BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Bozótharc a boldogságért/Ványa bácsi a Vígben
Dátum: 2010. október 18., hétfő, 7:01

Végre egy nem nyafogós értelmiségi, Asztrov doktorként (Hegedűs D. Géza), végre egy nem siránkozó férfi (Ványa: Gálffi László). Kemény előadás, borotvaélen táncol a fájdalom és a kívülről láttatás szélsőségei között – de hajszálpontosan a penge élén marad. (Rendező: Marton László).

Itt valahogy minden az elutasított szerelem fájdalmába fut – az ország erdőinek pusztulásától, az élhetetlen köznapokon át, a mid life crisis-ig. Csehov is tudta, - hogyne tudná: a darab írása előtt tér vissza Szahalinról, a cári Gulágról - hogy e körön túl is van világ, sőt az a fontos és ezek itt vakok, - nem szerette őket - de azt is tudta, hogy a vitális értékek (i.e.: a boldogság-hiány) jó médium, amiben mégis csak megjelenik a világ. Ványa könyörög, Asztrov követel, Jelena (Hámori Gabriella) szép és gyáva, Szofja (Bata Éva) meg sem mer mukkanni. És mindenki boldogtalan.

Persze ehhez Jelena kell: az ő erotikus talánya, jelenlétének sugárzása váltja ki a két és fél férfi önreflexióját. Előbb a vágyat, aztán azt a tükörkép-tudatot miszerint Asztrov is, Ványa is úton van a „szerebrjakovosodás” felé. (Jelena öreg férje, a professzor, hisztis nyűgölődésével mindenkinek idegeire megy. Benedek Miklós jól csinálja. Mikor hisztiből – Marina kedvessége láttán - hirtelen átmegy hálás gyerekbe, groteszk pillanat.) Nem is a szeretés lehetetlensége (vagy a szerelem elérhetetlensége), ami fáj, hanem a hiába leélt életre való ösztönös (vagy – mint Ványa bácsinál – tudatos) ráébredés. Mondom, ehhez Jelena kell: a sugárzás. Hiszen alig van szövege, mégis már első megszólalása – mikor Asztrov mániái felől érdeklődik – maga a provokáció (talán maga sem tud róla: ez a fiatal test így működik.) Hámori Gabriella jól csinálja mikor csupán „van” – lassú mozdulatokkal sétál, nyújtózkodik, mint egy ragadozó, vagy figyel arra, amit mások csinálnak. Ilyenkor működik sugárzása. Mikor kettesben marad Asztrovval ez a varázs hol bekapcsol, hol kikapcsol. Kivéve az utolsó jelenetét, mikor egy „lesz-ami-lesz” gesztussal belefut az orvos karjaiba egy végső – fájdalmas, viháncolós, zokogós csók erejéig. Ami rendezésileg is tökéletes színpadi pillanat: a csóknak alig van ideje: jönnek, mint Csehovnál mindig, és menni kell. Még a pillanatnyi boldogság is kiélhetetlen.

Gálffi fogalmazza meg a szerebrjakovosodás kikerülhetetlenségét: pár év, és olyan lesz, mint a nagyképű prof. Amit hozzátesz: minden erejével küzd e „sors” ellen – ami persze nem sikerül, (ő is tudja), de akkor is. És azt is tudja, hogy gyenge hozzá, és mégis – Gálffi a figura többféle arcát tudja megmutatni, túl azon, hogy nem öreg (a legszebb férfikorban van – mondanánk ma): még nem haltak ki ideáljai (persze mind Jelenában öltenek testet. A kudarcot nem akarja elfogadni, miközben tudja, hogy esélyes sincs. Van hozzá tartása, sőt (horribile dictu) ereje is. Gálffi és a rendezés itt lép túl a csehovi „hidegségen” – a lehetetlenség lovagjai érdemelnek néhány piros pontot. (S ezért nem kell bőgni a darab végén, Szofja szavai után – „megpihenünk, megpihenünk” – csak nézni kell magunk elé…)

Asztrov doktorból sohase lesz Szerebrjakov: Hegedűs D. Géza játéka – rohangászása, „hús-vadászata” (neki Jelena inkább csak nő, mint ideál), beágyazottsága az életbe (a végtelen nyomorban taposva gyógyítja parasztjait) megmenti ettől a sorstól: Hegedűs játéka a homo faber-t hozza, akit a szeretés tesz sebezhetővé, de akit nem lehet leteríteni – a rendezés itt is túlmegy a csehovi szkepszisen, miszerint ezeken az embereken nincs mit szánni. (Gorkij írja neki: „Ön hidegebb az emberek iránt, mint az ördög. Annyit sem törődik velük, mint a szél vagy az eső!”) Ugyanakkor persze a szöveg mélye valami száraz részvéttel van átitatva… Csehov drámaírása ettől a kettősségtől lett maradandó rejtvény – de innen el is lehet mozdulni (megtartva a hidegség mozzanatát) mondja a produkció. Ezt ez elmozdulást: az élet akarását hozza Hegedűs G. Géza markánsan férfias játéka.

Bata Éva adja meg az előadás normál „á” hangját: tárgyszerű, önsajnálat nélkül tesz-vesz, cipeli bánatát, maga a realitás. A csúnya lány. (Nem kellett volna kosztümben, maszkban, fejkötőben túlhangsúlyozni ezt a csúnyaságot – elég hogy Szofja így érzi, sors az is. Jelmez: Victoria Wallace). Esik, sőt mennydörög az indulásnál – a szövegben csak borús az idő, de a vihar (mint kiderül) a levegőben van: ennyiben találó Michael Levine díszlete. Amúgy minden faxni nélküli tér (a „huszonhat szobás” kúriában). A szanaszét szórt könyvek jelzik, hogy ezek – Szofján és Marinán (a remek Kútvölgyi Erzsébeten) kívül egy más világban élnek.

A boldogságért folyó bozótharc – ill. a boldogtalanság: napi (elkoptatott) tapasztalatunk. Itt – a Vígben – a jó előadáson túl nincs semmi rendkívüli, csak a ráismerés vigasztaló öröme. Amire szükségünk van a túléléshez.

Powered by alma (A cikk a Kritika című folyóiratba készített bírálat átdolgozott változata)

 

2010-10-18 07:01:05 | Permalink | Kommentárok(2)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
gabi 2010-11-03 08:28 | Válasz erre | #2
Nekem is tetszett a cikk, megyek és meg is nézem az előadást!:)

leslie 2010-10-21 08:29 | Válasz erre | #1
Tyű, de jó írás, kedvem támadt tőle megnézni az előadást és lekapni a polcról a már kissé poros Csehov kötetemet. Csehov után pedig Gorkijt porolom. Köszönöm!!!

Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Amikor fiatalabb voltam, mindenre emlékeztem, akár megtörtént, akár nem."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ