A visegrádi országok artistái a Fővárosi Nagycirkusz új műsorában
Dátum: 2017. január 21., szombat, 13:46

A visegrádi országok artistái lépnek porondra a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszi szomszédolás című új műsorában, amelyet január 28. és március 19. között láthat a közönség.

A műsor első részében a visegrádi, második részében a szomszédos országok és Magyarország kultúrájába és cirkuszművészetébe nyerhetnek bepillantást a nézők - közölte az intézmény az MTI-vel.

A műsorban egy-egy produkcióval a visegrádi négyek klasszikus és modern cirkuszi értékeit, útkereséseit igyekeznek bemutatni a szervezők azzal a céllal, hogy a közönség egy porondon láthassa azokat az előadókat, akiknek művészete egymással kölcsönhatásban fejlődött ki.

Az előadáson mások mellett fellép Helena Polach futballzsonglőr Csehországból, egy kutyás számmal Valerija Anamaria Sliva Szerbiából, egy karika-galambszámmal a Duo Jednorog Lengyelországból, levegő-perzs számot mutat be a Troupe Victor Ukrajnából, gurtniszámmal készül a Duo Romance Romániából, Magyarországot pedig egy vadonatúj erőemelő számmal a kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor, a Rippel Brothers képviseli.

A Rippel fivérek az elmúlt 27 évben meghódítottak minden lehetséges csúcsot, amit az artistaművészet számukra kínált, bemutatóikkal a világ összes nagyvárosát bejárva több mint tízezer sikeres előadást tudhatnak maguk mögött - olvasható a közleményben.

Legújabb produkciójuk elsőként a Fővárosi Nagycirkuszban lesz látható, ahol a napokban már megkezdték a próbákat is. A hétméteres magasságban bemutatott előadás zenéje egy összefüggő, négy tételből álló szimfónia, amelyet Kasza Tibor zenész jegyez. A műsorszám az Assassin s Creed című videojáték világát kívánja megidézni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ Jó ember vagyok, nem haragszom arra, akit megbántottam."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ