Földényi F. László kapja jövőre a Lipcsei Könyvdíj az Európai Megértésért nevű elismerést, a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi díját - közölte csütörtökön a lipcsei önkormányzat.

A zenei képzést és hangszervásárlást támogató programmal segíti a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a Hagyományok Házában.

Claude Debussy, Camille Saint-Saëns és Edward Elgar művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Faunok és szellemek című koncertjén pénteken a budapesti Zeneakadémián.

A magyar könnyűzene letette a voksát, minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására. A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatják. A Dal című műsor pedig továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek.

Kortárs művészeknek a XXII. Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon született alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában csütörtökön.

Bendegúz és a Gyermekvasút címmel megjelent a Kispöfögők mesekönyv-sorozat legújabb, harmadik kötete. A 4-8 éves korosztálynak ajánlott kötet szereplői különleges kalandjaik közben játékos formában ismertetik meg az olvasót a Budai-hegység erdei állataival, növényeivel, valamint történelmével.

Minden színház vegye le a műsoráról Gothár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása - közölték nőszervezetek képviselői szerdán Budapesten, bejelentve: az ügy érdekében online petíció is indul.

Rekord magas, 120 millió forintos kikiáltási árról indul Rippl-Rónai József Kertben című remekműve a Virág Judit Galéria téli aukcióján a Budapest Kongresszusi Központban.

Tony Bennett& Amy Winehouse: Body & soul
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ ...a női ösztönök hamarabb találkoznak, és hamarabb jutnak egyezségre, mint a férfiak értelme."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ