Kiderül, hogy mint gyermeket Lengyelországból mentették ki, angol nevelőszülőkhöz került , szülei eltüntek. (rémes emlékek), Egy angol tanár fedezi fel, hogy tehetséges, attól kezdve tanul, mint állat. Tanár lesz ő is, de nem érdekli, anyját akarja megtalálni, nyomoz a nyomok nyomában – Krakkóig jut (tanítást már abbahagyta), és tovább – de azt már nem mesélem.

Fantasztikus regény, mert a történet mesélés furcsasága – „mondta Austerlitz” – kiegészül fotókkal. Mindent lefényképez, - nem illusztrációkat készit a regényhez, e képeknek többnyire semmi közük sincs a szöveghez, ám mégis. Egész különös fotózási technikát (művészetet) alakított ki. (Ma már irodalma van: „hogyan fotózzunk Sebald után?” c. tanulmány és a hozzá hasonló írások bizonyítják a regény/kép/szöveg posztavantgarde újdonságát. Persze megtalálja anyja sírját… de itt tényleg pont, olvasd el inkább.

Sebald Angliában élt külföldiként, nem szerette német hazáját. Meghatározó élménye az a gyerekkori történelem óra, ahol megmutatták nekik – német tanulóknak – a Holocaust képeit, de senki se tudta megmagyarázni, mi az amit mutatnak, mi az amit látnak. 2000-ben megjelent regénye után autóbaleset érte, meghalt. Úgy volt hogy felterjesztik Nobel-dijra.

(alma)