Városligeti parádéval köszöntik Budapesten a cirkuszok világnapját
Dátum: 2014. április 15., kedd, 14:04

Városligeti felvonulással, a Hősök terén látványos parádéval, a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt egész napos szabad téri programokkal köszönti április 19-én a cirkuszok világnapját a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA).

A Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta április harmadik szombatja világszerte a cirkuszé. A Fővárosi Nagycirkusz már a kezdetekkor csatlakozott a programhoz, így már hetedik alkalommal rendez egész napos programsorozatot a világnapon - közölte a MACIVA az MTI-vel.

A 19. században Amerikából indult annak a hagyománya, hogy a városba érkező vándorcirkuszok díszes menetben vonultak végig az utcákon. Ezt az Európa számos nagyvárosában a mai napig nagy népszerűségnek örvendő tradíciót kívánja meghonosítani Magyarországon is a MACIVA.

Szombaton a Fővárosi Nagycirkusz elől indul útnak a színes parádé, amelyen díszes járművek, kosztümös artistanövendékek, gólyalábasok, cirkuszi állatok és a Fővárosi Nagycirkusz Circus Classicus című műsorának teljes társulata vonul majd végig a Hősök teréig, majd visszatér a cirkusz elé, ahol kedvcsináló szabadtéri cirkuszi műsor veszi kezdetét.

A programban fellép mások mellett a Corrodini Bűvész Egyesület, Gallyas Veronika és a Zsonglőr Egyesület, amatőr utcai bűvészek, Kim Kenneth dán illuzionista, a háromtagú orosz The Mednikov's csoport, a dél-amerikai The Bazan Sisters és Richter Flórián lovasakrobata-csapata is.

A nap folyamán két alkalommal a Circus Classicus című előadás is megtekinthető lesz a városligeti intézményben.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„Rettenetes, hogy a valóságot nem lehet megismerni a tények miatt."
Rainer Maria Rilke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ