Várható volt : nagybeteg testét fokról fokra falta fel a rák. Közben nagyon randa magánéleti válságba turbózta magát utolsó, ötödik feleségével - írták a szenyák, hogy ezt leginkább a valamelyik előző nejétől származó lánya habosította körülötte. Pénzről, vagyonról folyt a gusztustalan marakodás utolsó percéig - pedig a legnagyobb értéke a tehetsége volt.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dennis_Hopper Itt fel van sorolva minden filmje, de bármennyiben is szerepelt Oscar-díjat is bezsebelve -  nekem ő az ízirájder. Írta és rendezte azt a 69-es kultfilmet, - melynek operatőrje a magyar!! Kovács László volt -  amit zsenge tiniként 14 alkalommal végignéztem bőgve, mindig reménykedve abban - pedig nem voltam teljesen hülye, becsszavamra! - hogy na, most, most tényleg mégis csak életben marad a két srác. (Ahogy Fellini Országútonjában is x ezredszer is abban bíztam, hogy a hegedűs fiú - Richard Basehart - megmenekül Zanpano dühétől, és boldog lesz a Masina játszotta tünemény kis Gelsominával. Ahogy Bergman Jelenetek egy házasságból-jában is ötvenszer is végig izgultam, hogy tényleg újra egymáséi lesznek-e?)

Szerintem azok a legnagyobb filmek, amik még így, rongyosra nézve is folyton újdonságként hatnak, és felkorbácsolnak abban a hitben, hogy a jó fog győzni. Mert annak a jegyében készültek, csak hát a valóságot kell mutatniuk, ahol pedig a tiszta és a szeretnivaló gyakran bukik. Én - őszintén szólva - leginkább Peter Fondáért aléltam akkor, noha Dennis karakteresebb volt  a szőke, éteri fiúnál. Istenien kiegészítették egymást e road movie-k legngyobbikjában, de igazán már csak mosolyaik, lebegésük és a fantasztikus zene maradt meg bennem. Itt tűnt fel először a szabályos fogsorú Jack Nicholson, a piás ügyvéd szerepében, aki boldogan tart velük  átrohanni Amerikán, bele a végzetükbe...

Íme, hogy igazam van, zseniális így kiragadott kockákban is és csoda a zene!

Jó száguldást Dennis! (pedig hogy utálom a büdös, hangos chopperokat amúgy  városban!!!)