A márciusban elhunyt Eötvös Péter zeneszerzőre emlékezik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jövő csütörtökön Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban - közölte szerdán a rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

Jubileumi koncertet ad az idén 45 éves Dinamit együttes május 25-én a csepeli Barba Negrában.

Május 13-án több városban egy időben országos premier előtti jótékonysági bemutatót rendeznek Szőke András Brigádnapló című filmjéből.

Másodszor rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivált május 5. és június 30. között a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, ahol a magyar művészek mellett lengyel és olasz orgonisták is fellépnek majd.

Telt ház mellett mutatták be New Yorkban, a Lincoln Center kulturális központban a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas, sikeres amerikai premiert követően.

Az alkotók jelenlétében mutatták be hétfő este a madridi Galileo Kulturális Központ vetítőtermében A Jószemű José című portréfilmet, amelyet a Real Madrid kiemelkedően sikeres labdarúgó utánpótlásedzőjéről, Tóth-Zele Józsefről készítettek.

MVM Classic&Club néven a klasszikus zenét és a minőségi könnyűzenét középpontba állító, nagyszabású országos koncertsorozat indul az MVM támogatásával. A koncertsorozat a két műfaj kiemelkedő hazai tehetségeinek egyedi produkcióit mutatja be.

Méltóképpen ünnepeltük egész éven át a magyar film 120 éves jubileumát.

21 új magyar mozifilmet mutattak be országszerte, továbbá számos televízióra és streaming bemutatásra készült új alkotás is látható volt a képernyőkön. A Nemzeti Filmintézet 17 mozifilm gyártását, 10 film gyártásának előkészítését és 33 forgatókönyv fejlesztését támogatta 2021-ben, míg a Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága összesen 116 pályázatnak szavazott meg támogatást. A magyarországi filmipar bevétele idén is rekordot döntött. Rengeteg világsztár és híres szakember forgatott nálunk.

A csodálatos Veszprém-Balaton régióban nyáron elindítottuk az első -Magyar Mozgókép Fesztivált-. A magyar film születésének 120. évfordulója alkalmából -Nagylátószög–120 éves a magyar film- címmel átfogó kiállítást rendeztünk a Ludwig Múzeumban.

Idén nem csak a 120 éves magyar filmet, hanem a FILMIO első születésnapját is megünnepeltük.

Folytatjuk!

Boldog és sikerekben gazdag új évet kíván a Nemzeti Filmintézet!
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek."
Hippolyte Taine
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ