Nemzetközi Cirkuszfesztivált rendeznek a Fővárosi Nagycirkuszban
Dátum: 2013. október 14., hétfő, 20:19
Világhírű artisták, nemzetközi díjas produkciók és a cirkuszvilág színe java látogat el a Fővárosi Nagycirkuszba a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében 2014. január 9-e és 13-a között.

A cirkuszvilág egyik legrangosabb fesztiválja kétévente látható a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a világ minden tájáról érkező artistákat a leghíresebb cirkuszok igazgatói és impresszáriók serege figyeli - közölte az MTI-vel hétfőn a programot szervező Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA).

A szervezők tájékoztatása szerint a januári, jubileumi cirkuszfesztiválon a Casselly család Aranybohóc-díjas elefántszáma mellett látható lesz Don Christian, Európa egyik legnépszerűbb bohóca, az ukrán The Godfathers táncos akrobatika csoport és a több mint 4000 éves kínai cirkuszművészet legjobbjai között említett kilenctagú Diabolo Girls is.

Fellép továbbá az Ambra és Yves Nicols spanyol légtornász duó és a világhírű francia Bouglione cirkuszdinasztia ifjú zsonglőrtehetsége is bemutatja szteptánccal színesített egyedi produkcióját. A pályafutása megkoronázására készülő Simet László, egyedülálló szemafor számot ad elő a ligeti arénában.

A több mint 30 számot két különböző műsorban, összesen hat előadáson mutatják be az artistaművészek, a cirkuszi szakértőkből álló fesztivál-zsűri értékeli a teljesítményeket. A testület elnöki tisztét Fredi Knie, a svájci Nemzeti Cirkusz igazgatója tölti be.

A rendezvény január 13-án a hagyományoknak megfelelően látványos gálaműsorral zárul, ekkor rendezik az ünnepélyes díjkiosztót is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ A lelkesedés nem pótolja a tehetséget. A tehetség nem pótolja az edzést. Az edzés nem pótolja az intelligenciát."
Felirat a Minneapolisi Sportpalota főbejáratán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ