Film
Megérdemeltnek tartják az olasz filmkritikusok az Alexandr Szokurov rendezte Faust győzelmét a szombat este véget ért 68. velencei filmfesztiválon, a zsűri cáfolta, hogy Roman Polanski amerikai bírósági ügyei miatt esett el a díjaktól.
Film
A változatos témáknak és a kiegyensúlyozott színvonalnak köszönhetően továbbra is nyílt a verseny a 68. velencei filmfesztiválon a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlánért, a színészek között több nagyon erős alakítást is találtak a kritikusok, a nőknél szűkebb a mezőny egy nappal a díjátadó előtt.
Film
Egyszerre rendőr és bérgyilkos Matthew McConaughey az ötévi szünet után visszatérő William Friedkin rendező Killer Joe című filmjében, amely a versenyprogramban szerepel a 68. velencei filmfesztiválon.
Film
Félidőhöz érkezett a 68. velencei filmfesztivál: az idei év díjesélyesei között egyelőre George Clooney és Roman Polanski filmjét, valamint a John le Carré kémregényéből készült alkotást emlegetik a világ legrégebbi filmes seregszemléjén, ahol kedden meglepetés versenyfilmmel találkozhat a közönség.
Film
A 68. Velencei Filmfesztiválon hétfőn „Színre lép” John le Carré Az áruló című kémregény-klasszikusából készült film, amelyet máris esélyesnek tartanak a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán díjra.
Film
David Cronenberg új filmje is bemutatkozott a 68. velencei filmfesztiválon: a rendező Freudról és Jungról szóló filmje nagy tetszést aratott, bár néhány gyenge pontot is találtak benne.
Film
Polanski távollétében is feldobta a mustrát
Bár Roman Polanski személyesen nem jelent meg csütörtökön a Lidón, legújabb filmje, a Carnage máris megalapozta a verseny hangulatát: az első visszhangok Kate Winslet alakítását emelték ki a rendező új munkája kapcsán.
Film
Rég nem előzte meg akkora várakozás a világ legöregebb filmes mustráját, mint idén: a 68. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon nemcsak Hollywood képviselteti magát legnagyobb sztárjaival, de szakértők szerint a 24 filmből álló versenyprogram is rendkívül ígéretes.
Film
Alekszandr Szokurov orosz rendező Faust című filmje kapta szombaton a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán-díjat a 68. velencei filmfesztiválon, a legjobb színész Michael Fassbender, a legjobb színésznő a kínai Deanie Ip, a legjobb rendező pedig a szintén kínai Caj Sang-csün lett.
Film
A 2005-ös pápaválasztásról és a tömegek óriási érdeklődéséről szóló német dokumentumfilmet mutattak be a 68. velencei filmfesztiválon.
Film
Willem Dafoe amerikai színésszel a főszerepben bemutatkozik a versenyben a 68. velencei filmfesztiválon Abel Ferrara "világvégefilmje", a 4:44 Last Day on Earth. Az alkotás világpremierjét ünnepli a lassan célegyenesbe forduló fesztiválon, amely szombaton ér véget a legjobb filmeknek és alkotóknak járó díjak átadásával.
Film
A bevándorlás ügye fontos kérdés az olasz politikában, és most már a velencei filmfesztiválról sem hiányozhat: többek közt Emanuele Crialese olasz rendező versenyfilmje, a Terraferma (Szárazföld) is ezzel foglalkozik.
Film
A Monica Belluccit meztelenül mutató képkockák sem mentették meg Philippe Garrel versenyfilmjét a 68. velencei filmfesztiválon. Az Une été brulant (Forró nyár) című filmet kifütyülték a csütörtök késő esti vetítésén.
Film
A velencei filmfesztiválon versenyen kívül szereplő új filmje kapcsán Madonna abban bízik, A király beszéde című díjnyertes alkotás segítheti a közönséget, hogy megértse új munkáját, amely a brit birodalmat megrengető Wallis Simpsonról szól.
Film
Ma nyílik a 68. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. Az idei mustrát különösen nagy várakozás előzte meg: a patinás seregszemlén nemcsak a legnagyobb filmcsillagok, hanem a 24 alkotást felsorakoztató versenyprogram iránt is óriási az érdeklődés. A szeptember 10-ig tartó fesztivált George Clooney új munkája, a The Ideas of March (Március idusa) című dráma nyitja meg. A Clooney rendezésében készült filmben Ryan Gosling és Philip Seymour Hoffman játssza a főszerepet.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„A nő akkor a legerősebb, ha gyöngeséggel vértezi fel magát."
George Sand
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ