A képzelet a túlélés egyetlen eszköze
Dátum: 2010. július 21., szerda, 17:11
Teljesen kikészített ez a film. Az Álmaimban Argentína című mozi a hetvenes évek Argentínájában játszódik és bizony arról szól, mennyire mocskos ez a világ.

A sztori szerint Carlos Rueda (Antonio Banderas) feleségét, Ceciliát (Emma Thompson) elrabolja a Videla katonai kormány. Carlos egy gyerek-színházat igazgat szívvel-lélekkel, Cecilia pedig egy szókimondó újságíró, aki éppen a civilek eltűnéséről ír tényfeltáró cikkeket. Carlos és a lánya, Teresa (Leticia Dolera) mindent megtesz, hogy megtalálja az asszonyt. És onnantól kezdve ők is veszélybe kerülnek.

Carlosnak felesége eltűnése után egyre többször támadnak víziói, és később rá kell jönnie, hogy látnoki képességei vannak. Elég csak megérintenie egy embert és máris látja, hogy mi történt annak az eltűnt apjával, lányával, szerelmével. Gyorsan terjed a hír, és máris megtelik Carlos kertje, mindenki tudni akarja, hol vannak a szeretteik. Amit mondani tud, gyakran csak annyi, hogy az eltűnt él-e még, de így is sokaknak ad reményt.

Az adottságával nem tud azonban mit kezdeni, amikor saját feleségéről szeretne valamit – bármit – megtudni. Csak homályos felvillanások, azokról a helyekről, ahol Cecilia járt, de már nincs ott. Hamarosan a kormány Carlos és társai nyomába ered.


A látnoki képesség behozásával a sztoriba a film könnyen elmehetne a tipikus amerikai tucatfilmek irányába, de szerencsére nem teszi. (A rendezést a forgatókönyvíróként ismert Christopher Hampton vállalta magára és nem volt lista megírni a forgatókönyvet sem.) E szál segítségével emberek tömegeinek sorsába pillanthatunk bele, eltűntek szeretteinek fájdalmát láthatjuk konkrét arcokkal. Akkoriban Argentínában elég volt szinte mást gondolni és már jött érted az esetben zöld színű autó. (Sajnos ezt mi is ismerjük, csak az autó színe más.) Emberek tízezrei tűntek el és sokan nem is kerültek elő soha többé.



Emma Thompson karaktere sorsán keresztül bepillanthatunk az embertelen körülmények között fogva tartott, megerőszakolt, megkínzott és megalázott emberek életébe. Persze, ilyesmivel is sok film foglalkozott már, de ez a mozi szerencsére nem megy sokszor bele a kegyetlen részletekbe, csak egy szereplő szemén, fájdalmán keresztül láttatja velünk, mi fog éppen történni. A nagyon erős színészi alakításoknak köszönhetően a mozi kegyetlenül megvisel, lehangol, elgondolkodtat és elszörnyülködtet. Külön dícséret érte, hogy a film nem marad meg Argentínában, a mozi legvégén adatokat közölnek, a világ különböző országaiban az utóbbi időkben hány tízezer ember tűnt el külöböző diktatúrák áldozataként. És ez így van a mai napig: még most is minden egyes nap eltűnnek emberek. S lassan nem marad más, csak amit itt tettek a szereplők: az álmaikba menekültek. Mert egy ilyen undorító, kegytelen világban a képzelet jelentheti az egyedüli túlélést.

A mozi azt üzeni, emlékeznünk kell minden szörnyűségre, bármennyire is azt akarják egyesek, hogy feledjük el a múlt rémtetteit. Emlékezni kell és sosem feledni, hogy megtörtént, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„Ha kacagok a földi dolgokon, azért van, hogy ne sírjak."
George Gordon Byron
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ