BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Isten érett korbácskája
Dátum: 2010. június 6., vasárnap, 23:46
Párizsról könnyedén: snoblesse oblige

A kedvelt uticélról máshogy :-))) (persze Párizsban nyáron legkevésbé a helyiek vannak!)
Janelle McCulloch ausztrál író- és újságírónő - ahogy kiszámolom, talán 70-ben született - sivár és mindig divatról sóvárgó internátusi, uncsi egyenruhás ifjúkor után Párizsban élhetett egy ideig, erről szól a könyve. Egy londoni szerelmi bánat űzte oda - ahol már sokszor járt, de mindig csak bekukkantva, sosem ottmaradva - ; a királynő Armani öltönyös fess  udvaroncát kellett túlélnie. Meg azt, hogy nincs több bemászka a Buckingham Palace cirádás és titkokkal, pletyókkal súlyos falai közé. Például elmeséli azért, hogy II. Erzsébet gyakran lekoptatta - királynői módon persze - a neki már fárasztó külföldi miniszterelnököket, államfőket és utána rohant a maga 80 egynehány éves topa lábain Waczak Szállót nézni...

Na, de minden jónak, főleg a flörtnek vége szakad egyszer, s ez a hoppon maradt, Melbourne mellől a nagyvilágba kiszabadult lányka - megjárva több divatlap szerkesztői sőt főszerkesztői székét - elhúzott tört szívét Párizsban ápolgatni. Nem is akárhogy, receptjét szívesen közreadta.

Jófajta pezsgőkkel, Chanel és Chloé ruhákkal, drága és a macsakaköveknek magukat nem megadó tűsarkúakkal.(ha életben akart maradni és jót mászkálni, akkor balerinákkal) Meg A francia életérzéssel, hiszen idézi a Balzacot: "Aki nem megy el időről időre Párizsba, soha nem  igazán elegáns." Márpedig Janelle - kis egérlukat bérelve a bal parton a Saint Germain de Prét környékén - mindenáron az akart lenni! Könnyed - noha vaskos ausztrál tehenészlányfazonja volt - laza, frivol és elbűvölő, mint az ELEGÁNS  PÁRIZSI NŐK.
Akiket én öt eddig ottlétemkor se láttam nagyon sehol. Pedig Janelle  folyvást áradozik róluk ebben a 2008-ban írt lazájában. (fordította Kada Júlia, kiadta - hihetetlenül pocsék minőségben: szétesik atomjaira, fog a borítója 3495 forintért - a Vince Kiadó, amitől eddig csak színvonalat láttam, most ez nagy fiaskó.)
Lényege a művének, hogy az maga pikáns költészet, ahogy ők élnek - hozzátéve: csakis  kávén, bagón, fogyitablettákon és irdatlan mennyiségű jó pezsgőn a vékonyságukért -, ahogy 5-7-ig csalják az urukat más párizsi feleségek urával...  Egész egy évét arra szánja, hogy kitanulja végre ezt az áhított életformát. Ehhez echte mondhatni vrais francia barátnőit fogadja fel tanítónak, de okul sokat a zöldségesétől kajaügyben, bártulajoktól piáról (annyit vedel, hogy le a kalappal a mája előtt), fehérneműboltostól - ő a legendás Sabbia Rosa, a szatén-, selyem-, csipkemennyország úrnője, akinek bögytartóit-bugyijait férj nem a feleségének, asszony nem a hites párjának tetszeni veszi. Őnála landol egész Párizs robbantásra is alkalmas pletykakészlete, de Sabbia hallgat arról, kik járnak hozzá és kiknek, kikkel vásárolgatnak.

Janelle aranyosan és kicsit ájultan sznob  de gusztus keltő módon lelkendezik Párizsról - főleg a hatodik kerület édes és patinás helyeiről -;  menne is az ember oda, hogy lellenőrizze az olvasottakat. Ehhez persze még neki is kevés a fizetése - lapoknak ír - hát még, mondjuk nekem mennyibe jönne, ha azokra a helyekre, azokban a cipőkben el akarnék jutni! Kicsi magyarosan ismerős is az a mód, ahogy utolsó filléreiből méregdrága és azonnal ledobandó fehérneműt vásárol angolos puritánságát legyőzve, mert csak így remél igazi párizsi kalandot egy valódi franciával.
Talál is egy negyvenest, aki a legelegánsabb, sok évszázados  - és mindig  csak szeretőkkel zsúfolt - Lapérouse-ba viszi, a díványos különterembe rákvacsorára. De persze ő is nős és csak 5-7-ig való elfoglaltságot keres a lánynál. Hisz ez a szerelem hivatalos 2 órája Párizsban, amit gondosan nem a házastárssal töltenek!
Janelle-nek ez azért mégsem  kóser, és csalódásában már  megbarátkozik a gondolattal, hogy elhagyja újra Párizst. Mert nem lett igazi parisienne... Na, pedig a városnak ki lett adva mostanában, hogy igenis barátkozni kell az idegenekkel és a szomszédoknak is egymással - ne legyen már az a hírük, ami évszázadok óta megalapozottan: fennhéjázó és nagyképűen lenéző, rideg. Ez a Peuplade (Törzs) nevű program, amit számítógépen generáltak úgy, hogy aki akar, találjon ott közösséget, ami befogadja idegenként is dumálni, együtt lenni igaziból. Lehet, hogy 2007-ben ránk ezért mosolyogtak annyit? Hatott az ukáz? Csak egy faszkalap pincért találtunk a Dex Magot Apollinaire és mások látta falai között, aki lekezelt, mindenki más aranyos és segítőkész volt... Persze társaságba nem kerültünk, exkluzív helyekre nem mentünk, naná.

Szóval, szép az élet, víg az élet Párizsban, de nehéz bekerülni a belső divatos körbe! Hiszen annyira kifinomultak, annyira elegánsak (a lakásaik kifelé szóló műtárgyak: a legnagyobb divat a bonctermi  meghittségű "letisztultság", minimalizmus: fő truvájuk a fekete vécében fekete klócsésze mellett fekete vécépapír :-)), annyira a külsőségekből ítélnek, hogy ezt mezei halandó nem nagyon bírja cérnával. De erről olvasni aranyos kikapcsolódás jó stílusban, kultúrtörténeti mazsolákkal is ízesítve(főleg, ha aztán be tudjuk gyűjteni a rakoncátlan lapokat újra a könyvszerűség érdekében.) Gasztronómiai, lakberendezési, ruha-, cipő-, táskadivatmárkák bibliája, de nem is akar más lenni.

Janelle figyelemreméltó és  a bőrén megélt jó tanácsa párizsi túlélésre: ha tekintélyt akarunk magunknak kicsikarni ott, csakis nagyon menő és ápolt cipőkben létezzünk, mert azt nézik meg legelőször rajtunk! Ha finom darabot látnak, akkor a pincér, a boltos máshogy - vele egyenlő :-)) emberként - tekint ránk. És ha hülyék, marjuk le jól őket, akkor lesz  respektünk egy életre!


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Let it be 2010-06-19 00:10 | Válasz erre | #2
Sokan mondják ezt. Velünk szinte mindig kedvesek voltak, az egy hülye törpilla pincért kivéve.

A Janelle-i tanácsot nem ismerve mindenkire vigyorogtunk mint a vadalma, pedig szerinte nagyon is fensőbbségesnek kell látszani. És rohadt drága cipőben botladozni. Egyik sem volt meg. :-))
Holnap mennék oda újra, mit mondjak. Igaz viszont, hogy egyikünk folyékonyan beszél franciául. Az meg nem én vagyok, sajnos. Elbliccelt órák, hmm...

élet 2010-06-17 13:10 | Válasz erre | #1
Nem szeretem Párizst, vagy inkább a párizsiakat. Sznobok és nem hajlandók megtanulni semmilyen idegen nyelven, elvárják mindenkitől, hogy tudjon franciául. Pár éve volt egy kampány Párizsban párizsiaknak, hogy legyenek kedvesebbek a turistákkal. Vicces...

Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Felháborodom, tehát vagyok."
Bálint György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ