Bolíviában megvédik a cirkuszi állatokat
Dátum: 2009. július 31., péntek, 11:19
Az állatvédők legnagyobb megelégedésére a világon elsőként Bolíviában elfogadták azt a törvényt, amely kimondja, hogy a cirkuszok többé nem szerepeltethetnek állatokat.

Néhány helyen már korábban betiltották a vadállatok használatát, a dél-amerikai országban elfogadott tilalom azonban a háziállatokra is kiterjed. A törvény - amely szerint az állatok cirkuszi szerepeltetése kimeríti a kegyetlenség fogalmát - július 1-jén lépett életbe. A cirkusztulajdonosoknak egy év áll rendelkezésre, hogy alkalmazkodjanak az új jogszabályhoz.

A törvényjavaslatot azt követően nyújtották be, hogy a londoni székhelyű nonprofit állatvédő szervezet, az Animal Defenders International (ADI) titokban folytatott vizsgálata kiterjedt kínzásokról számolt be a Bolíviában működő cirkuszok háza tájáról.

A tervezetet benyújtó Ximena Flores képviselő és a hatóságok véget akarnak vetni annak, hogy a cirkuszok vezetői végeznek az állatokkal, miután már hasznavehetetlennek találják őket. „Jelenleg mintegy ötven ilyen állat fordul meg a Bolíviában fellépő cirkuszokban. Biztosak akarunk lenni abban, hogy nem végeznek velük" - mondta a politikus.

Az ADI vezetője, Jan Creamer áttörésként jellemezte az életbe lépett törvényt. A szervezet munkatársai a cirkuszi dolgozók közé „beépülve" fedték fel a visszásságokat, az alkalmazottak mellett dolgozva titokban filmre vették a kegyetlen bánásmód megnyilvánulásait. Creamer megjegyezte, hogy a rosszul fizetett és képzetlen gondozók rendszeresen kínozták az állatokat.

„Ha azt akarták, hogy az állatok megmozduljanak, rögtön beléjük rúgtak, megütötték vagy lökdösték őket" - tette hozzá a szervezet vezetője. Az állatvédő szerint a cirkuszi állatok a világ minden táján - még az olyan gazdag országokban is mint az Egyesült Államok - szenvednek a szűk ketrecek és az állandó szállítás miatt. „Ez olyan, mintha minket arra kérnének, hogy életünk hátralévő részét töltsük a fürdőszobánkba zárva" - mondta Jan Creamer.

A törvényt megszegő cirkuszok bírságra számíthatnak, az állatokat pedig elkobozhatják a hatóságok - számolt be Ximena Flores.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Szeretni valakit annyi, mint átvilágítani."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ