Magyar artistanövendékek mutatják be tudásukat a cirkusz világnapján
Dátum: 2013. április 16., kedd, 14:39
Látványos műsorokkal lépnek fel a magyarországi artistaiskolák növendékei szombaton a cirkusz világnapján a Fővárosi Nagycirkusz előtt felállított színpadon, ahol a bemutató mellett a 10 órakor érkezők az intézmény aktuális műsorából is ízelítőt kaphatnak.

Az artistanövedékek minden évben kiemelten készülnek erre a napra, hiszen ilyenkor nagy nyilvánosság előtt mutathatják be tudásukat - olvasható az intézmény hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az érdeklődők tíz órától félórás ízelítőt láthatnak a cirkusz éppen műsoron lévő Circus Maximus című előadásból is, ahol zsonglőrök, kaucsuknők, nyakba vehető kígyók, krokodilok és pónik is szórakoztatják a közönséget. A térre látogatók folyamatosan találkozhatnak utcai bűvészekkel, tanulhatnak a zsonglőrkölcsönzőben, a gyerekek pedig játszhatnak a Zsonglőr Egyesület játszóházában.

A Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta minden évben április harmadik szombatján rendezik meg a cirkusz világnapját azzal a céllal, hogy felhívják a közönség és a kultúrpolitika figyelmét a cirkuszművészet értékeire.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ A ráncoknak csak a mosoly helyét lenne szabad mutatniuk. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ