BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
4. Karácsonyi Karitatív Kiállítás Budakeszin
Dátum: 2013. december 4., szerda, 19:36
A Keszi-Art Egyesület Karitatív karácsonyi kiállítást szervezett a budakeszi Kálvin-teremben. A segíteni vágyó művészek alkotásaik felajánlásával támogatják a rászoruló embereket, a nagycsaládosokat.

 

"Az ember azt nézi ami a szeme előtt van az úr azt nézi ami a szívben van"

Szeretettel köszöntök mindenkit, 4. Karácsonyi Karitatív Kiállításunk megnyitóján itt a Kálvin teremben. Városunk legszebb kiállító termét a Budakeszin- és vonzáskörzetében élő képző- és iparművészek alkotásai töltik meg fénnyel, mozgással és élettel. Mindenek előtt hálásan köszönöm a művészeknek, hogy önzetlenül és nagylelkűen felajánlották műveiket erre a jótékonysági kiállításra, melynek célkitűzése, hogy a helyben élő nagycsaládosok, és egyedül élő idős emberek kézzelfogható segítséget kapjanak. A kiállítást 4.alkalommal rendeztük meg ezen a helyszínen - polgármester asszony fővédnökségével- amely lassan Budakeszi képzőművészeti életének fontos részévé válik. 

 

 

 

 Két héttel az adventi időszak előtt járunk, de a kiállító művészek már azokra az embertársaikra gondolnak, akik egészségi, szociális körülményeik miatt, többségében sajnos nem tudnak eljönni erre az alkalomra.

 

 

 Kiállításunkat úgy rendeztük meg, hogy a különböző műfajú, eltérő technikájú és témájú alkotások, egymást kiegészítve harmonikus összhatásban érvényesüljenek.

 

 

Ez a tárlat a művészet eszközeivel mutatja be mindazt, ami bennünket foglalkoztat. Felfedezhetjük a tájképeken természeti környezetünk egyedülálló szépségét, a tökéletesség utáni vágyakozásunkat, az elmúlást, az újjászületést, a feltámadást. Reméljük  mindebben  mások is örömet  találnak. Az ember örök dilemmája, hogy ki vagyok én, miért is vagyok a világon, mely értékek határozzák meg tetteimet és sorsomat. A művészetben véleményem szerint soha nem a szakmának vagy a közönségnek kell megfelelni, hanem a belső igényességnek, a hitelességnek és az őszinteségnek. A művészet homorú tükröt tart elénk, amelyben ráismerünk saját  emberi vonásainkra, de ugyanakkor a művészet csodálatosan kiemel a mindennapi valóságból, a művészet egységbe hozza a test lélek szellem hármasságát.

 

 

A művészet hidat épít az emberek között, és oltja a szépség utáni vágyakozásunkat.

Olyan időket élünk, amikor az emberek egyre kevésbé látnak kiutat reménytelenné vált helyzetükből. Ennek a problémának a megoldása azonban  túlmutat a kiállítás megnyitó keretein, mégis szeretném a figyelmet felhívni a helyzet tarthatatlanságára a megoldás keresésére.

 

 

Az egymás iránti közömbösséget az embertársaink iránt érzett együttérzéssel együttműködéssel lehetne felváltani, a társadalmi szintű összefogás szükségességét hangsúlyozva.

 

 

Kiállításunkon erős művész egyéniségek, különböző irányzatok, stílusok műfajok vannak képviselve, mégis egy nevezőre hozom őket két szempontból. A kiállítás céljainak feltétlen vállalásában, és az igényes művészi kivitelezés megvalósításában. Az elmúlt évek kiállításaival összevetve, a  Keszi-Art Egyesület megalakulásával egyre színvonalasabb tárlatokat tudunk rendezni. Én azt gondolom, bár elfogult vagyok e tekintetben Budakeszin olyan  képzőművészeti élet  van kialakulóban, amely a maga nemében egyedülálló.

 

 

 

 

 

 http://youtu.be/-TRp3rfFiNE

 

 

 

 

Hozzászólások
A hozzászólások megtekintéséhez kérem jelentkezzen be!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ Egy nő még mindig kiszámíthatóbb, mint egy elektron."
Mérő László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ