Magyar győzelem a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon
Dátum: 2008. január 22., kedd, 15:29
A magyar cirkuszművészet történetének első Arany Bohóc-nagydíját nyerte el a 32. Monte Carló-i cirkuszfesztiválon Richter Flórián, a Magyar Nemzeti Cirkusz lovasakrobatája és lóidomárja – tájékoztatott a művész édesapja.

Richter József elmondása szerint Flórián tíztagú zsokécsoportjának és 26 lovának produkciója lenyűgözte a cirkuszfesztivál résztvevőit: a gálaműsor fináléjában négyezer ember állva ünnepelte az akrobatacsoportot.

A fiú évek óta készült a megmérettetésre, melyre csak meghívásos alapon lehetett bekerülni - árulta el a édesapa. - A produkcióhoz a lovak és az artisták mellett saját zenészeket is vitt magával. A vonósnégyes folyamatosan húzta a talp és pata alá valót, melyre egy emberként tapsolt a közönség.

A programban biztosító öv nélkül dolgoznak az akrobaták, akik például vágtázó lóról induló szaltókkal, flikk-flakkal, több lóról induló ugrásokkal, dobásokkal bűvölik el a közönséget.

Eddig még soha nem született magyar győzelem Monte Carlóban. Általában orosz vagy kínai artisták viszik el a pálmát - közölte Richter József. (Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a három Arany Bohóc-díj közül egyet idén is kínai artista nyerte el a világ egyik legrangosabb akrobatikafesztiválján, a harmadikat pedig egy olasz artista. A kínaiaknak idén első ízben sikerült egyszerre Arany és Ezüst Bohóc díjat begyűjteni, és Kína részvételének 1981-es kezdete óta a kínai cirkuszművészek már összesen 10 fődíjat hoztak el Monte Carlóból. A versenyen egyébként összesen három Arany, öt Ezüst és három Bronz Bohóc díjat ítélnek oda.)

A Richter család egyébként otthonosan mozog a Monte Carló-i manézsban: Flórián szülei, Richter József és Carola Renz az 1974-ben megrendezett, első Monte Carló-i Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-nagydíjasai voltak. Flórián és felesége, Edith egy kétszemélyes lovasakrobata-produkcióval 2004-ben újabb Ezüst Bohóc-nagydíjjal járult hozzá a család és a magyar cirkuszművészet hírnevéhez.

Richter Flórián és zsokécsoportja a Magyar Nemzeti Cirkusz márciusban kezdődő turnéján idehaza is bemutatja díjnyertes produkcióját.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„A halottak nemcsak azért halottak, mert megszűntek jelen lenni; akkor halottak, ha nem hatnak ránk."
Rainer Maria Rilke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ