Hat televízió- és streaming szolgáltatásra készülő film gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI), amelyek között megtalálható az erdők élő rendszerét feltáró természetfilm, az elmúlt húsz év filmiparát áttekintő dokumentumfilm és a Szalay András hangszerfejlesztő mérnökről készülő portréfilm.

A King Lear Show című előadás ősbemutatójára készül a Nemzeti Színház: a produkció egy televíziós csatorna stúdiójában játszódó valóságshow-t jelenít meg. Az ősbemutatót május 10-re tervezi a budapesti teátrum.

A Csoda című komédiát mutatja be a Vígszínház pénteken; Schwajda György művét Dino Benjamin rendezésében tűzik műsorra.

Átadták a Psota Irén-díjat: az elismerést Kiss Mari színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagja vehette át kedden a budapesti Rózsavölgyi Szalonban megrendezett ünnepségen.

Rekordnézettséget ért el Erdélyben a Most vagy soha! című film, három nap alatt 11 ezren látták - közölték kedden az MTI-vel a film romániai forgalmazói, a Taylor Projects és A Vándormozi.

Liliom címmel tart bemutatót a Feledi Projekt; a Molnár Ferenc műve alapján készült táncprodukció premierje április 5-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Március 23. és 25. között tartják a 45. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozót és Versenyt Debrecenben a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Rézfúvós és Ütőhangszeres Tanszéke, valamint a Conservatory Alapítvány szervezésében.

Pécs város zenei életét ismerheti meg a Magyar Zene Háza közönsége április 26-tól 28-ig a Város a Házban programsorozat következő állomásán.

Arany János elbeszélő költeményének főszereplője egy igazi magyar szuperhős, egy naphérosz. Toldi Miklós történetén keresztül tanúi lehetünk egy irgalmatlan erejű kamaszfiú felnövésének, aki megtanulja használni és uralni a saját képességeit, hogy Nagy Lajos király leghíresebb lovagjává válhasson. Jankovics Marcell és Csákovics Lajos rendezők animációs filmjében nemcsak az ármánykodó báttyal való viszályt és az önmagát kereső ifjú belső vívódásait éljük át, de teljes gazdagságában megjelenik benne a lovagi világ és a magyar puszta, illetve a lápvidék is. Együtt barangolunk Toldival a mocsárban és a XIV. századi Pest utcáin, ahogy mindennel és mindenkivel szembeszállva küzd az igazságáért.

Jankovics Marcell utolsó alkotása szöveghűen viszi vászonra Arany János költeményét. A Toldi rendkívüli igényességgel megalkotott, festői szépségű képanyaga a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 80 alkotójának több mint három évnyi munkájának eredménye.
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„Másként illatozik a széna a szerelmeseknek, és másként a lónak."
Stanislaw Jerzy Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ