…fáradt vagyok...

Testemen mégis végig-végig hatol az a szüntelen érzés, mely az úton követett, mikor még magam mellett éreztem. Belém nyilall, mint a villám, s vadul megrázza testemet. Kezem nem testén végighúzódó lázát akarta érzékelni, csak érzéseim üteme zakatolt át ruháján, melyet valójában meg sem érzett.
Mit érzett valójában?
Csak néma akarást!
Mely egója puszta jelentésének is oly örömömmel szolgált, mely azt mondatta: mily ostoba lélek, mely a káprázat álom küszöbén is képes tovább ringatózva, ködként látni engem!
Nevetve kicsinyes gondolatán, azt mondva erre: ki csak láttatva láttatja önmagát, játszadozva az önnön valóságának hitt szürke hályogon át, csak azt láttatja meg, mit önmaga elé képzel, s annak megfeleléseképp viselteti önmagát, eldobva ezzel mélységét, mely benne mélyen húzódik meg, s halvány látszatát is féltve kelt illuzionált hologramot.