Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál januárban
Dátum: 2015. november 25., szerda, 22:57

A világ számos pontjáról érkeznek produkciók a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, amelyet a Fővárosi Nagycirkusz 11. alkalommal rendez meg január 7. és 11. között.

A húsz év óta - két évente - megrendezett fesztiválra ez alkalommal 13 országból érkeznek produkciók, hogy megmérettessék magukat a szakma legnagyobbjai előtt. A fesztiválon a tradicionális cirkuszművészeti produkciók mellett megjelennek az új, kortárs irányzatok is.

Fekete Péter, a MACIVA igazgatója az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: céljuk a világ különleges cirkuszművészeti produkcióival megismertetni a hazai közönséget és a legsikeresebb magyar csapatokat bemutatni a világnak.

A rendezvényen Németország, Spanyolország, Ghána, Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok, Ukrajna, Mongólia, Kolumbia, Olaszország, Portugália, Románia, Franciaország és Magyarország artistái is fellépnek. A versenyprogramon kívül megrendezik a magyar műsort is, amelyen hazai előadók és az utánpótlás is bemutatkozik.

Fekete Péter kiemelte: a budapesti fesztivál a világ első öt fesztiválja között van, ez a rangos zsűrinek köszönhető.

A zsűribe a cirkuszművészeti szakma legjobbjait várják, többek között Charile Chaplin fiát, Eugene Chaplint; Peter Dubinskyt, a Firebird Production elnökét; Helmuth Grosscurthot, az Európai Cirkusz Szövetség (ECA) igazgatóját, de jelen lesz az eseményen a Pueblai Egyetem cirkuszi tanszéke, a Krone Cirkusz, a Rigas Cirks, valamint a Royal Theatre Carré igazgatója is.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: a MACIVA vezetősége azon dolgozik, hogy olyan helyre pozícionálja a cirkuszművészetet Magyarországon, amit valóban megérdemel ez a művészeti ág.

"Nagyon örülünk neki, hogy egy ilyen rangos és nagy múltú eseményt a főváros kulturális kínálatában tudhatunk" - mondta a fesztiválról, kiemelve: az elmúlt 20 év a bizonyítéka annak a minőségnek, amelyet ez az esemény mindig képviselt.

Elmondta: a rendezvényen, amelynek fővédnöke Tarlós István főpolgármester, 2012 óta a Fővárosi Önkormányzat is átad egy Budapest-díjat. "Ez mind bizonyítja azt, hogy a főváros számára is milyen fontos ez a rendezvény" - tette hozzá.

A fesztiválhoz kapcsolódóan január 11-én rendezik meg az ECA-konferenciát, amelyen a cirkuszművészet presztízsének növeléséről, társadalmi üzenetéről és a modern cirkuszi technikáról tanácskoznak a szakma képviselői. Emellett szintén a fesztivál ideje alatt rendezik meg a Tihanyi 100 kiállítást, amellyel a Los Angelesben élő világhírű bűvészt, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrijének tiszteletbeli állandó tagját, Czeisler Ferencet köszöntik 100. születésnapja alkalmából.

Fekete Péter beszélt arról is, hogy december 31-én szilveszteri partira várják a közönséget. "Bizonyítani szeretnénk, hogy bár a cirkusz egy családi műfaj, nem csak gyerekeknek szól" - mondta, hozzátéve: a szilveszteri partira a felnőtteket várják. Az estét a cirkusz előtt különleges bűvésztrükkel - a cirkuszépület letakarásával - kezdik, majd az előadás után az épület előtt utcabállal zárják az évet. A programmal búcsúztatják a Balance című produkciót és az esemény a cirkuszfesztivál nyitóprogramja is. Fekete Péter a jelképes bűvésztrükkről elmondta: arra vágynak, hogy ha a régi épületet letakarják egy varázskendővel, akkor három év múlva, amikor leveszik róla, alatta valami más lesz.

"Új cirkuszról álmodunk" - fogalmazott, hozzátéve: jelenleg a világ cirkuszairól gyűjtenek információkat, és január 1-jétől a Fővárosi Nagycirkuszba érkezők láthatják majd, hogy hol tart a munkafolyamat. Ha megtalálják az új helyszínt, elkezdődhet a tervezési munka.

Mint mondta, a 40 éves épület helyett újra van szükség, mivel a régire sok pénzt kellene költeni ahhoz, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelő legyen, emellett ezen a helyszínen nincs fejlesztésre lehetőség. Olyan helyet keresnek, ahol együtt tud működni a klasszikus cirkusz, a modern cirkusz, az artistaképző iskola, ahol múzeumot, tudományos tárat tudnak létrehozni - sorolta, hozzátéve, az új cirkusz elsősorban központi állami forrásból valósulhat meg.

A sajtótájékoztatón elhangzott: december 7-én - az ARTista Café következő programján - beszélgetést tartanak a cirkusz megújításáról, ezúttal az utcai művészet és a cirkusz együttműködésének lehetőségeiről lesz szó.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ A pénznek, ha el akar jutni hozzám, el kell fogadnia azokat a feltételeket, amelyeket jellemem szab neki."
Chamfort
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ