Cirkuszok éjszakája négy helyszínen
Dátum: 2014. július 9., szerda, 11:20

Idén is megrendezik a Cirkuszok éjszakáját: szombaton Budapesten, Balatonfüreden, Balatonlellén és Siófokon várják a közönséget szórakoztató cirkuszi produkciókkal.

Az idei évben négy nagy cirkusz - a Fővárosi Nagycirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz, az Eötvös Cirkusz és az Exit Cirkusz - vesz részt a programban.

A Cirkuszok éjszakája célja népszerűsíteni a minőségi cirkuszt és megmutatni, hogy a cirkusz a legszórakoztatóbb művészeti ágak közé tartozik - hangsúlyozta Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója a programokat beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón. Hozzáfűzte, hogy a rendezvény a cirkuszok közötti együttműködést is szimbolizálja.

Mint mondta, nem titkolt szándékuk, hogy a magyar cirkuszt és a Fővárosi Nagycirkuszt Közép-Európa vezető cirkuszhatalmává tegyék. "Minden adottságunk megvan arra, hogy Közép-Európában, a cirkusz világában vezető szerepet játsszunk" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a Fővárosi Nagycirkusz egész évben működik, ami Európa-szerte ritkaságnak számít, emellett itt található a legnagyobb közép-európai utánpótlásképző bázis is. Emlékeztetett arra is, hogy a cirkuszfesztivál - amelyet kétévente rendeznek, és amelyen a cirkuszvilág legjava gyűlik össze - a világ figyelmét is kivívta.

A Fővárosi Nagycirkusz a Cirkuszok éjszakáján ünnepli 125. születésnapját. Az eseményen archív felvételekkel idézik fel az elmúlt évtizedek legkiválóbb magyar cirkuszművészeinek produkcióit. A Circus Classicus című műsorban Richter Flórián lovas- és elefántszámait, Hans Ludwig Suppmeier tigrisidomár produkcióját, a Baross Imre Artistaképző fiataljainak deszkaakrobata-számát, a Bazan Sisters egyensúlyozó-produkcióját, a brazil Super Silva plafonakrobata-mutatványát és a Halálkereket tekintheti meg a közönség. Késő este az Orpheum Hungaricum varietében humoristák, rúdtáncosok, akrobatikus kosárlabdázók, egzotikus tánckar és a magyar származású világhírű komikus, Steve Eleky szórakoztatja az érdeklődőket.

Balatonlellén az idén 20 éves Magyar Nemzeti Cirkusz várja a látogatókat. A műsorban a német Casselly család afrikai elefántokkal, ifjabb Richter József cirkuszigazgató pedig Zambesivel, az afrikai zsiráffal lép fel. Emellett lesznek olasz bohócok, tradicionális trapézszám, gumitestű íjásznő és állatsimogató, a sztárvendég Gregor Bernadett színművész.

Balatonfüreden az Eötvös Cirkusz műsora szórakoztatja a közönséget: a porondon kalózlegendák elevenednek meg, elefántok dübörögnek, farkasok lepik el a manézst, papagájok repkednek a kupolában, lesz arcfestés és elefántetetés. A sztárvendég Király Viktor.

Siófok Balatonszéplak városrészében az Exit Cirkuszban a Picard család és csapata bohócokkal, tűzzsonglőrökkel, arcfestéssel, makákó és rhesusmajmokkal, amerikai törpemalaccal, légi akrobatikával, lábzsonglőrökkel, Pirner Alma légtáncbemutatójával készül a Cirkuszok éjszakájára. A sztárvendég Varga Viktor énekes lesz.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Rettenetes, hogy a valóságot nem lehet megismerni a tények miatt."
Rainer Maria Rilke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ