Újra a magyar csillagoké a főszerep a Fővárosi Nagycirkuszban
Dátum: 2015. január 8., csütörtök, 22:28

A nemzetközi hírű, külföldön elismert magyar cirkuszművészeké lesz a főszerep a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorában - mondta el Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója az előadás csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. vezetője kiemelte, a szombattól látható előadás legfontosabb célja, hogy a külföldön nagy ismertségnek örvendő cirkuszművészeket a hazai közönség is jobban megismerje. "Az előadás igazi sztárparádénak ígérkezik, ugyanis fellép benne a Monte Carlóban aranyérmet nyert Richter Flórián mellett a Donnert lovascsoport, Axt Ibolya trapézművész, valamint 14 év után újra a budapesti manézsban szerepelnek a Rippel fivérek is" - részletezte Kriza.

A műsorban fellép továbbá Pakucza József erőművész, Ádám Krisztián magasdrótszámával és a Baross Imre Artistaképző növendékei karika-, ugródeszka-, illetve kínairúd-produkciókkal. A műsor nemzetközi sztárvendége Cesar Pindo, az ecuadori kígyóember lesz.

Kriza Zsigmond elmondta, hogy január 22-én, a magyar kultúra napján ünnepi gálát rendeznek, amelyben az új műsort Pintér Tibor Lovasszínházának fellépése egészíti ki, valamint egy műsorblokkal megemlékeznek a műfaj egyik kiemelkedő művészéről, Hirsch Zoltán bohócról is, születésének 130. évfordulója alkalmából.

Mindezek mellett januártól folytatódik a cirkuszmisszió is, amelynek keretében március 12-ig minden csütörtökön nehéz sorsú és fogyatékkal élő gyerekeket lát vendégül az intézmény.

A Magyar Cirkuszcsillagokat január 10-től március 15-ig láthatja a közönség a városligeti intézményben.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna senki."
Gárdonyi Géza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ