Cirkuszfesztivál - Látványos orosz műsort is láthat a közönség
Dátum: 2014. január 10., péntek, 14:30

Az Orosz Állami Cirkuszvállalat (Roszgoszcirk) Igor Sztinka Oroszrúd című, látványos műsorával vesz részt a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Az előadás különlegessége a két egymást követő triplaszaltón alapuló mutatvány.

Igor Sztinka társulata 2013-ban számos nemzetközi díjat nyert egyedülálló produkciójával. A művész a pénteki, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta: bízik benne, hogy a magyar fesztiválon is előkelő helyezést ér majd el számával, amely - tudomása szerint - az egész világon egyedülálló.

"Igor Sztinka a 2013-as év egyik legnagyobb felfedezettje. Bár csak az utóbbi időben tett szert jelentős hírnévre, máris számos nemzetközi elismerést sikerült elérnie" - mondta Farzana Halilova, a Roszgoszcirk főigazgatója.

Igor Szmolnij, a Cirkuszművészeti Központ (Center of Circus Art) igazgatója hangsúlyozta, hogy a legmodernebb technikákat alkalmazó előadásoknak köszönhetően nemcsak a kisgyerekes családok látogatják előadásaikat, hanem a fiatal generációt is vissza tudták csábítani a cirkuszba.

"Mindig kutatjuk, figyeljük, hogy mi történik az utcán, mi érdekli jelenleg a fiatalokat, milyen sportokat kedvelnek, milyen zenét hallgatnak. Így az aktuális divatirányzatokat igényes formában tudjuk beleszőni műsorainkba" - beszélt koncepciójukról.

Az igazgató kiemelte: a cirkusznak fontos feladata a nemzeti összetartozás erősítése is, ez az üzenet a legtöbb műsorszámban megjelenik. Ehhez a célkitűzéshez kapcsolódik az az Oroszországot népszerűsítő programsorozat, amelyet először Portugáliában mutatnak be február 23-án az orosz kormány támogatásával.

Az MTI kérdésére Igor Szmolnij kifejtette, hogy az utánpótlás képzése nemcsak intézményes keretek között zajlik, hanem számos program, klub, egyesület is foglalkozik az ifjú tehetségekkel, akik közül a legjobbak felvételi után juthatnak be a különböző cirkuszi társulatokhoz.

Az Orosz Állami Cirkuszvállalat 1992 óta fogja össze az oroszországi cirkuszokat két moszkvai, egy szentpétervári és egy kazanyi cirkusz kivételével. A Roszgoszcirkhoz több mint 70 társulat tartozik, ezek között 38 állandó játszóhellyel rendelkező cirkusz, valamint 12 vándortársulat és állatcirkusz található. A 8000-nél is több alkalmazott jelenleg 702 cirkuszi produkcióban vesz részt, a cirkuszművészek 207 előadásban 140 állatfaj több mint 2000 egyedét használják.

Farzana Halilova elmondta: 2012-ben 9,6 millióan látogatták meg az irányításuk alatt álló cirkuszokat, 2013-ban pedig 11 millióra nőtt az érdeklődők száma. Ebben az évben megcélozták a 14 milliós közönségszámot, amelyet a cirkuszok modernizációjával akarnak elérni. A cég felügyeli a cirkuszipar fejlődését az országban, előadássorozatokat szervez Oroszországban és világszerte, amellyel hozzájárul az orosz kultúra nemzetközi népszerűsítéséhez is.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ A tizedik Múzsa, aki most kormányoz: a sajtó."
Trollope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ