Hollandia után Magyarországon is felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe a cirkuszművészet, így a két ország már közösen kezdeményezheti, hogy a művészeti ágat felvegyék az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét bízta meg a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozatában azzal, hogy készítsenek előterjesztést a Fővárosi Nagycirkusz költözéséről.

A nyugdíjas artistákat segíti a Magyar Artistaművészek Szakszervezete a Fővárosi Nagycirkusz pénteki jótékonysági előadásával - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A Fővárosi Nagycirkusz szervezési részlege megemelt létszámmal fogadja a jegyigényeket a Vízi cirkusz - Atlantisz gyermekei című előadásra, amelyet a kitűnő tanulók ajándékjeggyel tekinthetnek meg - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

Biritz Ákos artista bronzérmet nyert a Golden Trick of Kobzov elnevezésű odesszai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon - tájékoztatta a Fővárosi Nagycirkusz az MTI-t.

Három hónap alatt több mint százezren látták az Atlantisz gyermekei című műsort a Fővárosi Nagycirkuszban - mondta az intézmény igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Lúdas Matyi történetét mutatja be ősszel a Fővárosi Nagycirkusz a színház és az artisták világát ötvöző összművészeti produkcióban.

Cirkuszrajongók, művészek és artisták közösen építenek emberpiramist a Fővárosi Nagycirkusz előtt szombaton, a cirkuszi világnapon.

Életének századik évében elhunyt Czeisler Ferenc - művésznevén Tihany -, magyar származású cirkuszművész, illuzionista.

A Fővárosi Nagycirkuszban tanácskoztak a magyar utazó cirkuszok vezetői, akik többek között arról egyeztettek, hogy a cirkuszművészet hogyan kerülhetne fel a szellemi kulturális örökségek UNESCO-listájára.

Helmut Grosscurth, az Európai Cirkuszszövetség (ECA) elnöke a Monte-carlói Cirkuszfesztiválhoz kapcsolódó szakmai konferencián bejelentette, hogy a nemzetközi szervezet beépíti saját programjába a cirkuszművészet újrapozícionálásának magyar modelljét.

Saját műsorral készülnek a január 7. és 11. közötti 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola végzős növendékei - mondta az intézmény vezetője, Szakács Ildikó az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Budapestre figyel csütörtöktől öt napon át az egész cirkuszvilág, hiszen január 7. és 11. között 13 ország 75 fellépőjének részvételével rendezik meg a 11. Budapesti Cirkuszfesztivált.

A Fővárosi Nagycirkusz egészen addig jelenlegi helyén marad, amíg fel nem épül az új épület. Még nincs döntés a helyszínről, a költözés várható időpontja 2019 - mondta a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, miniszteri biztos csütörtökön az MTI-nek.

Rekordnézőszámról, a készülő Ludas Matyi című új előadásról és új cirkuszi képzésekről számolt be Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója szerdán, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Idén augusztus 12-én tartják meg azt a jótékonysági előadást a Fővárosi Nagycirkuszban, amelynek bevételéből a nyugdíjas artistákat segíti a Magyar Artistaművészek Szakszervezete.

Négy vidéki társulat, a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásában rendezik meg szombaton az idei cirkuszok éjszakáját Szombathely mellett három Balaton-parti városban.

Három hónap alatt több mint százezer néző látta a Fővárosi Nagycirkusz Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszi műsorát, amelyet a Múzeumok éjszakáján vendégelőadók produkcióival kiegészülve mutatnak be.

Négy előadást tart a világhírű Cirque du Soleil jövő tavasszal a magyar fővárosban. A kanadai székhelyű utazó társulat Varekai című produkcióját 2017. május 12-én, 13-án (dupla előadás) és 14-én mutatja be a Papp László Budapest Sportarénában.

A cirkusz, mint művészeti ág egyenrangú a színházzal és az operával, a tánccal és a balettel - mondta Fekete Péter, a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A víz és a fénytechnika játssza a főszerepet a Fővárosi Nagycirkusz Atlantisz gyermekei című új orosz-ukrán vízi műsorában, amelyet március 12-től láthat a közönség.

Pályaválasztási nyílt napra várja a Fővárosi Nagycirkusz pénteken pedagógusaikkal együtt azokat a diákokat, akik az előadó-művészeti pálya iránt tehetséget, elhivatottságot éreznek.

Európa 10 országából érkeztek oktatók és szociális szakemberek arra az ötnapos képzésre, amelyen a cirkusz szociális területen való alkalmazásáról bővíthették tudásukat.

Kezdetét vette csütörtök este a 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelyen tizenhét ország művészei lépnek a porondra öt napon át.

Tizenhét országból hetvenöt művész lép porondra a csütörtökön kezdődő 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál öt napja alatt.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Ami lámpafényben igaz, az nem mindig igaz napfényben."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ