Az egyensúly és a harmónia áll a nagycirkusz új műsorának középpontjában
Dátum: 2015. szeptember 30., szerda, 20:52

Tematikájában és gondolatiságában egyaránt az egyensúlyt és harmóniát helyezi a középpontba a Fővárosi Nagycirkusz Balance című új műsora, amelyet október 3-tól december 31-ig láthat a közönség.

Az előadásban mások mellett fellép a moszkvai Idol fesztiválon közönségdíjjal jutalmazott kolumbiai Gerling-csoport magasdrót számmal, az első Nemzetközi Cirkuszi Artista Fesztivál bronzérmese, az X-Treme Brothers kézegyensúlyozó számot mutat be, az ukrán Flying Boys csapata pedig kosárlabda produkciót ad elő.

Megújul a cirkusz és ehhez keresünk a régi mellett új közönséget is - hangsúlyozta Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) igazgatója a műsor szerdai bemutatóján. Hozzátette: a kosárlabda szám például reményeik szerint a sportolókat és a sport iránt fogékony nézőket csalogatja a cirkuszba.

Ehhez kapcsolódva a Fővárosi Nagycirkusz előtt felállított palánkhoz tízfős kosárlabda csapatokat is várnak, akik ha bemutatják versenyzői igazolványukat vagy ha a helyszínen sikeresen dobnak kosárra, ajándékokat nyerhetnek.

A szombaton debütáló műsorban porondra lép még Kimberly Lester lábzsonglőr, kereszttrapéz számával a Flying Farfans, nem mindennapi bátorságról és kölcsönös bizalomról tesz tanúbizonyságot a Duo Claire hálószámával, a hamisítatlan magyar virtust pedig a Teibler-csoport képviseli, akik deszka produkciót mutatnak be. Ebben a szezonban a kis- és nagy macskák képviselik az állatszámokat.

Fekete Péter arról is beszélt, hogy októbertől más újdonságokra is számíthat a publikum: a cirkusz Adj arcot a művészetnek! címmel elindítja új programját, amelynek célja, hogy az artista művészet emberi oldalát hangsúlyozza. Mindezek mellett a cirkusz előadásain a díszpáholyban ismert előadókkal, énekesekkel, írókkal, közéleti személyiségekkel és sportolókkal is találkozhatnak a látogatók.

Az újdonságok mellett a már tradicionálisnak számító cirkuszparádét is megrendezik október 3-án délelőtt a Hősök terén.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ