London sötét oldalán
Dátum: 2011. június 22., szerda, 11:58
Stephen Frears rendező nevével már sok, igényesen kivitelezett mozi kapcsán találkozhatott a közönség. Ő jegyzi többek között a Veszedelmes viszonyokat, az Én szép kis mosodámat, vagy éppen a Svindlereket.

DVD-n került a kezembe egy 2002-es munkája, ami a Gyönyörű mocsokságok címet viseli. A film cselekménye a londoni alvilágban játszódik, ahol minden eladó, feltéve, ha valaki hajlandó megadni az árát. A történet hőse, a nigériai Okwe (Chivetel Ejiofor) és egy fiatal török lány, Senay (Audrey Tatou), akik ugyanabban a szállodában dolgoznak. Ám a hotel valójában csak álca a különféle illegális cselekmények leplezésére.

Mindkét fiatal illegális bevándorló, s alig ismerik egymást. Egészen addig, amíg Okwe egy napon szörnyű dologra nem bukkan az egyik szobában és ezzel olyan világ kapuján lép be, amely őt és a lányt is pusztulással fenyegeti. Főnöküknek hiába szólnak, mivel ő is nyakig benne van az ügyben. S illegális bevándorlóként a rendőrséghez sem fordulhatnak. Sőt, örülhetnek, ha élve megússzák a dolgot…

London igazi turista látványosság. Csalogató pazar városnegyede, számos történelmi épülete,  műemléke. Csakhogy a felszín mögött rejtőzik egy furcsa paradoxon. Míg a város szépségét részben az odalátogatók pénze tartja fönn, addig a nehéz munkát a világ minden tájáról odasereglett emberek végzik. S általában nem legálisan. Míg lényegileg ők működtetik a várost, történetükről senki sem tud.

A mozi talán leginkább az elszigeteltségről szól és a túlélési ösztönről. Szinte az összes fontosabb szereplő – valamilyen módon – magára van utalva. A film másik nagy témája pedig a szerepjátszás. Az emberek, akik alakoskodnak – a túlélés érdekében.

Három figura áll a kibontakozó thriller középpontjában: Okwe, Senay és Sunyi, akit a spanyol Sergi Lopez alakít hátborzongatóan hitelesen. Ez az ember első pillantásra vonzó személyiség, de nem tisztel egyetlen erkölcsi szabályt sem. Csakis a pénz érdekli – és persze önmaga.

Okwe és Senay egymásba szeretnek, de szerelmük sem nevezhető hétköznapinak. Kapcsolatuk kezdettől fogva sajátos küzdelem, ami lassan átalakul valami egészen mássá.

Ez egy olyan thriller, amelynek politikai mögöttes jelentései is vannak, és nem pedig megfordítva: nem politikai film, amelyet krimi-csomagolással akarnak fogyaszthatóvá tenni. A történet semmilyen értelemben nem tekinthető szokványosnak. S éppen ebben rejlik az ereje.

A mozi nagyon sötét világot fest elénk. Londonnak azt a részét, amelynek létezését senki sem akarja bevallani, pedig bizonyos módon mindannyian hasznot húzunk belőle, amikor egyes éttermeket vagy szállodákat látogatunk. És azokat az embereket sem akarjuk észrevenni, akikről ez a történet szól. Akik illegálisan Nagy-Britanniába mennek, aztán gyakran erőszakkal olyan munkát kényszerítenek rájuk, amit egyébként aligha végeznének el.

Érdekes sztori, meglepő fordulatok, emlékezetes színészi alakítások. Aki nem fél szembenézni a valósággal, az ne hagyja ki!

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ Túlságosan okosnak lenni szinte már illetlenség"
Gorkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ