MAnökken ProlEtarZ: A rockzenész ellenségei 1.
Dátum: 2010. március 24., szerda, 10:18
Ebben a sorozatban az ún. rockzenész legnagyobb ellenségeit fogom számba venni (nem, valójában nem fogom a számba venni, ez csak egy kifejezés, amit használni szoktak) - kezdjük is mindjárt eme nagyszerű sorozatot a...
A rockzenész ellenségei 1.

 

Ebben a sorozatban az ún. rockzenész legnagyobb ellenségeit fogom számba venni (nem, valójában nem fogom a számba venni, ez csak egy kifejezés, amit használni szoktak) - kezdjük is mindjárt eme nagyszerű sorozatot a visszérrel.

Igen, a visszérrel, és hogy miért is?

Azért mert - és most az én tapasztalataimat fogom megosztani, amely tapasztalat főként arról szól, hogy -  aki állva gitározik, annak a bal lába egy idő után elkezd fájni. Amennyiben balkezes, akkor a jobb lába. Az ember fogja a gitárt, penget veszettül, közben jobb lábával tapodja az ütemet, a bal lábára pedig támaszkodik. Egy három órás próba után pedig a lábam úgy néz ki, mint József Attila mamájáé, abban a bizonyos versben. Szinte látom magam előtt, ahogy megy föl a padláson, a kékre dagadt viszerekkel a lábán, amiből oldódik a kékítő az ég vizében... A mosónők és a rockzenészek pedig tudvalevőleg korán halnak.

A további szóvirágok helyett álljon egy remek illusztráció a lábamról, itt (bocsi, a viszerek annyira nem látszanak, de talán jobb is, mert annyira azért nem akarok senkit megbotránkoztatni):

 

És hogy mi a megoldás?

Az első talán az, hogy mivel hacsak nem Mick Jagger az ember, az öregség nem áll túl jól egy rockzenésznek, tehát igyekezzünk még azelőtt meghalni, mielőtt a visszereink túlságosan kitüremkednének és a sima alapozó vagy a neccharisnya már nem takarja őket. Esetleg folyamodhatunk Iggy Pop módzseréhez, a tökig letolt hosszú szárú farmernadrág jótékonyan ápol és eltakarja a seprűs visszereket is.

Vagy vannak például remek krémek is - persze mindannyian tudjuk, hogy ezek semmit sem érnek - és ez még rímel is. nekem is van otthon egy tucat, különböző fajtájú és hatóanyag tartalmú krémem, a közös bennünk, hogy mindegyiknek átható szaga van és az istennek se szívódik be a bőrbe, ellenben kiválóan oldja a farmernadrág festékanyagát. 

Ja és van a kedvencem: a gyógyharisnya. Kicsit nehéz felvenni - ellenben még nehezebb lehúzni, és közben többször úgy érzi az ember, hogy na, most szorítja el teljesen a vérkeringést a lábában. nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a viselése egészséges, tulajdonképpen a hatásmechanizmusa abból áll, hogy az ember lábszárát összeszorítja, amitől az izmok közelebb kerülnek a vénákhoz, így azok mozgása jobban hat rájuk, és így elvileg jobban stimulálják a vérkeringést felfelé, illetőleg nem engedi jobban kitágulni a vénákat. Egy próbán már viseltem, úgyhogy elvileg meg tudom osztani a tapasztalataimat. Általában próba után fáj a lábam, és most nem nem fájt - amíg rajtam volt, de amint levettem a harisnyát - és közben hatszor lilulásig elszorította a lábam az összetorlódott gumírozott szövet - egyből elkezdett fájni. Úgyhogy nem biztos, hogy hordani fogom, mert hogy is nézne ki a lábam koncerteken ebben:

 

Hát valahogy így. Szexi, ugye?

Trendi matt-testszínű színben, 1200 den, fent gumírozott combfix tartja, és e valódi luxus élményéért mindössze 8000 Ft-ot kell fizetni. A lábujjakat szabadon hagyó modell kiválóan alkalmas körömcipők hordására. Mindezen kiváló menettulajdonságok mellett is nyilvánvaló, hogy ez a harisnya nem alkalmas a rockolásra.

Szóval a visszérgyulladás, meg az egyéb visszeres problémák kiérdemlik a rockzenész ellensége címet, mert nem lehet velük mit kezdeni, és még bénán is néznek ki. A rockzenész fejünkben élő képe semmiképpen nem összeegyeztethető a visszérrel, amit anyánk vagy nagyanyánk munkában megfáradt lábain látni. És mégis. Eppur si muove.

Végezetül a visszér pop-art megteremtésére teszek egy tétova kísérletet.

 

 

 

Na ez is megvolt.

Köszönöm a figyelmet.

S

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
leslie 2010-03-24 11:37 | Válasz erre | #1
Ez hatalmas!!!!:) Elképzelem a Rolling Stones nagy öregjeit ilyen gumiharisnyában, baromi jó!!!:) Nem is tudtam, hogy a gitározásnak ilyen "hozadékai" is vannak az ujjvégeken létrejövő a bőrkeményedésen kívül.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„ ...már az iskolában megtanultam, hogy nem gondolhatok olyan furcsa és hihetetlen dolgot, amelyet valamely filozófus már előbb ne állított volna..."
Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ