BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Schilling Árpád cirkuszszínháza Belgrádban
Dátum: 2010. július 27., kedd, 17:59
Szombattól egy héten át a szerb fővárosban vendégszerepel a Francia Cirkuszakadémia tizenhat végzős növendéke a Schilling Árpád rendezte Urban rabbits (Városi nyulak) című produkcióval.

A társulat a belgrádi nyári fesztivál (Belef) vendégeként hat estén mutatja be a személyes történetekből építkező alternatív cirkuszi színdarabot – jelentette a Tanjug és a Beta hírügynökség.

Az Európa-szerte elismert francia artistaképző Schilling Árpádot, a Krétakör színház rendezőjét kérte fel, hogy rendezze meg az akadémia tavaly végzett 21. évfolyamának vizsgaelőadását. A felkérés eredményeként megszületett Urban rabbits című produkcióban 16 artista zenével, tánccal, színészi játékkal ötvözi a cirkuszi számokat, így a cirkuszi és a színházi eszköztárat egyszerre használva hoznak létre színházi előadást.

A produkcióban a cirkuszművészek tréningruhában – vagyis jelmezek nélkül – lépnek föl, nincs díszlet, sem rafinált világítás.

A Francia Cirkuszakadémia szeretné közelebb vinni a – már több mint 20 éve létező – úgynevezett „új cirkusz” irányzatot a színházhoz, ezért kezdtek el színházi rendezőket hívni, hogy állítsák színpadra az akadémia végzőseinek diploma előadását.

Az Urban rabbits produkciót a januári, nagy sikerű párizsi vizsgaelőadás után a múlt hónap végén mutatták be Budapesten. A társulat a múlt héten Pécsen lépett föl az Európa Kulturális Fővárosa program keretében rendezett Cirkusz és Utcaszínház Fesztiválon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ A nevetés bölcsebbé tesz minket, mint a bosszankodás."
Gotthold Ephraim Lessing
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ