Ha nem tudom, hogy Francois Ozon a rendező, valószínűleg már fél óra után kikapcsoltam volna a filmet. De mivel ismerem és szeretem Ozont, kivártam, mi lesz a szirupos meséből.

Az első képkockáknál rögtön a Hello Dolly! című hetvenes évekbeli, Gene Kelly rendezte musical ugrott be, ugyanaz  a kezdés, utcán sétáló emberek lábát láthatjuk, közben szól a zene és a főhősnőt is a lába és járása felől ismerjük meg először, pont, mint Kelly legendás filmre adaptál musicaljében Dollyt (akit Barbra Streisand alakít). A párhuzam biztosan tudatos volt és igen, Ozon a musicalak "szirupos" világára hajazott, mikor Angelt és a világot az ő szemével próbálta bemutatni. És ez a rózsaszín szemüveg ott maradt a film végéig, a főhősnő nem volt hajlandó levenni azt.

A sztori lényege, hogy a fiatal Angel (már a neve is szirupos) nem hajlandó tudomást venni a valóságról és szirupos álmaiba menekül, regényt ír otthon és ebbe a világba képzeli bele magát. Sikerre és elismerésre áhítozik, miközben körülötte mindenki azt mondja, ne álmodozzon, mert az hazugság. Angel viszont valóra akarta váltani az álmait, csak azért is: és lőn, megvalósul az álma: könyvét kiadják, romantikus történetei hallatlan sikert érnek el és az addig belső csodavilág tényleg valóság lesz. S ömlik a nyál. Amire Ozon hatalmas lapátokkal rá is pakol. Hatalmasat nevettem pl., mikor Angel élete férfija után rohan az esőbe, s mikor végre megcsókolják egymást, gyorsan a fejük felé kerül egy szivárvány.

Az Angel egy giccses történet, ami végig a főhősnő szemén keresztül láttat sokáig mindent, de mi nézők belátunk mindezek mögé és egyre nagyobb aggodalommal figyeljük, ahogy Angel története egyre drámaibb lesz. S a sötét felhők megállíthatatlanul gyülekeznek.

Angel egész élete egy romantikus, szirupos színdarab volt és élete legdrámaibb pillanataiban sem volt hajlandó lemondani róla. Úgy élt és úgy is halt meg, mint egy romantikus leányregény giccses hősnője. Ami belül volt, az vált külső világgá, mégha a rideg valóság oly dicstelen is volt. Angel elmenekült ebbe a világba, mert nem volt hajlandó tudomást venni a valóságról. S miközben a világ egy ideig tényleg rajongott szirupos könyveiért, egy idő után elfelejtette őt, mint egy könnyű nyáresti romantikus vígjátékot szokás. Habkönnyű volt, így is múlt el.  Drámai súlyát épp könnyűsége okozta.

Na, ebbe a gondolatba jól belebonyolódtam. Érdekes kontraszt volt Angel figurája mellett férje, aki mindennek pont az ellentéte volt és aki jóval tehetségesebb művész volt, mint sikeres írónő felesége. Ám a férj egyáltalán nem szirupos képei annak a világnak nem kellettek. Bár a film vége felé látszik, hogy az utókor fel fogja fedezni a festő férjet és feleségére már szinte akkor senki sem emlékezik.

Romola Garai (magyar származású lenne?) remek volt Angel szerepében, de kiemelném Ozon egyik kedvenc színésznőjét, az itt Angel könyvkiadójának feleségét alakító, Charlotte Ramplingot, atyaég, ennek a nőnek a szemében minden benne van..!

Az Angel érdekes film, néha már kegyetlen, biztosan nyomot hagy benned, elgondolkoztat. Nekem is gondolkoznom kell még rajta.