremegtető puszi-hatás orgazmusfélét sejtet.
Arrogancia és Tutegál
Szövődik a cselekmény. Különleges tárgyvilágú, alkimista légkörű tágas helyiség, üvegkúpok közt aláhulló porhomok jelzi az időmúlást. Élénk muzsikaszó. „Varázsló”: „Ami most következik, csak tizennyolc éven felülieknek való!” Egyik grádics-dús, ötletgazdag munkaszakasz: „Fehéregerek megrágják a lyukszalagnak használt, lemángorolt csörgőkígyót, majd egy szú villámgyorsan belepercegi a végeredményt egy gótbetűs, ’Display’ feliratú fatáblába, és a sorok végén még pityeg is egyet.” Tutegál a túlfűtött állapotában kreált ki tudja, mit az udvari tyúk, Kolumba tojásába fecskendezi. „Professzor arról gondoskodik, hogy – vélte egyik kritikus – ne legyen megfelelő utódlás: az áhított fiúgyermek helyett, laboratóriumában létrehoz egy furcsa kis szőrmókot.” Cselédpáros "csekkolja" az eseményt. Prevencia: „Hallotta, Rezonancia? A királyné valahogy áldott állapotba keveredett.” Rezonancia: „Ha nem én meséltem volna magának, el sem hinném.” Időjáték. A hótakaróval tartósított halott Lady mellé, ágyára fekteti le megcsinálója a három héten át készült élőlényt. Udvarhölgy: „Csak addig bírja ki, míg bemutatjuk Őfelségének.” – „Ez? Legalább tíz év garanciát vállalok. … Egy trónörököst nem lehet csak úgy összecsapni.” Kiérdemelte az „utódteremtő”, tehát megkapja a második könyökpuszit.
Udvarmester, köznépnek: „Ma délután napvilágot lát egy újszülött formájában Őfensége, a trónörökös.” … Leó: „Parancsoljuk, hogy azonnal legyen félöt!” — És (megbundázva) lőn! Arrogancia viszi királya elé a gyolcsba bugyolált „újszülöttet”. Oroszlánszagú: „Óh! A mi utódaim!” Bekukucskál a gyolcs alá: „De hisz’ ez lány! Ez felségsértés! Árulás! Lázadás! Ezért meglakolsz!” Udvarhölgy: „De, Felség! Ez a hiányosság a királyné bűne.” Őfelsége ordít: „Vért akarunk látni!” Tutegál: „A királyné már volt szíves elhunyni. Gyermekágyi lázban.” Király: „És az ragályos?” … Udvarnok: „Vigasztalja Felségedet, hogy már ránk fért egy szép, országos gyász.” „Tudós”: „Majd tervezek egy önjáró mauzóleumot.” … Udvarmester: „Felség, ha szabad kérdeznem, mit közöljünk előbb a csőcselékkel? Előbb a leányutódlást vagy a gyászt?” Leó: „Ki zaklat most ilyen ostobaságokkal?” … Arrogancia: „Gyászoljon csak nyugodtan, Felség!” … „Professzor”: „Tartson Felséged gyászszületésnappal egybekötött lakodalmi temetést!”
Országos hírrel vágtat lován a Futár: „Megszületett a trónörökös!” Meghallják, észreveszik a hírhozót a libasorban caplató törpék. Vezetőjük, Vasárnap: „Óriásveszély!” Hirtelen öltözék- és arc-azonos, erdei hóban lecövekelt fehér szakállú, piros sipkás kerti törpékké válnak, kezükben bányászlámpa. A veszély múltán, begyakorlott biztonsággal, gipszbáb álcalétéből reanimálódott hét hús-vér törpe s caplat tovább. Hírvivő: „Bizonyos előzmények után újra nősül a király!”
Ütemes zene, vidám furulyaszó pesztrálásával, képi áttűnések színkönnyű árnyalataiban vált át virágzó tavaszba a tél. „A Hófehér (többnyire fekete) humorban és szatírában oldja fel a Grimm-testvérek meséjét. Olyannyira, hogy a végeredmény lenyűgöző, alig van köze a felújított Walt Disney filmhez, s még ennél is kevesebb a mostanában divatos újramesélt mesék infantilis rémlátomásaihoz.” (6.) Nepp mozgóképén klasszikus (középkori) királydrámák hangulata rémlik fel szituációérett kisszerű konfliktusok közepette. Számos problémaébresztő: undorító, rút, gúnyos, viszolyogtató jelenet makacsul apellál a filmélmény flexibilitására. Torz helyzetek sziporkázó poénjaiból elementáris humor fakad, ami kétpólusú (negatív és pozitív érzelmeket mozgósító) szellemi mágnesként taszítón vonzza meg-megfricskázott közönségét. A Grimm-fivérek gyűjtötte s a Disney-féle Hófehérke-történet persziflázsa tekinthető akár pop-ba csomagolt, közéleti anomáliákra célzó csípős erkölcsi példázatnak.
Mellőzte az operatőr a több-képsíkú, azaz multiplán közeg fotografálását (trükk-kamera asztal: egymásra következő cell-lapok sokaságát váró/tartó vízszintes, átlátszó üvegtáblák, térközzel egymás fölött/alatt). Mívesen animált fázisképei a rajzfilmek gömbölyded (O-stílusú) kétdimenziós alakjaira, hagyományos enteriőrökre és külső terekre emlékeztetnek, szordínosan. (6/a.) Mérsékelten síkszerű, választékos kvázi-kameramozgású kompozíciókat támogatandó: legtöbbször nem vetnek árnyékot a szereplők; néhány pillanathossznyi jelenet kivételével (pl. porontyot vesz magához a Kovács, Szatiro az erdőben Hófehérrel). Valamelyest olyanok, mint egy patinás mesekönyv megelevenedett színes rajzillusztrációi, a 3D virtuális térbelisége nélkül. Szikárul stilizál a 2D-s Hófehér. (Disney mindkét D-t alkalmazta, negyvenhat évvel korábban.) A filmszalagos, illetve az ennek megfelelő vetítővásznas képek kompozícióinak eredeti oldalaránya 1,37 : 1. Némileg „szélesvásznú(sított)”, jelenleg (pl. interneten) is elérhető változatát vissza-visszatérőn mutatta be az országos mozi-hálózatunk, és ilyen „szélesített” filmképeket (néha a főműsoridőben) sugároztak a televíziós csatornák.
Animációs filmművészetünk világhírű. Ráerősít erre a szerzői életmű sine qua non-ja: Nepp egyetlen egész estés mozi-rajzfilmje. Elnyerte a Legjobb forgatókönyv díját (Animációs Filmfesztivál, Zágráb, 1982), valamint a Giffoni Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját (Giffoni Valle Piana, 1984). — Szintén hosszú film a GRÉTI – Egy kutya feljegyzései (Nepp, 1986, rajz, színes, 76 p.) című, ami televíziós. Szerzői trófeák: Balázs Béla-díj (1967), Kossuth-díj (1999), Magyar Mozgókép Mestere (2006).
Leó: „Szóval, mi hülyék vagyok?”
Antipatikus lakók zsizsegnek Oroszlánszagú Leó királyi udvarában. Szövevényes szituációk, ármányjárta udvar láttán olykor némi kívülállást érezhet a befogadó. Spekulál ezen? Nem százas, elaggott király révetegen szereti a galamboknak képzelt tyúkjait. Közel kerülhetünk-e hozzá? És az udvarnokához? Szerethető-e a megmételyezésre kiszemelt, életben hagyott udvarhölgy? Trónfoglalás végett tervezi ez a királyfeleséggé avanzsáló viperafajzat, hogyan tegye el láb alól a Leót. „Miután tetemes mennyiségű húst sikerült urába gyömöszölnie, megörökölte a trónt, mint I., avagy Egetverő Arrogancia.” Elvárásainak vakon engedelmeskedő macsós kegyenc az udvari vadász, Szatiro. Vannak neki – Arrogancia szavaival: „hibbant gúnár”, Tutegáléval: „vernyogó kopaszfarkú kandúr” – kedvelhető vonásai? Ő: „Hódolatom, bájos nimfa! … Íme, egy hölgy, akit érdekel a technika! Álmaim nője! … Megfagyott szíved, ha rianna.” „Nimfa”: „Szóval, te vagy az új vadász. Tudsz lőni házityúkot, röptében?” – „Hú! Hühű! Bármit. És bármilyen helyzetben.” – „Úhm! Ezt kipróbáljuk. Kövess!” Lehet-e rokonszenves Klausztrofóbia és az Epidémia megmérgezője, a rövidlétű Frizsider? Indoka: „Modellt haltak Simon M. barát új – Cián az audiencián című – regényéhez.” Aligha vonzó a III., avagy Cukorbeteg Edgár kissé ütődött fia, a szomszédos Retrográd trónörököse, Rövidlátó Alfonz herceg, aki megkérte Hófehér kezét. „Ez már sok a retrográdi trón megszerzésével birodalmat kiépíteni vágyó Arroganciának, így elhatározza, hogy Szatiroval megöleti a lányt.” Nézhető másképp: „A vörös és fekete vadász, aki egyébként a démonok elpusztítója volna, itt alfelét mutatja, ami sátáni jegyeit emeli ki. A neve, Szatiro, szintén erre utal (patás, vörös keverékfigura) …Hófehér legyőzi e pusztító lényt.” (7.) Sokkal erősebb a vadásznál a találékony leány, e pária fejét a Szatiro ezért nem tudta elvinni Arroganciának. „Elsántikál a királyságból a felsült vadász.” Kegyvesztett arra azért képes, hogy Hófehérnek sopánkodjék: „El kell bujdosnom." Megjegyzi: „És jobban teszed, ha te sem mész vissza.” Rákényszerült a királynő, hogy saját maga eredjen Hófehér nyomába: „Ezt az ügyet többé nem bízom senkire. … Nyergeljétek a lovamat!” A mindenütt fülelő, hallottakról egymást informáló Prevencia és Rezonancia, időnkénti pletykálkodásukkal csaknem összefoglalják a história néhány nem látható mozzanatát. Ugye, hozzájuk s a kevésbé figyelemkeltő staffázs-alakokhoz sem fűzi szimpátia a nézőt? — Tudom, ez költői kérdés, amint a korábbiak, melyek szintén nem válaszvárók. Eleven szerzet az alkimista-féle „kuruzsló tudós”, sokoldalú alak. Arca fakó zöldvarangy színű. Egyszemélyes agytröszt, teli ötlettel, tervekkel, félkész és kész találmányokkal. Problémamegoldó, az uralkodó mellett lüktető, mértékadó helyi-érték. Korántsem a mindenre gyógyír panácea előállításán töri magát, inkább önérdek érvényesítőn él a hatalom közelségével. Magához képest csaknem zavarba ejtő, mily gyönyörűen, s lelkesen játszik a királyi orgonán.
A felség udvarában, ennek közelében és a távolibb környéken élő emberek a tőlük félő törpék szemében, beállítódásuk szerint: óriások. Óriásfélők nem várt tulajdonságaival ismerkedhetünk. Foglalatosságuk milyensége, hogyanja, mindennapjaik nagyon eltérnek bejáratott életünktől? Majdhogynem megcsontosodott, problémakerülőn mizantróp öntörvényeikhez alkalmazkodnak, kényszeresen. Nepp a hét napjairól nevezte el ezeket a „félősöket”: Hétfő, Kedd… Vasárnap. (A Grimm-testvérek törpéi névtelenek; 1812.) Nem tartoznak azok közé, akiket a legtöbb veszély kívülről, inkább azokhoz sorolhatók, akiket a legnagyobb belülről fenyeget. Szürke alaptónusú pályafutását mindegyikük Hétfőként kezdte, aztán – rendezőtől tudom – fokról fokra jutottak, juthatnak el a Vasárnap(ság)ig. Személynevük egyszersmind rangjelzésféle. Belső hierarchiájuk csúcsán a rangidős Vasárnap foglal helyet. Leginkább tehát a Hétfő lehetne „vazallus”? Életévük változik, bensőjük már akinél, már amennyire. Ki több, ki kevesebb névre hallgatott. Névcsere jelenthet leminősítést, máskor meg előmenetelt — kinek mit. Könnyen labilissá válhat csoportbeli státuszuk, rangot válthatnak, váltottak. Vasárnapból lehet-e Hétfő? Nem. Egy másik nap nevét megkaphatja? Ha igen, vajon melyiket, vagyis kiét? Ők tudják. Miképp alakult a többi törpénél, hogyan működik a névváltás? (1. „…..”) (7/a.) Feltételezhetően dekadencia lehet a Vasárnap-státusz veszélye. Teltek-múltak, „óriásoktól” félőn/tartván múlnak s telnek a törpék sztereotip napjai. Párkapcsolattalan, mizogin életük valószínűleg nem random.
Látványuk azonosságában felel meg a törpék arcmilyensége az „óriások” fizimiskájának. Úgy néznek ki, mint ők. Mimikájuk szakasztott olyan, amilyen az ő ábrázatuké, mi több, kinek-kinek a saját hangján egy „óriás” beszél. Ennek a fordítottja úgy érvényes, akárha egy-egy „óriás" arcvonása valamelyik törpe arckifejezésének lenne a tükörképe. Fanyarul dialektikus grafikai tervezésű karakterek („és persze grafika, és újra csak grafika”) a dolgos, mogorva „ellen”-bányászok. Módszeresen, s következetesen csipetnyi tragikomikummal fűszerezi viselkedésüket a dramaturgia. „Óriások” gúnyája lényegében a törpékének felel meg. S viszont. Sokatmondó exteriőrjük némi kipillantással szabatott egyedi jellegükre: arcok és arcmimikák, itt-ott gesztusok egymásnak való megfeleléseiként. Érzékletesen (kinézet) megmutatkozván kölcsönös relációikban, valamint bensőleg (magatartás) tapasztalhatók, némiképp. Kópiaszerű képi mellékzönge, dettó beszédhang és orgánum támogatásával (pl. Tutegál: Szombat; Udvarmester: Péntek; Szakács: Csütörtök; Szatiro: Szerda; Kovács: Kedd). Mindegyikük a vice versa szerzői ötlet tárgyiasulása. Ekképp váltak egymás érintően viszonzott „másolataivá”, formálódtak néhány külső és belső tulajdonság tükröződésévé (ld. a törpék reggeli ébredése). „A hét égi szféra, a hét napjai. Mint fent, úgy lent (Hermész Triszmegisztosz). Megkettőzésük a tizennégyes számmal azonban már a holdciklus száma, a Hold megtelése, a fény eljövetele. A halál legyőzésének megelőlegezése éppúgy, mint Hófehér csont-evése, vagy a vadász legyőzése. … A törpék és a királyi ház személyei egymásnak megfeleltetése a mikrokozmosz és a makrokozmosz egységét mutatja.” (8.) Észrevettem persze, hogy a törpeközösség belterjes evolúciójában antinómia lappang; lólábként lóghatna ki akár, mégsem firtatom.(2. „…..”) Mind az „óriások”, mind a törpék viselkedésének és mondatainak nézői értelmezését sokban elősegítheti a nemegyszer egy srófra járó megjelenés-elemeik, valamint a szóhasználatuk közelebbi ismerete. (Karakteres beszédhangok elánja a kiváló színészeket dicséri, a szájszinkronok a hangtechnikusi munka magas minőségét abszolválják.) A műfaj megengedte: forgatókönyvírói, tervezői, animátori, montírozási feladatokkal és a vonzataikkal (8/a.) járó kölcsönösségek valóságos Szt. Grálja a storyboard fegyelmű produkció. Jelenetenként és ezeknek az összefüggéseiben. Köztük: „Orális bekebelezés tárgyává válik a világtojást tojó fehér madár, melynek következménye az önvallomás metaforikus megjelenítése. A feketeszínű tűzijáték e vallomás szimbolikus tartalmát húzza alá, ugyanakkor a fény eltűnése is drámai módon jut benne kifejezésre. Hófehérnek a Kovácsnál eltöltött időszaka analóg erre a képre (Aphrodite és Penelope alvilági időszaka). Valamint az a kép is, amikor a törpék az aranyat a Föld gyomrába töltik.” (9.)
Különleges „óriás” a homunkulusz technikára emlékeztető Tutegál-i műveletekkel életre produkált lény. „Hófehérrel eleinte nem törődtek, de a túlságosan is életrevaló kislány előbb a palotában lopakodva, később a jámbor városi kovácshoz kerülve életben maradt.” Keletkezését követően, nagylánnyá fejlődvén cselekedeteivel példázza, hogy az eredet („törvénytelen származék”) óhatatlan alapszempont, a perdöntő mégis csak az, miképp halad, merre lép egy személy. Van-e erkölcsi tartása, ha igen, ez mi módon fejeződik ki? Viselkedése, magatartásának voksai mifélék? Milyen ember valójában. Hófehér képtelen ártó játszmákhoz idomulni, netán olyasmikhez hozzádörgölődzni. Okafogyottá válna, vált volna bármely, őt mélyen érintő hatalmi projekt elvárása, mert semmiképp nem alkalmas arra, hogy beilleszkedjék a királyi udvar gépezetébe. Hiba csúszott a „professzor” számításába?
Események láncolódnak egymásba, kuszán. „Este hazatérnek a ház gazdái, a bányában ékszerekből és drágakövekből érceket készítő törpék.” Közel egy órányi vetítésidő (szinkronszellemű cselekményidő) elteltével találkozik először Hófehér a villámok kísérte égszakadásban megérkező, bőrig ázott lakókkal. Megbicsaklott értelmezések, kölcsönös félreértések forrásává minősült e sajátos találka teremtette, egymásra való problémás rácsodálkozás. Heten érzik úgy, hogy számukra dupla veszélyt jelent a leány. Utálatosak, sőt ellenségesek vele, pedig közeledhetnének hozzá, illetve kölcsönösen egymáshoz – nem megkésve –, a szótértés szándékával (velük történteket azok indítékával egyénítő cselekményszálak „ukázai" szerint).
Tekinthető-e Hófehér, mint jelkép, a társadalmi-emberi előrehaladás nem jellemző archetípusának? Mesevilág(á)ban tartózkodván, miért ne? (Ősképét nem kérdőjelezi meg az antinómia.) Alkata, készséges lénye, ugyanakkor az esetenkénti ügyetlensége elfogadásához türelmi idő kellett, a megértéséhez szintúgy. Ilyesféle idő nemigen munkál a jellegzetes törpetulajdonságok között. Hófehérnek viszont természetes adottsága a tűrni tudás, őnála ez alighanem parttalan, egyben naprakész. Végül, nehezen ugyan, viszonzott megbékélés jön össze, valamiféle harmonizáló elfogadás alakult ki az egyszer-egyszer, hol pedig gyakrabban esetlen leány, valamint a folyvást szorgalmas törpék között. Homokórában leperegő szemcsék egyrészt, hossza-fogyón (rolniról tekercsre) fölcsévélődő filmszalag másrészt: pulzál a cselekmény. A jóérzésű „trónörökös” mintha nyitottságával érzett volna rá arra, hogy valakinek (kapcsolatépítés terén) azt kell lépésenként megtennie, amit elengedhetetlenül muszáj. Fokról-fokra derült ki: pont a „független cselédlány” az a bizonyos, mindenestül ilyen „valaki”. Szívből teszi, tette a dolgát szerényen, mégis ezerrel. Figyelmes, segítőkész, a magatartása egyszerű, egyenes. Mindig jót akar (tett), jót akart (tesz) az odaadón munkálkodó „ellen”-bányászoknak (porcelánbolti „kitérőjével” együtt…), akik ugye, sokáig tartottak tőle. Testi s lelki önárnyékát nyilván, mesei entitása okán ő sem lépheti át, hiszen reá is érvényesek az animáció-dramaturgia elemi szabályai. E következetes belbecsű, par excellence rajzfilmi egyéniség minden lépését fabulás támogató szándék motiválja. „A Nepp-film valóságosabb a Disney-énél. Mi a valóságán nevetünk, valóságos a Hófehér bumfordi alakja; egy cselédlányról van szó, akinek mindennapi munkafeladatai és környezete révén nem sikerül kecsesen táncoló női alakká válnia.” (10.) – Nyilván, esztétikai átköltöttsége kontextusában valóságos ez a karakter. „Akit kisgyerekkora óta mostoha körülmények között tartanak, éheztetnek, azt az élet megedzi, megizmosodik, élelmes lesz, ott szerez élelmet magának, ahol tud ... És magától értetődően, ehhez a nagytestű, független leányhoz – nyilatkozta a rendező – a filmkészítés elemi szabályai szerint egészen más jellemű partnerekre volt szükség, mint Walt Disney ismert feldolgozásában.” (11.)
Meglehet-e állapítani az ajánlott nézői korhatárt? Szóltam róla, hogy öt ponttal tájékoztat a főcím a kérdéses életkorról („…..éven aluli nézőknek nem ajánljuk!”). Elferdült magatartások, több frivol, „necces" és sikamlós szituáció, hatalmi torzsalkodás, ficamos megnyilvánulások, furcsa jelenetek – Nepp-es közlésmód – ismeretében: Hófehér elsősorban felnőttekhez szól, nekik való. Jóllehet, befogadó folyamataik, a szellemi beállítottság, az én-működés, az érzelmi azonosulás, amint a további percepciók: korántsem Hófehér típusú, hanem egészen másfajta, többnyire sztereotip(izáló) utóhatást kiváltó, kedvelt rajzfilmek képsorain „nevelkedtek”. „Abból indultam ki, hogy ha játékfilmekben (12.) egy-egy témát újra és újra meglehet csinálni más nézőpontból, áthangszerelve a történetet… akkor a Hófehérke pedig olyan csúcsteljesítmény a szememben, ha már hozzányúlok valamihez, természetesnek tűnt, hogy ezt válasszam. … Egyszerűen szemtelenség. Egy sarokba szorított állat vakmerőségéhez hasonlítható.” Mozgóképnézői reakciók és élményalakzatok a konvencionális (bájos, humoros, kedves, burleszkes, könnyed, mókás) hangulatú, jórészt zenés rajzfilm-sztorikból átvett információkra s a továbbadott tapasztalatokra mintázódtak. Sőt, jellemző gyakorisággal mintázódnak. A „volt” és a „van”, a múlt és a jelen mozi-élményei kéz a kézben járnak. Olyannyira, hogy egyes filmmegítélők kliséi mostanság is befolyásolhatják a közönséget, éppen az említett együtt járásukkal. Rossz esetben, mint idejétmúlt mintákra hivatkozó hangadók: elkoptatott fordulatokkal minősítő visszaemlékezések, szóbeszédre hagyatkozások előnyben részesítésével.
Igencsak éretlenül, voltaképpen hezitálva, mégis kellő: cselekményre hangolt identifikációval "teljesített" a nézőközönség multiplikációképe (13.) a Hófehér bemutatásakor, valamint mozi-forgalmazásának (MOKÉP, Filmmúzeum) első intervallumában. Objektív oka volt a korabeli éretlenségnek, lévén az akkori moziba járók csak hébe-hóba láthattak itthon egy-két művészi értékű külföldi hosszú animációt (aktívan szelektált a „nincs, de mégis van” /vagyis volt/ magyar filmcenzúra!). A rendszerváltás (1989. október 23.) után, kezdetben még vánszorogva, tötyögve, aztán egyre gyorsabban szabadult meg ideológiai béklyóitól, mind plasztikusabb lett az animációs kínálat. Együtt lélegezhetett föl a filmbehozatallal, immár rendre mélyeket lélegzik a mozis forgalmazás. Sok és sokféle multiplikációt tűzött, tűz műsorára tv-hálózatunk is. Animációk tömkelegéből válogathatunk az ezerarcú interneten. Tőlünk mindössze karnyújtásnyira vannak produktumok adathordozókon (pl. videó, CD, DVD, pendrive). Fontos lehetőségek ezek a nézői ráhangolódás érzékenyítése, a befogadói animációkép árnyalása szempontjából. Igényünk szerint nézhetünk meg „kockázott” (frame by frame) képsorokat, mivel a jelenlétük széleskörű, az elérhetőségük folyamatos. Döntően 1989 után alakult át, az ezredfordulót követően tovább differenciálódott, szabaddá vált a kompetens szakmai (!) forgalmazás (filmvetítések mozikban). Szemlélete és gyakorlata jelenleg is pártatlan, politika-független. Egyre választékosabban prosperál a gyártás (filmkészítés), hangsúlyát tekintve az animációs film művészetét a magánműhelyek, illetve kisebb stúdiók és multinacionális cégek produkciói képviselik. Velük szinkronban változott, változik („tanul”, „okosodik”), lassan bár, differenciálódik a kulcsfontosságú animációkép. Előnyére módosul, egyelőre viszont megkívánja fejlődésének tapintattal fokozandó tempóját, nem kevésbé az értékszempontú válogatást, adott filmtartalmak minősítését. (Írásomban azonos jelentésű fogalmak: animáció = multiplikáció.)
A Hófehér megjelenéséig a hazai animáció főhősei: férfiak. János vitéz (Jankovics Marcell, 1973, rajz, színes, 74 p.), Lúdas Matyi (Dargay Attila, 1977, rajz, színes, 70 p.), Fehérlófia (Jankovics, 1982, rajz, színes, 82 p.), Háry János (Richly Zsolt, 1983, rajz, színes, 62 p.). Teljes műsort kitöltőmozi-animációk állatcímszereplői: hímek. Hugó, a víziló (Bill Feigenbaum, Gémes József, 1975, rajz, színes, magyar-amerikai, 87 p.); egész estések, sorozatokból: Vuk (Dargay, 1981, rajz, színes, 74 p.), Misi mókus kalandjai (Foky Ottó, 1982, báb, színes, 71 p.), Vízipók-csodapók (Szabó Szabolcs, Szombati Szabó Csaba, 1982, rajz, színes, 73 p.).
A Hófehér c. nagyrajzfilm, illetve a Hófehér, mint szereplő/karakter a női emancipáció úttörőjeként tűnt fel a Pannónia Filmstúdióban. — A magyar animációs mozgóképművészet pionírja. (14.)
Királyfi és Monszenyőr/Lófehér
Asztaluknál étkező királyi házaspár. Arroganciától tudakolja Utolsó, avagy Oroszlánszagú Leó: „Igazán nem kérsz, hitveseink?” „Kímélő menüt” fogyaszt a növényevő rozoga király felesége: sültkolbászt. Férjére húsokat tukmál rá: „Csak egy falatot! Anyuci kedvéért!” Megeteti, és újra eteti őt. Uralkodó: „Még akajok! (s az „… akajunk!”?) … Mindig húst, nekünk! …Vadat, halat…Édességet én nem kérünk.” …Szakács: „Ez nem édesség. Ez kappanzsíros tejszínnel gyúrt, fokhagymás vajban pácolt borsos tyúkbéltorta. À la Kolumba.” Leó: „Istenem! Szegény Kolumba!” … Udvarnok, „tudósnak”: „A királynak már csak napjai vannak hátra. … Épp a jó emésztése emészti el. … Közeledik Őfelsége születésnapja. …Holnapra dolgozd ki az ünnepségek terveit! Felvonulás, tűzijáték, ilyesmi.” – „Meglesz, Őrgróf úr!” Király: „Dugig vagyok. Szétpukkadok.” (Királyi többes szám? A „… vagyunk.”, a „Szétpukkadunk.”?) (3. „…..”) Asszony: „Akkor még ezt a falatot!” …Férj: „Ez a káposztás ökörmócsing, ez valami remek. …Bár kissé talán puffaszt.” …Királyné: „Valami pukkant.” Őfelsége megsokasodott, cafatokká explodált. Hitvese kívánalmára feltálalt gusztustalan fogások randevúztatták Leót a halállal.
Szatiro, Egetverő királynő,Tutegál, Udvarmester, Hadügyminiszter úr, Alabárdos
E gyomorforgató találka barokkosan túlzó megjelenítése Nepp stíluskövető tisztelgése Az élet értelme (Monty Python’s, The Meaning of Life, 1983, élőszereplős, színes, angol, 103 p.) c. film alkotói előtt. Közvetett hivatkozás e frenetikus szatíra hírhedten viszolyogtató éttermi jelenetére. Szétfröccsent tyúkbelekkel szennyezett alabárdos, liheg: „Őfelsége! A Leó!” Özvegy, megrendülést színlel: „Leó! Egyetlenünk!” … Udvarmester: „Felség! Legyen erős!” … Tutegál: „Utolsó, avagy Oroszlánszagú Leó már az örök vadászmezőkön legel.” …Udvarnok: „És most mi lesz a tűzijátékkal?” – „Egy tudós mindig számol a kiszámíthatatlannal is.” Feketecsuklyás-köpönyegű alak haranglábkötelet huzigál, kongat szüntelen. Alkonyi égbolt. Tűzijáték. Rakétarobbanások, zúgó harangok. Négybástyás vár fölött kupolát formázó mélyfekete, szikrázó lángcsóvák lövellnek magasba, majd lehullnak, gyászolón. — Ünnep! Megadják, megadták a módját. Éjszaka. Lóháton, lobogó fáklyával vágtázó Futár üvölt, szuszfogytán ismétli: „Meghalt a király! Éljen a királynő!”
Sovány kislány a Hófehér. Rideg környezetében azt eszi meg, amihez éppen hozzájut (pl. kutyáknak szánt csontok). Nem törődnek vele, magára hagyták. A tejfehérhajú meztelen kisgyerek – búshangú muzsika szól – négykézláb mászkál, étel után kajtat. Életképes. Rátalál a Kovács: „Gyere, te szegény árvácska! … Felfogadlak inasnak.” … Jakab, kovácssegéd: „Már megint hazahurcolt egy kóbor porontyot?” …Kovács: „Hogy hívnak, kisfiam?” Segéd, helyesbít: „Kislányom!” … Kovács: „Ha Isten úgy akarja, a lányból is lehet kovácslegény. … Üssétek, gyermekeim!” Hófehér: „Teljes erőből?” – „Hi-hi! Hihi! Hát persze, te kis kovácspalánta!” Méretes kalapáccsal sújt le a vékonyka gyerek az üllőn tűzvörösen izzó bilincsre. Szétreped a masszív fémtest, mindkét tárgynak annyi. Kovács, megrémül: „Távozz innét! Sátán fattya!”
Serdül a csenevész Hófehér, rongyos lebernyegfélében kószál. Udvar szerte azt keresi, ami éhségét csillapítja, csaknem bármit elfogyaszt (pl. rozsdás szegecsek). Prevencia: „Hogy ez mindig láb alatt van!” Odatéved Tutegálhoz a „lábalatti”, bekopog: „Azt hittem, itt lehet csontot kapni. Ki van rajzolva.” (Ajtóra festett koponya, két lábszárcsonttal.) … „Utódteremtő”: „Aztán mi leszel, ha nagy leszel?” – „Még éhesebb!” … – „Akarsz dolgozni, kislányom?” – „Akarok. Adj nekem enni!”
Királynő, a trónörökös I., avagy Halva Született Konkurenciáról: „Dolgoztassák halálra!” Udvarmester: „Óh! Pikáns ötlet.” Fölszólítja a cselédeket: „A ti kezetek alatt dolgozik. Ne kíméljétek!” Feladatok, tennivalók munkákra halmozva. Rezonancia: „Először fényesre tisztítod ezeket a rozsdás pajzsokat!” Igen hamar fényesen ragyognak „ezek” a vértek. Hófehér: „Asszonyok! Készen vagyok.” Rezonancia: „Boszorkányság!” Prevencia: „Most eredj, és mosd fel a palotát!” E roppant feladat szintén könnyen teljesült, a „cseléd” gyorsan, jókedvűen mosta föl a hatalmas termeket. Prevencia: „Erre csak egy Halva Született képes!” Ama véleményezhető pohár Hófehér szerint mindig (így a „… dolgoztatásakor” is) félig megtelt állapotban van, tudniillik a „mindenes”esetében ez sosem lehet félig üres. (14/a.)
Igencsak „nagytestű, független leány” lett a Hófehér. Észreveszi őt a várudvaron nézelődő retrográdi (véletlenül ráloccsant felmosó-létől csuromvizes) herceg. – „Jaj! Bocsáss meg! Nem akartalak leönteni.” Nyomban beleszeret Alfonz e szabadkozó, termetes „mindenesbe”, aki fénysebesen szabadít meg két zsák lencsét a gabonazsuzsokos szemektől. Valahogy megfeledkezett róla a királynő: „Hófehér? Ki is az?” Udvarnok: „Felséged idejekorán boldogult férjének Lady Konstans Frizsiderrel való házasságából keletkezett, törvénytelen származék.” Örömmel újságolja a királyfinak a strapabíró leány: „Képzeld, végre megengedték, hogy kedvemre, lencsét válogathassak! …Gyönyörű konyhánk van.” Trónörökös: „Én éppen feleséget keresek. Az apu azt is megengedte, hogy akár cselédet is válasszak. Gazdag ország vagyunk. Telik rá.” … Királynő: „Állandóan legényekkel cicázol! Ki volt az az ifjú?” – „Valami Alfonz. …Azt mondta, királyfi. … Feleségül akart venni.” – „Micsoda? Nem igaz!” – „Bocsáss meg, de én nem tudok hazudni!”
„Kézkérő” Alfonz
Bemutatkozik a „kreátor” újabb találmánya, létrehozója működteti. Billentyűk lenyomásakor fémkürtökből felharsanó, fülsértő bélgáz-hangok foglalják el a légteret. Szatiro, reszket: „Ez a sátán munkája!” Tutegál: „Hát van benne valami.” … Vadász: „Úgy borzongat, mintha elátkozott kísértetek hörögnének a fülembe az akasztottak dombján.” A dialógusok – emitt, másutt – legtöbbjének háttérzenéje aláfestő, vagy történés-semleges, olykor meg direkte tartalomszükségű (pl. a csend).
Reggel van. Leleményes kinézetű fali- és asztaliórák ébresztik fel – aláfestő zaj/zörej hangok – a törpéket. Először a Hétfő ébredezik, utoljára meg a Vasárnap kel föl; kialakult sorrend ez a hét napjai szerint. „Óriásokat” juttatnak eszünkbe: két kalapáló törpe a Kedd, nyilazó puttó a Szerda, forró teagőz illata Csütörtök (arcok: Kovács, Szatiro, Szakács) felébresztője, s így tovább. Fafaragó Geppetto mester varázslatos dizájnú, mozgófigurás zenélő óragyűjteményét idézik meg ezek a Pinokkió (Pinocchio, H. Luske, B. Sharpsteen, 1940, rajz, színes, amerikai, 88p.) c. animáció egyik képsorára emlékeztető jelenetek. Hommage Walt Disney! Számozott ajtók nyílnak ki sorra, jobbról balra: 1, 2, 3, 7, 4, 5, 6. E hálószobákkal szemben, a folyosón hét WC van, néhány lépés után ki-ki saját illemhelye ajtaját nyitja ki, majd becsukja: könnyít magán mindegyik munkába induló. Vízöblítések hangja.
Megszokott tevékenységüket – eleven zene – végzik, félszavakból értik egymást a bányászok. Drágakövek és nemesfémek súlyát a Péntek méri meg: „Másfél font. Vegyes. Jöhet a többi is?” Szombat: „Előbb az aranyat!” Vasárnap: „Máskor ne keverd a zafírt a gyémánthoz! Szennyezett lesz az anyag.” Beolvasztás. Szombat: „Vigyáázat! Csapoláás!” Sziklaüregekben dermednek meg a tárnafal repedésekben tűzforrón tovafolyó, izzófényű (volt) vagyonok: kőzetrésszé válnak. Remek együttműködéssel, érccé tett kincsekkel „töltik a Föld gyomrát” a törpék, gazdagítják a bányát. Miért hozzájuk kerültek a féktelen Krőzus-i vagyontömeget észbejuttató tárgyak? Honnan származhat flottul alkalmazott inverz módszerük?
Erdőn át tartanak hazafelé az érckészítők, egymás nyomában, menetelnek. Hétfő, rázendít: „Hejhóóó!” Péntek: „Hülye vagy? Ez jogdíjas!” Csütörtök: „Még idecsődítesz egy óriást!”… Vasárnap: „Igyekezzünk, uraim! Mindjárt zuhog.” Égiháború csap le rájuk, ázva-fázva érkeznek meg a házukhoz. Kedd: „Állj! Törpék! Odabent ég a tűz! … Ez most óriásveszély? Vagy nem óriásveszély?” El kell dönteniük, takaros otthonukba ki lépjen be elsőként. Szombatot szólítja fel a Vasárnap. Hiába. Egymásra mutogatnak. Kedd: „Hát, én nem szoktam begyulladni.” Szombat: „Te? Hahaha! Még egy cincértől is bepisiltél.” – „Mert akkor még Hétfő voltam.” Kicsit civódnak egymással. Vasárnap: „Nahát! Fegyelmezetlen banda! Veletek képtelen a törpe lopakodni.” Kinyílik a kapu, tenyerére és a térdére támaszkodva, Hófehér jelenik meg: „Nem mennétek máshová üvöltözni?” … Vasárnap: „Kettősveszély! Óriás! És nő! Erőszakkal elfoglalta a házunkat!” – „Nem tudtam, hogy a tiétek. És igazán nem akartam elfoglalni. De zuhogott az eső.” … Vasárnap: „Azonnal hagyja el a házunkat, naccsága!” … „Kettősveszély”: „Mért kell nektek kinn, az esőben vitatkozni? Kidobni úgyis csak bentről tudtok.” Bemennek, otthon vannak. Forró teával kínálja meg őket a „házbitorló”. „Hófehér rumos teájától megrészegülve nem dobják ki a hívatlan vendéget.” Beszédes jókedv árad szét a lakók között. Csütörtök: „Finom. Még! …De mi a receptje?” … Hétfő, teáztatónak: „Hogy hívnak, édes pici óriás?” … Szerda: „Puszit akarok! … Még kérek!” Szombat: „Nem! Te már hármat ittál.” … Péntek: „Nem rossz.” … Szombat, Hófehérről: „Éljen a nyolcadik törpe! … Azt a hét meg a nyolc.” … Vasárnap, ordít: „Mindenkit megpofozok! … Hol az az óriás? Hadd rúgom ki!” … Péntek, zokog: „Én, egy… utolsó ringy-rongy törpe vagyok.” … Hétfő, dalra fakad: „Ha megnövök, törpe leszek…” Alaposan beteáztak a fiúk. Tántorognak. Teakínáló: „Legyetek jó kis törpék! Menjetek szépen lefeküdni! …Bocsáss meg, Istenkém! Nem akartam nekik rosszat.”
Hétfő: „Hogy hívnak, édes pici óriás?”
Szikrázó napsütés, madárcsicsergés, nyári reggel. Vasárnap: „Törpék! Munkáára!” Hófehér: „Jó munkát, fiúk! Mi legyen vacsorára?” Reménykedőn, elnyújtva, együtt: „Al-más-le-pény.” – „Az jó lenne, de én csak rántottát tudok sütni. Azt fogtok kapni.” Kérdéses vagy inkább zavarba ejtő érdeklődésre reagáltak a fiúk? Péntek, maguk közt: „Nem mindegy? Eddig is mindig ezt vacsoráztunk.” Valóban, ezt. (Törpekönyökökön jött, jön ki.) Ám életükben először főz(ött), pontosítva, süt(ött) rájuk valaki. Gyalogolnak, menetelnek s megérkeztek a hetek. Bányában: szusszannak, esznek a munkások. Nőkről folyik a diskurzus. Csütörtök: „Szerintem egy óriásnőnek sok haszna is van.” … Kedd: „Kit érdekel az óriások véleménye?” … Péntek: „Nemcsak óriás. De nő is!” … Csütörtök: „A nő rendben tartja a házat.” … Szombat: „Egy forrásmunkám szerint a nő meleg fészekké varázsolhatja az otthont.” Az „ellen”-vájárok „kies” házában a „nyolcadik törpe” ez idő tájt rohamtempóban (úgyszólván porcelánbolti elefántként) ügyködik. „Takarítás közben akarattalanul lebontja – kontrapunkt: szolid, a „rendrakást” kísérő dallamok – a törpék kies lakhelyét, és egy hatalmas, csúf tákolmányt készít helyette.” Összekülönböznek egymással az érctermelők. Szerda: „Na, most akkor ki személyeskedik?” … Hétfő: „Persze, mert Szombat szeretne vezérkedni.” … Hétfő: „Esküszöm, szégyellem, hogy törpe vagyok.” Vita. Némi adok-kapok. … Kedd: „Most tárgyalunk vagy nem tárgyalunk?” … Vasárnap, feddőn: „Ha nem tértek a tárgyra, mindenkitől megvonom a szót!” Rámutat egy időmérőre: „Na, tessék!” Túl hosszúra nyúlt az étkezés. – „Nézzetek az órára!” Kismutató az 5-ös, nagymutató a 12-es számot jelzi. A mélyben ledolgozott munkaidőt igazoló blokkolóóra ketyeg, korát megelőzve, már akkor (476 és 1492 között). Fájront. Véget ért a „fiúk” napi munkája.
Földfelszín sem meglepetés mentes. Kérdéseket involvál. Adatbeviteli lyukszalag? A törpék angol WC-i (feltalálója, Sir John Harington „szellemében”)? Walt Disney-s „Hejhóóó!”-zás? Lyukkameraszerűen működő „képmás másoló”? Tutegálnak a Tell Vilmosra (1804) való hivatkozása, vagyis a „Danke, Herr Schiller!”, vajon helyénvaló? — Ácsi, ácsi! Hát egy mesefilmet nézünk! Ugye? Kétségtelen. Mégis! (5. „…..”) Az animációs filmfikció lehetetlenség-dús világában, amint a leírt mesékben, szinte minden megtörténhet, vagyis bármit azért mégsem szabad megjeleníteni. Még a műfajra oly jellemző metamorfózisoknak is megvannak a maguk úm. KRESZ-szabályai. A lehet vagy/és szabad skáláján mozgó mérlegnyelv holléte a dramaturgiai megfelelés függvénye. Soraink közé okkal lopakodtak be a kósza kérdések. Sőt, hoztak magukkal társkérdéseket. Csizmák az asztalon? Nem tudom. De azért hadd szóljon! Anakronizmus? Határtalan szabadság fölénye az animációs játékfilm elemi szabályaival szemben? Jövőmegelőlegező huncutkodás? Fekete doboz ólálkodik netán? „Doboz”, mint a művész kvalitását igazoló lelet? (15.) Két-három másodperc erejéig kóstolt bele egy, az „animáció ellenzi” véleményfajta a téridő végtelenébe? (15/a.) Lehet, hogy csintalan kikacsintás ez a publikumra? Esetleg a semmibe vett műfajregula?
Anno fel-felmerült a forgatókönyv-megbeszéléseken: az „animáció megengedi” (belefér a cselekménybe…), vagy az „animáció ellenzi” (nem fér bele…) típusú valószerűtlenség(ek) témája; várva a dramaturgiai tanács mérlegelését, érveit, majd a döntését. (Ilyeneket valamiképp 130 éve illik figyelembe venni: Théâtre Optique, Émile Reynaud, 1892.) Vagyis az adott – irodalmi forgatókönyv és storyboard alapú – valószerűtlenség jellemzően műfaj-adekvát, ám olykor: invazív lehet.
Semmivé pusztult a haza(t)érő „ellen”-bányászok otthona: füstbement komfortzóna. Megtorpantak. Drámai percek. Vasárnap: „Mi ez?” Belakott házuk hűlt helyén magasodó roppant kőtömbök látványától borzadnak el. Egyikük: „Ez az óriások műve!… Sziklabörtönbe akarnak zárni!” Hófehér: „Hát megjöttetek? Mindjárt kész a vacsora. Egy kicsit elkéstem vele a sok munka miatt.”Vasárnap: „Ez mi?” – „Ja, ez? Ez egy ház. De még nincs kész.” – „És hova lett a mi házunk?” … – „Óh! Az nem ház volt, hanem kalitka.” Mindannyian: „Kalitkaa?” … – „A régi úgyis tele volt mindenféle felesleges kacattal.” Heten: „Kacattaal?” A „börtönépítő” szavaival magyarázható bár a ház megsemmisülése, ám ezektől nem vált érthetőbbé a veszteségállapot. – „Fáradjanak be az urak!” … Vasárnap: „Hát menjünk! Egy életünk, egy halálunk!” Ímmel-ámmal – gyászos, halk zenei aláfestés –, óvakodva lépdelnek a „börtönfalak” közé, között. Később, szerszámaik nélkül fordítanak hátat a „csúf tákolmánynak”. Elindultak. – „És a rántotta?” Vasárnap: „Mi most nem vagyunk éhesek. … Torkig vagyunk!”… – „Meghagyom a részeteket reggelire. …Ígérem, mire hazaértek nagy meglepetés vár rátok!” — Két malomban őrölnek.
Arcmás születése. Arrogancia a mennyezetről fejjel lefelé lógott, kötelekkel biztosítva, nehogy lezuhanjon. Miért? Tűszúrásnyi lyukon át, almaszeletek lefedte felületre rávetülő fénysugarakkal történő képi megörökítése végett. Hátterében mindent olyan téri helyzetben lát(ott) a néző, amilyent, s ahogy ténylegesen belaknak a tárgyak: görebek, embercsontváz, „modellt” megvilágító fáklyák felfelé lobogó lángnyelvei, laboratóriumi fiolák stb. Mi indokolta ezt a „tudós” alkalmazta meghökkentő szcenikát? Hisz’ efféle kacifántosság előzőleg fel sem vetődött. Mi több, maga Tutegál garantálta: „Új találmányom, a képmás másoló jobb minden piktornál.” … Királynő: „És meddig kell modellt ülnöm?” – „Mindössze négy-öt órácskát.” Dialógusuk zenehátterén zongorafutamok kergetődznek. Valahogy tehát mégiscsak ülnie kellett volna az Egetverőnek. Ehelyett „négy-öt órácskát” csüngött az, aki elfogadta ezt a – kiderülhet-e valaha, miért? – faramuci helyzetét. Még, ha mesében vagyunk is, elidőzve talányos világában. Akkor hát, szóval?
Felkészülés a nagy találkozóra. „Professzor”: „Vetkőzz le! És ülj ebbe a székbe!” Királynő: „Mit csinálsz, te hóhér?” „Hóhér”: „Nyugalom! Szőrtelenítek.” Tűzzel-vassal törekszik rá a szépülő, hogy kivívja a herceg tetszését. Elkezdődött hát, zajlik egy kozmetikai procedúra; jut eszembe, aki tyúkot akar fogni, ismeretes, nem rókának álcázza magát. – „Kész. Megnézheted magad! Szerintem, Alfonz veszve van.”
Negligálva Arrogancia várakozását, minden másképp történt: „Cukorbeteg Edgár, arcképmásomból kompótot főzetett. Fia pedig helyettem azt a tramplit kérte meg. Szerinted, hogy lesz ebből császárság?” Mit sem változott a gyilkos szándékú uralkodó hatalmi törekvése: „Leigázzuk Retrográdot! … Császárnővé koronáztatjuk magunkat.” Vigasztalan, ölésvágyát felerősítő kudarca csaknem olajcunami a tűzre: agresszióforraló.
Szavaznak a törpék arról, hogy beárulják-e Hófehért a felségnek. Felsorakoztak, ripsz-ropsz voksolnak, magasba emelik karjukat. Vasárnap, rezignáltan: „Életünkben először egyöntetű.” – „Na! Mozgás, törpék! … Nagy munka vár ránk!” Irány: a vár, a királynő rosszemlékű udvara. „Sziklabörtönüktől” túlfrusztráltan, élet(minőség)ük mélyrepülésétől lesújtva, „dühükben elmennek az időközben kisebb fajta plasztikai műtétek sorozatán átesett Arroganciához”. Protokolláris audiencia. Udvarmester, bezengő „elő-ének": „Őfelsége! I., avagy Egetverő Arrogancia!” Látványos, zenés ceremónia. Uralkodó, negédes: „Mit kívántok tőlem, jó törpék?” Heten, feszengve állnak királynőjük előtt, Hófehér kiiktatását elérendő: panaszkodnak rá. Vasárnap, félszeg: „Felséges királynő! Ismersz egy nőt, akit Hófehérnek hívnak?” – „Hófehér? A kis Hófehérke.” Szombat: „Nem Hófehérke! Csak Hófehér…” Élethelyzetük megjavulását remélve, a törpék egyhangúan feladták „mostohaanyjának” a gyűlölt „bumfordi kettősveszélyt”. Udvarmester a törpéknek, ünnepélyesen: „Őfelsége felhatalmazott rá, hogy kegyeskedjem közölni veletek…ügyetek támogatásra talált nála.”
Nevenincs (bárhol lehet) ország trónbitorlója „személyesen indult útnak, hogy megmérgezze Hófehért”. Lován jutott el az erdei „tákolmányhoz”: „Jó napot a háznak! … A ház lakóinak! … Eltévedtem.” Arroganciának „elég volt megpillantania Hófehért, szíve máris görcsbe szorult. Az irigység és a dölyf mérges gyom módjára elburjánzott szívében”. „Mostohagyereke” nem ismeri fel őt: „Akarsz egy lepényt?” – „Ühm! Finom.” „Hófehér almás pitéjét megízlelve a királynő összerogy. A hazatérő törpék gyilkosnak kiáltják ki az ártatlan lányt.” Vasárnap: „Odanézzetek! Óriásgyilkosság!” … Péntek: „Megölte ez a sárkány!” … Csütörtök: „Most mi lesz?” Szombat: „Az utolsó reménységünk!” Hétfő: „Meghalt, aki még segíthetett volna rajtunk!” Szerda: „Szerintem végünk van!” … Lepénysütő: „Valami baj van?”Tudjuk, a„fine dining-kínálat” korábban csupán a tojásrántotta volt. Most? Az almás pite lett a „törvényes trónörökös” első, a törpék kedvéért, szakácskönyv alapján megsütött étel-innovációja. Almás pite a beígért „nagy meglepetés” tehát, alias: az almás lepény. Váratlanul jelenik meg a – Tutegál titulusa: „cingár denevér” – házasodni szándékozó trónörökös: „Mi történik itt?” „Kettősveszély”: „Nini! Monszenyőr! És az Alfonz!” Herceg: „Már nem Monszenyőr. A tiszteletedre, Lófehérkének hívom.” Ámulatba ejti Edgár fiát a ruhakölteményében pompázó, halottnak hitt Arrogancia: „Ki ez a csodálatos Istennő?” … Vasárnap: „A királynőnk.” … Hófehér: „Az Arri? Ez jól kikupálódott.” … Királyfi: „A világ legszebb királynője! És teljesen halott! (szájon csókolja) Ezt az állati pechet!” … Tutegál: „Szabad? Engedjetek! Utat! Orvos vagyok. … Ilyenkor mindig egy csepp ecetet szoktam itatni vele.” A „professzor” végül magához téríti Arroganciát, akiről kiderül, hogy csak a sütőport nem bírja. Böffent a fő-gonosz, kinyitja szemeit, megszólal. Csodának élik meg a királynő „feltámadását” a törpék, táncolnak, ugrálnak örömükben: „Éljen! Hurrá!” Herceg: „Él! Tündérkirálynőm! Hú! Hujj!” I., avagy Egetverő: „Alfonz! Milyen jól áll neked a szemüveg. Olyan intellektuális” – „Arrogancia! Drágám! Enyém leszel?” – „Holtodiglan, Édesem!” Fölszállnak a mélabús Lófehérkére. Királynő fogja a gyeplőt, előtte ül a törékeny királyfi, boldog: „Hát akkor indulhat a nászmenet!” Ormótlan lován Alfonz ellovagol szíve új választottjával. A hét törpe tehetetlenül álldogál. Lelombozott lelkületek az elveszettség-érzés kalodájában. Magukra maradtak? Összeszokott csapat, kétségbeesett kisközösség. Szombat, Vasárnapnak: „Szólj már!” Válasz: „Szólj, te!” Péntek: „Te vagy a vezér.” – „Persze, ilyenkor.” Szerda: „Szóljon már valaki!” Hétfő: „Miért kell szólni?” Vasárnap: „Ühhm! Khk! Bocsánat! Egy pillanatra!” Megismétli, bizonytalan: „Bocsánat! De velünk mi lesz?” I., avagy Halva Született Konkurencia, derűs: „Hogyhogy, mi lesz? Jöttök vacsorázni! És kész! … Még rengeteg dolgunk van.” Vasárnap: „De neem! Inkább neem…”
Csütörtök, Szombat; Vasárnap: „Bocsánat! Egy pillanatra! …”; Péntek, Szerda
Nemegyszer szívunk hasonló levegőt, mint a mozgóképiek. „Óriások”, törpék, Hófehérek. Különféle „óriások” vannak köztünk, néhanapján találkozhatunk mizantróp törpékkel. Képzetébresztő jelképiségük denotátuma (amit jelöl a szó, amire vonatkozik a fogalom) szilárd, megbízható konvenciók vigyázzák. Cselekedeteikre hangolódva megállapítható: életszféráik nem merőben különböznek egymástól. Tulajdonságaink közt olykor, hangsúlyváltó átfedéssel ugyan, akár rájuk emlékeztető vonások is fölfedezhetők. Ergo… Kerek a világ? Filmvetítés után, vagy egy számítógép képernyőjének kikapcsolását követően, illetve projektoros mozgóképnézés befejeztével tovább élnek bennünk a cselekmény ébresztette képzetek, emlékek, fogalmak; társemóciókkal. Fogékony nézőt a hallottak, látottak megannyiképp szembesíthetnek életünk realitásaival. Beszámítva persze, meddig ér a takarónk, ami megszabja, hogy meddig nyújtózkodhatunk. Az átköltött valóság (műalkotás), valamint ennek élményét (befogadás) követő feedback egyfajta időszerű válasz lehet a fenti kérdésre. Cselekménytartalom és a néző kölcsön(ös) helyzete = zárt viszonylat; befogadott tartalom és a tényvalóság korrelációja = nyitott viszonylat. Utóbbi pedig a mindennapi tapasztalattal egybevetett filmhatás (valóság-adta visszajelzés), melynek elkerülése vagy sérülése a pergő mese/fikció nyújtotta élmény buborékban való megrekedését okozhatja. Lélekemelő konfrontációt viszont alapállásból is felkínálhat egy stilizált mozgóképi történésfolyam. Mondjuk, továbbgondoljuk a virtuális jellemek jövőbeli sorsát és/vagy elemezzük a fordulathozó szituációikat, földön járó fantáziamozgósítással. Segítségünkre lehetnek mind az egyéneket, mind a csoportokat (látszólagost, ténylegest) érintő ismeretek. Továbbá az esztétikai-eszmei „felhő” (kultúrértékek, filmtörténet, mozgóképnyelv, esztétikumok etc.) téma kérte s a „szerver” nyújtja információk. Élményünk minőségéért döntően az alkotás művészi színvonala felelős, „rákövetkezőn” pedig, hatékony nyomatékkal: a kulturális beállítódásunk, művészetesztétikai felkészültségünk. Hasonlóan, élhetünk persze számos más opcióval. Nem kell csillagközi távolságokat bejárni az összefüggések, jelképek, szimbólumértékek alaposabb megismerésével kecsegtető kalandozáskor. Helyben (buborékban) maradni nem tilos, természetesen. Általában azoktól a túráktól (csoportfoglalkozásoktól) ódzkodunk, amiken viviszekciós meglepetés riogathat. Elkerülendő terep! A törpe és az „óriás” utitárs(ak) részvétele nyilván éppúgy áttételes, mint bármely más imaginárius kísérőé. Az útnak induló dönti el, ki(k)re, miért szavaz; ha választ egyáltalán. Filmbeli életek, cselekményi sorsok sokféleképp minősíthetők, s bármikor viszonyíthatók az elvárt biztos támponthoz: realitáshoz. A néző megélt hétköznapjaihoz, személyes és személytelen környezetéhez, valamint adott személy portfoliója által meghatározott más dolgokhoz. Kevéssé ismert és megismétlődő témák egyaránt felsorakoznak, kínálkozón. Gazdag a választék: mibenlétünk ismérvei, gátlóeffektek, múltbeli dolgok, várható szituációk következményei, életvezetés társas és tárgyi meghatározói, egyebek. Netán egy ősközösség? Igen, akár az (nem sci-fi!). Semmi nem zajlik alapvetően máshogy a megidézett trogloditákkal (barlanglakók) sem, mint egyébként: többlépcsős elvonatkoztatás, nagy szabadságfokú gondolkodás révén. Kellően előkészített csoportban hangulatfokozón dobog, lüktet a feedback (pl. emeltszintű filmklubi foglalkozások; tapasztaltam). A poggyászpaletta ugyancsak színes. Bőséges a kínálat: jellemző konfliktusforrások kezelése, mélyszubjektív kérdések, gúzsbakötő élethelyzetek, válaszváró talányok, röghöz nőtt tradíciók, miegymás. A témák és a poggyászok önnön milyenségükben is dinamizáló komponensek lehetnek, esetleg képzeletben hozhatók kapcsolatba a szűken és/vagy a tágan értelmezett mindennapokkal, pl. a sajátunkéval, illetve többféle életmódéval. Kiválasztott témába belejátszók válhatnak útitervvé, utazássá, vagy valamelyik megtett útra való visszatekintéssé. Megfelelő foglalkozások avatott guide-ja általában valamelyik filmklub (15/b.) vezetője. Belső utazások projektoros mozgóképnézést, számítógép képernyő kikapcsolást vagy egy filmvetítést követhetnek. Hatásuk sokban megélénkül a foglalkozás adta érzelmi mozgás és tudatosítás lendületben tartásakor (kulcsszempont: klubtagok és a mozgóképi jellemek egymás útitársai, ugyanakkor partnerek). Kézenfekvő: a tényleges, valamint a transzponált képzetek s a képzelet iránytűje egyaránt a Hófehér eszmeiségéé. — Momentán. Egyéb magas esztétikumú filmeknél, értelemszerűen, másfajta kompasztájolásával támogatható egy-egy műélmény továbbélése. A célfeladat szellemisége „ott” is, „itt” is azonos. Befogadott jelenetek, személyessé vált tartalom emocionális megemelése: információgyarapító élmény-utógondozás. Tehát/vagyis? Vállalkozó habitusú, fogékony nézők, társaságkedvelő beszélgetőpartnerek, egyszóval igényes filmbarátok kerestetnek. — Közelebbről érdeklődő utazók, poggyásszal.
minden Tutegál, nem kizárt, első megközelítésben a maga Hófehérét hozná össze. Valamikből kivitelezne valakit. Varázslatos? Riasztó? Vagy mindkettő. Talán egy másik mesében? Nepp-világú lénykreálás, lénylét a velejáróival, művészetikai hitelt, eredetiséget érdemlőn, nyilván: senkinek sehol nem jöhet össze (valamely feltételezett remake persze más tészta). Mint tudjuk, egyik népmesénk kutyavásárához annyiban hasonlítható ez, hogy mindössze egyszer volt. Budán. Recept sincs, a copyright-ot bár hivatal védi, mindent felülírón viszont az opus egyetemes értékű szellemisége jegyzi. Kreált humánlét összehozása adott – mindenkori – uralkodó udvarában: Tutegál-szindrómának kórismézhető, toposz-jellegű vonásaiból következő tanulságával. Most visszatérek az origóhoz! Ennek szereplői egyedi, egyszeri, megismételhetetlen karakterek, önérvényű történetükkel. Ártó önkény saját kudarcát készíti elő, akárki a képviselője, amiért, még ha nem így akarta is, érvényesen megdolgozott. Nyersebben: magamagának ásta meg a sírját. Erre képes normaszegők műfajtartón buknak el. Rákényszerülnek deviáns életvitelük feladására; szólóban, csoportosan egyképp. Lám, leegyszerűsítve ilyesmi a hókuszpókuszokhoz társítható dolgokra (a konzekvencia, nem a sztori szintjén) emlékeztető Tutegál-tünetcsoport! Túlfeszített s elpattant húr a drámai vétség miatt vált/válik működésképtelen cselekményrésszé. A „megdolgozók” mindegyike, drámatörvényhez igazodva – tényleg vagy metaforikus köntösében – megy ki a képből. Számukra minden humánértékű személyközi kontaktus véget ért, maradandón. Gyertyájuk csonkig égett (M. S.). Hófehér élethelyzete mindeközben –tudniillik így drámakompakt – rendben van. Immáron szót ért a mogorvaságukat feladó, emberkerülő és nőgyűlölő (mizogin) múltú bányászokkal, egészséges tulajdonságukat megerősítve, örömadó kapcsolatokat marasztalón. Romlatlansága jóvoltából eliminálódtak a törpék vele szemben táplált ellenérzései, lassan-lassan a hetek egyre gyakrabban éltek, élhetnek át bensőséges/meghitt érzéseket. Mindenekelőtt az „elnyűhetetlen mindenes” magatartása, közvetett nevelő hatása hoz, hozott, hív életre bennük ilyen változást. Üdeségének, szeretetteljes, humanizáló kisugárzásának hála. Az ösztönös, ráérző leány alapkaraktere megmaradt annak, aki s olyannak, amilyen. Önuralma, nyugalma emblematikus. Hol máshol fejeződhet ki egy alapkonfliktus vs. személyközi kontaktus így, ha nem épp a pergő filmszalag frame by frame képeinek mesevilági atmoszférájában pörgő (lényegest a fölöslegestől szétválasztó) mesecentrifugában? — Szóval itt, Nepp univerzumában. Záró-képek. Tutegál: „Hófehér, édes lányom! Bizonyítani tudom, hogy te Oroszlánszagú Leó törvényes örököse vagy. Tiéd a trón, nem azé a bitorló Arroganciáé.” … – „De én nem akarok császárnő lenni! Jó nekem az én kis törpéim között. Remek fickókat fogok belőlük faragni.” … – „Hát nem tudod, hogy gyűlölnek? Ők árultak be a királynőnél. Ők kérték, hogy végezzen veled.” – „Ez nem igaz!” Törpék: „De!” … „Professzor”: „Hát belátod végre, hogy vélem kell tartanod? Nincs más választásod!” … – „Soha! Inkább meghalok!” … – „Ahogy gondolod.” A királyi udvart szamárra málhált csomagjaival, Xerxes nevű (sorstükrös, beszélő) kakadujával elhagyó „mániákus függő”: „Buta tyúk voltál, édes lányom! ... Kár volt ennyi időt rád poocssékolni!” A „sziklabörtön” zárt bejárata előtti lépcsőn ül a tejfehérhajú nagyleány. Elárvultan sír: „Anyu! Anyukám!” (Tessék! Anyu?) Egyedül van. Szülők nélkül termett a világra, árva ezért nem lehet semmiképpen. Csakugyan egyedül van? Nyikorog, lassan nyílik ki a „hatalmas tákolmány” némileg korrigált kapuja, belülről. Előmerészkedtek, megjelennek a régi-új lakók. Nagy szemeket meresztve nézegetik azt a leányt, aki számukra többé már nem lesz „kettősveszély”. Álmélkodva állják körbe a „törvényes örököst”, némán. — Földtápláló vájárcsapat szeretetgyűrűje. Hétfő elérzékenyülten simogatja meg a kétségbeesett sírdogálót. Hófehér: „Hát mégis megengeditek, hogy köztetek maradjak?” Szóbeli válaszok nincsenek, metakommunikáció munkál. Teljes csöndpillanat. Beszédes hallgatás: közös beleegyezés. Egyöntetű szavazásféle voksok ezek, törpemód. Náluk, most, másodszor, más okból. Íme! Nem volt hiábavaló egy anyátlan, apátlan, sui generis lény-leány eddigi, reménytelennek látszó élete. Hófehér ahelyett, hogy a „tudós” felkínálta trónkövetelési lehetőséggel élne: a törpékkel marad, akik végül befogadják, befogadták. E „törvénytelen származék”, egyben a „törvényes örökös” odaadó szeretettel karol át hét törpét: „Drágáim!” Vasárnap, bejáratott önvédő reflexből: „Óriásveszély!” Azon nyomban egy félelemcsillapító, cuppanós puszit kap a fejbúbjára. Belepirul, majd elvörösödik (portré-premier plán) és szorosan hozzásimul a Hófehérhez, lekapja sipkáját: „Még akajok!” — Dramaturgiai léptékű mondat, sorsfordító körülmény. Nyolc mesealak összefonódott helyzeteinek, sorsának döntő állomása. Otthonra találtak az idevezető úton. Együtt. Megélt, őszinte (nem egyszer vektortévesztő) küzdelmeikkel lelték meg sajátságos családjukat: a másikban, illetve egymásban fedezvén föl a társa(i)kat. (Disney meséjében Hófehérkétől a Kuka /Dopey/ kér és kap még egy puszit.) A vége-főcím elolvasható szövege világoskék égbolt rózsaszín kumuluszai kínálta hátterén mozog. Rajzos mese búcsúzik el nézőitől, főalakokkal, zenével, énekkel: „Nem pénzkérdés a boldogság. A pénz vagy van, vagy nincs. …többet ér a szeretet. Ez a kincs nem fogy el. Ne félj!” (kissé direkt?)
Tutegál: „Kár volt ennyi időt rád poocssékolni!”
erkölcsi értéket képvisel a Hófehér c. rajzfilm, egyszersmind ezt a meritumot maga Hófehér továbbítja közönségének. Morális zarándoklata örömstációinak (megélt események „helyszínei”) kijelölését a vele együtt rezdülők is elősegítették, közvetetten. Érdemben leginkább a filmélmény továbbgondolásával értelmezhető a történet tanulsága. A beleélő nézői/olvasói összhangot implikáló epilógusban, mintegy vágyteljesítő végkifejletként a lelkületi hófehérség fejeződik ki: happy ending. A „Halva Született Konkurencia”, egy pótléknak kreált „származék”, az „elnyűhetetlen mindenes”, a „kettősveszély”, „Oroszlánszagú Leó törvényes örököse”, egy „nagytestű, független leány” a sorsszerű cselekedeteivel vált azzá, amivé lett. Igazmesei karakter: öröklény. Lehetne más valaki? Aligha. Hiszen „ők”, azaz, „mindegyikük”, vagyis ő, tehát tenmaga ugye, nem más, mint a Sosemvolt leány. Szavai, magatartása, valamennyi animált vonása: a nézőké. — Mindenestül őbennük létezik, tehát mibennünk él. Drámahitelű alak (vö.: pörgő mesecentrifuga). „A Nagy Fehér Asszony, a Hét Törpét átölelve a záró-képben, a világegyetem harmóniáját fejezi ki.” (16.) A történetükkel megismert, szerethető („Egyszer volt, hol nem volt…”) mesehősök boldogan élnek… — Aki nem hiszi, járjon utána!
Igen sajnálatos értetlenség jellemezte „rajzfilmművészetünk egyik legnagyobb legendájára” nagy számban reagáló itthoni kritikákat. „Nemzetközi sikert aratott” alkotáshoz, Nepp animációjához keményen viszonyultak, majdhogynem sárba tiporták. Kiderült, mennyire műfajidegen volt a látottakat és a hallottakat elítélők szokványos állásfoglalása, amikor szokatlan cselekménnyel célzottan kellett farkasszemet nézniük. Fikciós natúr (élőszereplős) mozgóképek révén beidegzett panelfogalmakkal, rozsdás elemző módszerrel minősítettek egy rajzos játékfilmet. Zsákutca. A cikkírók legtöbbjét a kényszerű, prompt-reagálások avítt hátszele tartotta sakkban. Sok mindent a „kockázott” képektől úgy kértek számon, hogy egyes jelenetekre mutogattak értetlenkedve. Fölkészületlenül, a műfaji alapsajátosságok kellő ismeretét is nélkülözendő. Korántsem találtattak pallérozottabbnak e hivatásos publikálók, mint általában a („mezei”: nem filmre szofisztikált) nézők többsége. Elnagyolt, hangoskodó kritikáik jelzőosztogatók és felelőtlenek. Frissiben, érzékvesztőn véleményeztek, bíráltak el zavarba ejtő művet: lefagytak. Hangdramaturgiáról például (dialógusok kivételével) olyannyira megfeledkeztek, mintha egy, a képek alá játszó mozi-zongorakíséretet nélkülöző némafilmmel találkoztak volna. Általuk figyelmen kívül hagyottak között – történelmietlen? – dobogós helyért kiálthatna a műfajpartner muzsikaszó, a konfliktus „színeváltozását” következetesen támogató hangstruktúra, vagy a cselekményfejlesztő, a tartalmat érzelmileg erősítő hangmontázs; nem kevésbé a szituációk hangulatához igazodó, egyben figuraegyénítő akusztikus effektek, s egyéb vonatkozók. Ítészek csökött multiplikációképe megérett a korszerűsítésre, alapos szemléleti átrajzolást kívánt. Kompetencia kerestetett! Indokolt óhaj volt, többnyire az is maradt. Elkövetkező évek észlelhetőn nyomatékosították, hogy megkésve bár, szükséges az „átrajzolás”. Filmbarátoknál, „mezei” nézőnél, bármelyik, bármilyen más moziba járónál, jelesül a szakkritikusoknál. Egyaránt, de nem egyképpen. Egyik-másik elmarasztaló megítélés hogy, hogy nem, ámbár akarattalanul, akut és krónikus gyártási problémákra hívta föl az alkotóműhely figyelmét (járulékos nyereség: S.O.S.-felhang). Meglévő és várható anomáliák a Hófehér örvén váltak tesztelhetővé. Hogyan? Témába vágó „kiveséző” bírálatok számításba vételével történő oki s okozati viszonylatok (produkciók, oktatás, reklám-propaganda, logisztikai tényezők etc.) átgondolása, megtárgyalása során. Brainstorming (17.) módszerrel, stúdióban, műtermekben. Bónusz: későbbi munkáknál érvényesített, egyben menetrendszerűen analizált tanulságok. Jankovics Marcell (1941 – 2021) rajzfilmrendező a multiplikációk hazai sajtófogadtatásról: „Az animációs filmet egy meghatározott kategóriába sorolják, aminek a következménye, hogy az animációs film másodosztályú filmipari terméknek számít.” (18.) „Ipari”, emellett „másodosztályú” gyártmány viszont, köztudott, ab ovo nem lehet originális művészi produktum. — Matt. Korábban soha, sőt nálunk azóta sem támadtak rá rajzjátékfilmre (tudtommal más animációfajtákra sem) oly vehemenciával, mint a Hófehér esetében. — Lemészárolón. Alább néhány, a korábban említett pozitív, valamint az elmarasztaló véleményekhez „illeszthető” citátum: „Felnőtt mesebarát legyen a talpán, aki kiismeri magát és nem unatkozik.” (19.) „Egy idő után már nem is a film érdekel… inkább az, követhető marad-e mindvégig a cselekmény.” (20.) „Én is unatkoztam… ez (a film) olyan csalódás, hogy azt hiszem, nincs értelme, hogy tovább folytassuk ezt a beszélgetést.” (21.) „Nem sikerült rájönnöm, hogy a törpék figurái miért többé-kevésbé pontos másai a többi ’felnőtt’ szereplőnek. … Imbecillis, hormonzavaros Maugli, egy albínó női Gólem (a Hófehér)… ívelt vonalakból álló pufók butaság, míg profilból egy női pankrátor visszataszítóan durva vonásait viseli.” (22.) „Az apró emberkék érthetetlen módon a királyi udvar lakóinak pirinyó hasonmásai. Ez utóbbinak ráadásul azonkívül semmi értelme sincs, minthogy megspórolták az újabb figurák megtervezését és -rajzolását. … Kidolgozatlanok az ötletek, fésületlen a sztori.” (23.) „Dolgos szegénykém, mint a Belsped-ló.” (24.) „Olyan tagbaszakadt, mintha Toldi Miklósból, Fanyűvőből meg egy pelyhedző szakállú súlylökőnőből gyúrták volna össze.” (25.) „A jóság okosság nélkül inkább bárgyúságnak nevezhető, tehát semmit sem ér.” (26,) „Váltakoznak kitűnő ötletek, sziporkázón szellemes szójátékok, aktualitásokra kacsingató élcek a közhelyekkel, az unalomig ismert kabarétréfákkal, lapos viccekkel. … A gyerekek számára megfejthetetlenül sok (információ), de félő, hogy a felnőtteknek kevés lesz.” (27.) És így tovább, tovább.
Fürdővízzel kiöntött gyerek obligát esete. Kellemetlenkedő és ártó szópufogtatások. Nyomdafesték eltűrte, következménymentes verbalizmusok. Kritikátlan, önminősítő filmkritikák. Visszhangjuk hangulatkeltése elsöprő erővel sokkolta a gyártást (produkciós műtermek). Mennyiben érintette a forgalmazást? Nem okozott gondot. Kritika-független maradt a nézőterek telítettsége, egy-egy mozi nézőszáma és az országos mutatók egyaránt megfelelőek voltak. A közönség tetszési indexe ugyancsak. Határozottan örült a hazai publikum oroszlánrésze a színre lépő rajzfilmnek. Műsorra tűzésekor, 1984-es felmérés szerint a befogadók 86 %-ának tetszett a Hófehér. Az 1989-1990 utáni tíz-tizenegy évben, majd az ezredfordulót követően, s napjainkban szintén érzékelhető tendencia miatt bátorkodom hát anticipálni: felkészült bírálók még egy Hófehér jellegű/típusú játékfilmre is megfelelően tudnának, illetve tudtak volna ráhangolódni. (27/a.) Szemben mindazzal, ami bekövetkezett a hangos mozgó meserajzok itthoni bemutatkozásakor, midőn mérhető volt a közönség-vélemény és a foga fehérét kimutató támadó-nyomuló korabeli filmkritika „együttállása”. Micsoda diszkrepancia! Mindeközben a tévécsatornák többször is sugározták a filmet (M1, M2, Duna TV, TV3, RTL Klub, Sió TV, SATeLIT).
Irány: a királyi udvar
az idő kereke. Kronoszhoz méltón persze, ugyanis ama „az” akkor „volt”, eme „ez” meg most „van”. Jelenleg egyre több nézőnél tapasztalható az animációs és a natúr mozgóképek értelmezésének nivellálódása, jóllehet ez hangsúlyában még takaréklángon érvényesül. A Nepp rendhagyó alkotása tárt karokkal, bizakodón várta és fogadta közönségét. Ma pedig? Gondolatisága, artisztikuma mit sem veszített időszerűségéből. Az örök-friss szellemű, idő nem fogja dramatizált rajzvilág: maradandó filmtörténeti érték („és persze grafika, és újra csak grafika”). Időtlen animáció-kincs. (Hófehér elérhető pl. a YouTube-on, a Videa-n, megvásárolható DVD-n.)
A Hófehért élőszereplős játékfilmek társaságában a Budapesti Klasszikus Film Maraton (2022. szeptember 13 – 18.) teltházas vetítésén napjaink közönsége láthatta,értékelte, mint a „Minden idők 10 legfontosabb magyar filmje” egyikét.
Kedd; Szombat: „Éljen a nyolcadik törpe!”
Citátumok a Magyar Iparművészeti Főiskola (2005-től Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) animációs szaktörténeti kurzus (1993) hallgatójának a Hófehért értelmező dolgozatából: „Képtelen vagyok a politikától elvonatkoztatni (bekebelezés, félelemkeltés, toleranciahiány). Ezt leginkább a törpék kiszolgáltatott sorsának nagyon érzékletes bemutatásán érzem… Hófehér beteszi a lábát a szocialista munkamorálú törpékhez. Földúlja otthonukat, generál értékrendet és alkalmazkodást követel tőlük.” (28.) „Nagyon sokféle karaktert ábrázol, amelyben élethelyzeteket sűrít, általános trendeket. Ezeket azonban nem viszi végig következetesen, ezért megmaradnak szólamok kifejezőinek, szavakkal játszóknak, pillanatnyi helyzeteket elemzőknek, véleményalkotóknak. A másik a mesevilág. Mesevilágok ötvözése történetekkel, esetleg mítoszokból átvett utalásokkal. A Hófehérke története annyira népszerű, hogy fel sem merül valóságértékének a megkérdőjelezése. Igaz, meséről van szó, s mint ilyen műfajnál: természetesnek érezzük a valószerűtlenséget. Nem beszélve arról, hogy szinte mindenki ismeri a Disney-feldolgozást, és annak az élménye befolyásolja az azonos műfajban készített, hasonló témájú filmet. Tehát van már előélete, amitől elszakadni nehéz. Ezen előzmények miatt érezzük például valótlannak a törpék kerti törpékké való átváltozását.” (29.) (7. „…..”) A hét első napjának nevét viselő, gipszfigurából éppen visszaváltozó karakter elegyedik szóba a királyi udvarhoz vezető utat (és feleséget) kereső Alfonz herceggel. „Nem kerti, hanem vad” törpének nevezi magát a Hétfő és hozzáteszi: „Mi, óriásokkal nem tárgyalunk.” Karcos felhanggal, rásegítő karmozdulattal Vasárnap közli a királyfival, merre lovagoljon tovább: „Arra van a vár!”
Kritikusi vélemény 2019-ből: „Nem értem sem az alkotói szándékot, sem azt hogy egyáltalán mi ez a film. … Elindul ugyanis egy történet, mely az első percekben mesemotívumok kedves paródiájának tűnik. Ez aztán átvált horrorba, melyen fokozatosan eluralkodnak a szürrealisztikus motívumok, a viszolyogtatóan ízléstelen, mondjuk ki: gusztustalan effektusok.” (30.) Korabeli fehér holló: „Ennek az esetlen, nagydarab lánynak köszönhető, hogy mégis érdemes megnézni a filmet.” (31.) Még egy fehér Corvus corax: „Neppnek nagyon mélyen sikerült megragadnia a női szépséget, egyben az anyai melegséget, s az emberi tisztaságot.” (32.)
Summa az 1984-es bírálatokról: „Igazságtalanul rugdosta össze a magyar kritika ezt a filmet… talán csak nálunk szokatlan, hogy színpompás rajzfilmben is elképzelhető fekete humor.” (33.)
Szombat, Vasárnap, Péntek, Csütörtök, Szerda, Kedd, Hétfő
1. A Hófehérrel foglalkozó írások egyikéből, másikjából vettem át sorokat, melyek a Sosemvolt leány… gondolatmenetének váltak részeivé. Mintegy társírtam ezekkel a szövegekkel. Mindvégig. Tettem ezt a kölcsönzött források nagyobb részének megjelölése nélkül úgy, hogy mindegyiket idézőjelek közti, kurzivált betűk különböztetik meg a saját mondataimtól. Hivatkozott források: Jegyzetek (2 – 33.).
2. Az eredeti, angol nyelvű filmcím: Snow White and the Seven Dwarfs. Lefordítható a címszereplő neve Hófehérre vagy Hófehérkére. A nyolcadik művészetnek polgárjogot szerzett – élőszereplős játékfilmek partnerévé vált – egész estés rajzfilm főkarakterét a magyarított filmcím, valamint ezt a karaktert nevén nevező rajzfigurák szinkronhangja becézi.
3. Nepp József (1934 – 2017) forgatókönyvi dialógusait a „rímhányó” Romhányi József (1921 – 1983) írótársként gondozta, mint dramaturg. A lassan kultikussá érett (ld. merchandise) rajzfilm azonos című pódiumi változatát Józan Ildikó a Szentendrei Vándor Amatőr Színpadon (SZEVASZ) mutatta be (2009), rendezte: Kyrú Ficzere.
4. Mozgóképi mintaként részben a Gyalog galopp (Monthy Python and the Holy Grail, G. Chapman, J. Cleese, T. Gilliam, E. Idle, T. Jones, M. Palin, 1975, élőszereplős, színes, angol, 92 p.) c. historikus szatíra, részben meg az Ifjú Frankenstein (Young Frankenstein, Mel Brooks, 1974, élőszereplős, színes, amerikai, 106 p.) c. horror-paródia „szólhatott hozzá” a Hófehérhez, azaz a Hófehérke és a hét törpe „áthangszereléséhez” (Hófehér – Alapfilmek filmarchiv.hu alapján).
5. Anno a Filmstúdió emeleti folyosóján futottam össze a Pannónia igazgatójával. „Műfehérke! Műfehérke! Megvan az új címe Nepp Dodi filmjének!” – Közölte kitörő örömmel dr. Matolcsy György (1930 – 2021); akkor már a többedik munkacímén futott ez a rajzmese. Vele párhuzamosan több, teljes moziműsort betöltő animáción (pl. Fehérlófia, Háry János) dolgozott a stúdió. A Hófehérke és a hét törpe – „sarokba szorított állat” vakmerőségéhez hasonlítható – újraértelmezésekor stilizáltan érvényesültek az üstökösként felragyogó klasszikus egyes „áthallásai” („… ehhez a… független leányhoz… egészen más jellemű partnerekre volt szükség, mint Walt Disney ismert feldolgozásában”). Amikor Nepp az örökbecsű mozgókép (David Hand, Ben Sharpsteen, 1937, rajz, színes, amerikai, 85 p.) csűrésén, végül is a megcsavart, mondhatni remake-jellegű filmjén dolgozott: szükségszerűen hatott munkájára a műfajt gyökerestül megújító Disney Productions szellemisége. 1979-ben született meg a Hófehér alapötlete, a forgatás 1983-ban fejeződött be, 1984 nyarán kezdődött el itthon a MOKÉP jegyezte országos mozi-forgalmazás.
6. Petőfi Népe, 1984. június 5.
6/a. A Hófehér ún. díszleteit Magyarkuti Béla (1915 – 1996) festőművész alkotta (500 háttér).
7-9. Péterffy Zsófia dolgozatából (Magyar Iparművészeti Főiskola /MIF/, animációs szaktörténeti kurzus, 1993).
7/a. = Figyelemfelhívás a továbbgondolást megérdemlő, válaszlehetőségeket feltételező jelenet(ek), viszonylat(ok) talányos mivoltára. Produkciós előmunkálatok során, témába vágó agytorna gyanánt valószínűsítették pl. ennek a paradoxonnak a dramatizálási esélyeit: „Előbb haltam meg, mintsem világra jöttem volna!” Több alkalommal, játékos brainstorming felsejléssel került terítékre ez az antinómia szellemét idéző feladvány (vö.: „fel-felmerült a forgatókönyv-megbeszéléseken…”).
8/a. Azóta igen sok, látványosan fejlődő digitális megoldással gyarapodtak a megengedett „vonzatok”.
10. Paál Zsuzsanna dolgozatából (MIF, 1993).
11. Pesti Műsor, 1984. június 4.
12. Nepp a Robinson Crusoe, a Három testőr és a Monte Cristo grófja c. élőszereplős nagyfilmekre hivatkozik.
13. Mozgóképi cselekmények tartalma az idő múlásával SoseM, befogadói élménye és értelmezése MindiG módosul, jobban vagy kevésbé. Minél választékosabb egy néző – iskolázottságától, kulturáltságától, animációs ismereteitől, témába vágó egyebektől függő – animációképe, annál tartalmasabb és értéktartóbb lehet a megélt filmöröm. Itthoni mozik (két-három alkotás kivételével) évtizedeken át nem mutathattak be kiemelkedő egész estés külföldi multiplikációkat. Ilyen műveket sorozatosan figyelmen kívül hagyott a Filmátvételi Bizottság, tehát sem a mozibajárók, sem a potenciális nézők mozgókép révén történő szocializációjában nem vehettek részt.
„Csatába” indul a Beatles-négyesfogat (George Harrison, John Lennon, Paul McCartney, Ringo Starr), kalandosan megküzdenek azért, hogy produkcióik, dalaik, muzsikájuk hatása győzedelmeskedjék a kékség gonosz erői fölött. 1970-ben kapott magyar „vízumot” a Sárga tengeralattjáró (Yellow Submarine, George Dunning, 1968, rajz, színes, zenés, angol, 85 p.; grafikai tervező: Heinz Edelmann); beúszhatott az ország mozi-hálózatába, itthoni bemutatása a filmforgalmazás nagy áttörése volt.
14. Egész estés multiplikációnk második női címszereplője: Szaffi (Dargay, 1984, rajz, színes, 76 p.). Eb a magyar hosszúrajzfilm első nőivarú (szuka) állatfőhőse: GRÉTI – Egy kutya feljegyzései (Nepp, 1986, színes, 76 p.).
14/a. Charles Chaplin (1889 – 1977) szerint a félig „ez" vagy a félig „az" nem igazán opció, hiszen a pohár pontosan kétszer akkora, mint amekkorának lennie kellene.
15. Amikor Jurij Norstejn orosz rajzfilmrendezővel beszélgettem a Budapesten műsorra tűzött opusairól (Papírkivágások. Jurij Norstejn az Örökmozgóban, Filmkultúra, 1994. 7. sz.), megtudtam, hogy valósággal riasztja őt egy cselekmény tökéletessége (pl. némely komputer-multiplikáció). „A műalkotás – hangsúlyozta – ne legyen hibátlan!” Szerinte a filmek művészi humánuma mindenekelőtt az alkotó természetes/egészséges gyarlóságában leledzik, amit Norstejn a rendező black boxának nevez. Fekete doboz, melynek a szellemi vetülete akceptálhatóan van jelen: érződik valahol a szerző produktumában, jóllehet az ő tudta nélkül, mégis általa került „oda”. (black box = ismeretlen működési elvű rendszer.)
15/a. Anaximandrosz (kb. i. e. 610 – i. e. 547 v. 546): „Minden létező eredete a Határtalan.” Mai bölcselet szerinti megfogalmazás: végtelenség (határtalanság) a legfelfoghatatlanabb állandó. E „felfoghatatlanság” mián – némi rendhagyó képzettársítással – kívánkozik ide: „Sosem voltam ateista abban az értelemben, hogy tagadtam Isten létét. Úgy érzem, ez a téma túlságosan mély az emberi értelem számára. Egy kutya sem lenne képes Newton elméjén töprengeni.” (Charles Darwin, 1809 – 1882)
15/b. A némafilm 1920-as éveiben születtek meg a filmklubok (Ricciotto Canudo /1877 – 1923/, Louis Delluc /1890 – 1924/, mások), világszerte a hangosfilm harmincas esztendőinek vége felé kezdtek hatékony mozgalommá szerveződni; az ötvenes évek végétől és a ’60-asokban már a mozgóképi élet aktív képviselőiként integrálódtak az egyetemes kultúrába. Hosszú időn át filmklubokban mutathattam be a Hófehért, e vetítéseket követő beszélgetések mindegyike valóságos továbbképzés volt számomra, a nézőkről és a rajzfilmről szerzett ismereteimet illetően.
16. Lásd: 7-9. Jegyzet.
17. Szabadfordításban: agyostrom, ötletbörze, észvihar, ötletnavigálás, tippválaszték, ötletgyűjtés. Alex Faickney Osborn (1888 – 1966) amerikai reklámszakember bizonyítottan hatékony szisztémája. Elterjedt, napjainkban is működő, közös gondolkodást aktiváló módszer. Osborn egyebek mellett az Alkalmazott képzelet: a kreatív problémamegoldás alapelvei, eljárásai (New York, 1940, 1963) c. könyvében ismerteti metódusát. Egy híján 60 éves a második kiadás. Szelleme érvényes.
18. Filmkultúra, 1984. 5. sz. 95. o.
19. Békés megyei Népújság, 1984. július 21.
20. Népszabadság, 1984. július 21.
21. Petőfi Rádió, Láttuk, hallottuk, 1984. július 4.
22. Filmvilág, 1984. 7.sz.
23. Népújság (Heves), 1984. július 22.
24. Csongrád megyei Hírlap, 1984. július 5.
25. Élet és Irodalom, 1984. július 6.
26. Pajtás, 1984. július 6.
27. Esti Hírlap, 1984. július 4.
27/a. Egzakt szellemi támasz híján a véleményemet: sztochasztikus nézőpontból „bátorkodtam” megfogalmazni.
28-29. Paál Zsuzsanna dolgozatából (MIF, 1993).
30. Filmhu, 2019. július 5. (Filmvilágra hivatkozással.)
31. Népújság (Tolna), 1984. július 17.
32. Népszabadság, 1984. július 6.
33. Új Tükör, 1984. szeptember 9. A Hófehért minősítő 1984-es hazai sajtó fogadtatás példátlan légkörét érzékeltető, korántsem reprezentatív idézetek (19-27., 30.) összemérhetők más fénytörésű véleményekkel (28-29., 31-33.). Az előmunkálatban lévő hosszú rajzfilm forgatókönyvéről és a kulcsszituációk filmfotójáról dr. Matolcsy György felkérésére beszélgettem leendő nézőkkel. E tesztelést ajánló Nepp József áttanulmányozta a földolgozott magnóinterjúkat, amiket a karakterek egyénítésénél és a jelenetek megtervezésekor vett figyelembe (Beszélgetés a Nem Hófehérke című forgatókönyvről, Pannónia Filmstúdió, Bp., 1980. Kézirat, 30 o.). A gyártó cég erről az Új Tükör olvasóit tájékoztatta: „A film előmunkálatakor sor került bizonyos elő-teszt felvételére — a dramatizálási munkában való felhasználás végett. Tíz ember (nézőtípus) olvasta el a forgatókönyvet, amit megadott szempontok szerint véleményezett. Egy-egy megtervezett filmbeli jelenet színes fotóit is megnézték, minősítették a potenciális befogadók. A magnószalagra rögzített – írásban értelmezett – vélemények elolvashatók egy tanulmányban.”
Hófehér: „Drágáim!”
Péntek, Szombat, Vasárnap, Csütörtök, Hétfő, Szerda, Kedd
HÓFEHÉR
(1983, rajz, színes, magyar, 88,5 perc)
Író, tervező, rendező: Nepp József
Rendezőasszisztens: Kő Edit
Dramaturg: Romhányi József
Mozdulattervezők: Szalay Edit, Uzsák János, Zsilli Mária
Operatőr: Henrik Irén
Segédoperatőrök: Lossonczy Árpád, Körmöci Judit
Háttérfestő: Magyarkuti Béla
Zeneszerző: Deák Tamás
Hangmérnök: Réti János
Hangtechnikus: Zsebényi Béla
Énekes: Bontovics Kati
Dalszövegíró: Hajnal István
Vágó: Hap Magda
Vágóasszisztens: Völler Ágnes
Produkcióvezető: Kunz Román
Gyártásvezető: Marsovszky Emőke
Színes fénymegadó: Deimanik Tamásné
Munkatársak: Pintér Erzsébet, Török Klári
Karakterek (Beszédhangok)
Hófehér (Halász Judit)
Utolsó, avagy Oroszlánszagú Leó / Vasárnap (Kállai Ferenc)
Lady Konstans Frizsider (Bánki Zsuzsa)
I., avagy Egetverő Arrogancia (Béres Ilona)
Prevencia (Hacser Józsa)
Rezonancia (Tábori Nóra)
Hétfő / Rövidlátó Alfonz (Szombathy Gyula)
Kedd / Kovács (Vajda László)
Szerda / Szatiro (Sztankay István)
Csütörtök / Szakács (Bodrogi Gyula)
Péntek / Udvarmester (Haumann Péter)
Szombat / Tutegál (Körmendi János)
Hóhér (Balázs Péter)
Zsoldos (Csurka László)
Futár (Kristóf Tibor)
Jakab (Harsányi Gábor)
Xerxes kakadu (?)
Gyártó: Pannónia Filmstúdió
Produkció: Pannónia Film Rajz és Animációs Stúdió I. Műterem
Laboratóriumi munkák: Magyar Filmlaboratórium Vállalat
Forgalmazó: MOKÉP
Bemutató: 1984. július 5.
*****
Sosemvolt leány igaz története a HOLNAP NYOLCÉVES LESZEK Az egész estés filmanimációról című könyvem (Quality Film, 1994. 196 o.) Típusfilmek analízise c. fejezetrészének (145-152. o.) átdolgozott, kibővített változata.
Féjja Sándor (1994/2022)