BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Ősszel az oktatásé a főszerep a Fővárosi Nagycirkuszban
Dátum: 2017. szeptember 13., szerda, 10:30

Az oktatásé lesz a főszerep ősszel a Fővárosi Nagycirkuszban: az általános iskolásoknak a Lúdas Matyi produkcióval, a középiskolásoknak a Rómeó és Júlia cirkuszra adaptált változatával készülnek - mondta el Fekete Péter, az intézmény igazgatója, a cirkuszművészet megújításáért felelős kormánybiztos az MTI-nek kedden.

Hangsúlyozta, hogy minden előadás után meghívott előadók, köztük egyetemi professzor, író, dramaturg tart előadást Shakespeare-ről és a Rómeó és Júliáról rendhagyó irodalomóra keretében. Az előadást egyébként nyáron a Sziget fesztiválon már bemutatták.

Fekete Péter közlése szerint a klasszikus cirkusz novemberben kapja vissza a porondot a fővárosban, ahol a tavalyi Dima karácsonya című műsorhoz hasonló előadással várják majd a közönséget.

Kiemelte, hogy a nyári fesztiválszezon legrangosabb helyszínein is ott voltak a cirkuszművészek: részt vettek a Pécsi Országos Színházi Találkozó és a kisvárdai színházi fesztivál nyitó és záróünnepségén, cirkuszművészek nyitották a Debreceni Szabadtéri Színpad előadássorozatát, a Szarvasi Szabadtéri Színpadon két előadással szerepeltek, de idén először a székesfehérvári koronázási játékok rendezője is beemelte a cirkuszművészetet a produkcióba, a vizes vb rendezőjéhez hasonlóan. Emellett szinte minden olyan nyári nagy eseményen, fesztiválon is felléptek, amely átszőtte a magyar kulturális életet.

"Nagy boldogság nekem, hogy ennyire jelen vagyunk, hogy a cirkuszművészet szerves részévé vált az előadóművészeti életnek" - fűzte hozzá Fekete Péter, aki arról is beszélt, hogy az asztanai világkiállítás magyar pavilonjának sikeréhez is hozzájárultak az artisták.

Felidézte, hogy a pavilon elnyerte a téma - a jövő energiája - bemutatásáért járó kategória ezüst díját. A magyar pavilon előtt az utolsó héten adtak műsort a magyar cirkuszművészek kazah vendégfellépőkkel kiegészülve. "A zsűri pont akkor érkezett a pavilonhoz, amikor az artistáink szerepeltek, ezért remélem, mi is picit hozzájárultunk a sikerhez, hogy nemcsak a nagyon korrektül megszervezett építményt, nemcsak a szép belső kiállítást, hanem a mi művészeinket is láthatták" - fűzte hozzá.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a Fővárosi Nagycirkusz nagyon jó együttműködést ápol az asztanai cirkusszal, Budapestre is rendszeresen jönnek vendégművészek, tavaly például a Lúdas Matyiban és a karácsonyi műsorban is láthatott kazah népviseletben fellépő artistákat a közönség. Mindezek mellett Fekete Péter idén harmadszor kapott meghívást Közép-Ázsia egyik legnagyobb cirkuszfesztiváljának, az Echo of Asiának zsűrijébe, ahol 14 nemzetközileg elismert cirkusz igazgatója között értékelheti a produkciókat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ ...már az iskolában megtanultam, hogy nem gondolhatok olyan furcsa és hihetetlen dolgot, amelyet valamely filozófus már előbb ne állított volna..."
Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ