A koronavírus-járvány miatt az interneten tekintheti meg a közönség hétfőtől a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit, és a rendezvény történetében először szavazhat is a döntőbe jutott alkotásokra - közölték a fesztivál szervezői az MTI-vel.

Kilencvenmillió forintért kel el Munkácsy Mihály Fasor című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap tartott őszi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban. Nem sokkal kevesebbet, 80 milliót adtak Kádár Béla Eladják a szürkét című képéért.

Chloé Zhao Nomadland című filmje nyerte el vasárnap a 45. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját, amelyről közönségszavazás dönt - közölte Joana Vicente és Cameron Bailey, a fesztivál két vezetője.

Szederkényi Miklós gyártásvezető kapta a Sárga csikó-díjat a 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén - közölték a fesztivál záró napján, vasárnap a szervezők az MTI-vel.

Szakvezetéses erdei sétákkal, klasszikus és népzenei koncertekkel is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény Gyula térségében szeptember 25. és 27. között.

A Szent Efrém Férfikarral lép színpadra Nektaria Karantzi görög énekesnő október 3-án az Orientale lumen sorozat idei zárókoncertjén a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban.

Horvát Lili új, hipnotikus filmjében egy szerelmes nő fantáziavilága keveredik a valósággal; a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre szeptember 24-én kerül országszerte a mozikba.

Október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat Budapesten a Puskin moziban és 14 további magyarországi városban; a programban nyolc olyan alkotás szerepel, amelyet akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt láthat a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.

Isabella Taviani: Ultimo Grão
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ