Magyar, torinói és madridi végzős artisták műsora a Nagycirkuszban
Dátum: 2013. június 26., szerda, 1:05
A Fővárosi Nagycirkusz minden évben megrendezi a budapesti Baross Imre Artistaképző végzős fiataljainak vizsgaelőadását, amely ebben az évben két másik iskola, a torinói Flick Cirkusziskola és a madridi Carampa Cirkusziskola növendékeinek vendégszereplésével egészül ki június 29-én.

Az idei gálán a három cirkusziskola növendékei a hagyományos és a kortárs cirkusz elemeit ötvöző műsort mutatnak be az érdeklődőknek. A szombaton 11 és 15 órakor látható két előadás az állatszámok kivételével felvonultatja a cirkusz minden elemét a zsonglőrtől az ugró-, dobó-, levegőszámokat bemutató artistákon át a bohócokig - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Nagycirkusz.

A művészeti munkát Roberto Magro olasz kortárs mozgásművészeti koreográfus, dramaturg, rendező készítette elő, aki 2012-ben már szerepelt Budapesten egy általa rendezett kortárs mozgásművészeti előadással.

A torinói Flick artista cirkusziskola produkciója a mediterrán jellemzőket vonultatja fel, a vásári, mutatványos és utcai műfajt vegyítik a cirkuszművészettel. Az artisták olyan egyedi produkciókat mutatnak be, amelyek az utcán, a vásári forgatagban, vándor- és kőcirkuszban, de adott esetben egy színház színpadán is ugyan olyan élményt nyújtanak.

A madridi Carampa Európa egyik legelismertebb oktatási központja. Az olasz iskolához hasonlóan a déli országok szabadabb szemléletét tükrözi, amely a kötetlen szórakozásra és szórakoztatásra épít: a vándorcirkuszok különleges világát ötvözik a hagyományos és a kortárs művészeti irányzatokkal. Kiemelkedik közülük a bohóc-, és a Kubában tanult technikákat az európai cirkusz világával ötvöző létraszám.

A produkcióban közreműködik a Makám zenekar, a népzenei és világzenei műfaj nemzetközileg is elismert képviselője.

A közös műsoron túl a meghívott külföldi iskolák tanárai a Baross Imre Artistaképző tanulóinak és az érdeklődő artisták számára műhelyfoglalkozásokat tartanak, a magyar oktatók pedig a külföldi diákoknak, tanároknak rendeznek bemutatót.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Ami a világon talán a legtöbb ostobaságot hallja: egy festmény a múzeumban. "
Goncourt fivérek
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ