Az Erzsébet-program első lépéseként 2 milliárd forint értékben meghirdetett szociális üdülési pályázatán összesen 75 ezer honfitársunk, nagycsaládosok, szociális intézmény dolgozói, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők részesültek támogatásban üdülési szolgáltatás formájában.
Wes Anderson Holdfény királyság című komédiájának díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 65. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát a film rendezője és hollywoodi szereplőgárdája - Bill Murray, Bruce Willis, Edward Norton, Frances McDormand és Tilda Swinton - közösen nyitotta meg.
Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.
Május 17. és 20. között öt alkalommal Budapesten lép fel a Cirque du Soleil legendás előadásával, az Alegríával. A kanadai társulatban 55 artista dolgozik együtt, a teljes stáb több, mint száz fő - hangzott el az együttes próbáján szerdán, amelyen az MTI munkatársa is ott járt.
Leslie mindennapjai
Dátum: 2010. március 21., vasárnap, 11:29
Még nem tudom, mi lesz ebből, de próbálkozom.
Hello mindenkinek!
Még sohasem blogoltam azelőtt, de úgy gondoltam, most belevágok, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Persze, ki olyan marha, hogy amikor kinn tavasz van, akkor benn rostokol a lakásban a gép előtt. Szóval ez csak az első felütés lesz. A többit majd meglátjuk!

Hozzászólás
Hozzászólások