Négy tigrissel teljes sötétben
Dátum: 2008. október 15., szerda, 8:09
Négy tigris társaságában került teljes sötétségbe egy cirkuszi előadás közepén egy idomár Csehországban.

Az áram "távozása" meglepetésként ért közönséget, tigrist és - legfőképpen - idomárt. A férfi halálra váltan és vártan igyekezett nyugtatni a közönséget, nehogy kiáltozásától megvaduljanak a szibériai tigrisek. Bevallotta, hogy ő még jobban fél, erre oldódott a feszültség. Az 53 éves férfi hátát a ketrecnek nyomta, hogy legalább onnan védve legyen, és bár tigrisei igen fegyelmezettek, sötétben könnyen feltámad bennük a vadállati ösztön.

A sötétség két teljes percig tartott, míg végre bekapcsolt a vészgenerátor.

"Nem akarom túldramatizálni a történteket, de csoda, hogy túléltem. Vezértigrisem 3 mázsás, esélyem se lett volna ellene. Szerencsére éppen székeiken ültek és tudták, addig nem kell leugraniuk, amíg nem szólók nekik. Ennek ellenére kettő elég közel volt hozzám" - mondta az idomár a Pravo című cseh lapnak.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ Mondj néha igazat, hogy higgyenek neked, amikor hazudsz."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ