Akkor először a tartalmáról tömören: A matematikus zseni Max Cohen egy új felfedezés küszöbén és az őrület határán áll. Körülöttünk minden rendszerekből áll össze, és Max az egyik legnagyobbat akarja megfejteni: a tőzsde rendszerezett káoszát. Egy hatalmas számítógép, az Euclid segítségével megpróbál rendszert találni a másodpercenként gazdát cserélő részvények forgalmában. Miután Max a számítógépbe táplálja a héber ábécét, az Euclid kiad egy kétszáztizenhat számjegyű összeget. Ez a számsor a Tóra szerint Isten neve lehet. Maxot eközben folyamatosan üldözi egy cég, amely bármit megtenne, hogy megszerezze a kapott eredményt. Ez az elviselhetetlen helyzet és állandó migrénjei, élet és halál közé sodorják a matematikust. 

Na, akkor ennyi lenne a sztori lényege. A film 1998-as egyébként, tehát napjaink szerintem egyik legtehetségesebb rendezőjének korai munkája. A film fekete-fehér, sok villódzó képpel, olyan snittekkel (rohama van és beveszi a gyógyszert), mint a Rekviem egy álomért-ban. De ez az egyetlen dolog (ezek a snittek), amelyekben felismerem: igen, ez Aronofsky, mert különben a rendezőnek MINDEN FILMJE TOTÁLISAN MÁS!

A film nagyon pörög és teljesen magába szippant, a nézők belepottyannak a zseni fejébe, szinte fizikailag érezzük a rohamait, a rajta egyre elharapódzó tébolyt, hű, amikor abba az agyvelőbe belenyomja azt a tollat vagy micsodát, az szinte az agyamba hasított...(Közben nekem beugrott Lynch, ő tud még ilyeneket...) Tényleg, a zene, illetve a hangeffektek: zseniálisak.

A zseni nagy feladata: próbálja a világot és a világban található jelenségeket a számok nyelvén leírni, magyarán leírhatóvá tenni a leírhatatlant, megszámlálhatóvá tenni a megszámlálhatatlant, értelmezni az értelmezhetetlent. Az ember, aki véges, próbálja magáévá tenni, próbálja felfogni a végtelent. Próbál kozmoszt csinálni a káoszból. Zseniális és lehetetlen küzdelem, csakis tébolyhoz vezethet! És a mozi tökéletesen bele tud minket vonni ebbe a tébolyba. Más kérdés, hogy nem könnyű belekerülni – még nézőként sem – ebbe a végtelen spirálba. De kivételes élmény!

Aronofsky olyan dolgokat tud, olyan dolgokat érez és ért, amit csak kevesek.

Maga a film baromi nehéz, rossz érzés nézni, megvisel, s nem fogsz föl mindent belőle elsőre. De azt érzed: egy zseni munkáját látod egy másik zseniről. És ennek a végtelenségnek csak apró, porszemnyi részesévé válni is kivételes élmény.