Kiállítással indul hétfőn a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Dátum: 2018. január 4., csütörtök, 15:50

A 250 éves európai cirkuszművészet születésének emléket állító nagyszabású kiállítás megnyitójával veszi kezdetét hétfőn a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkusz előtt.

Gőzerővel folynak az utolsó szervezési munkáltok a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol január 8. és 14. között rendezik meg 12. alkalommal a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A seregszemléhez számos kísérőprogram kapcsolódik, ezek egyike a cirkuszművészet történetét bemutató kiállítás, amelyet hétfő délután Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős európai uniós biztos nyit meg - foglalta össze Fekete Péter, a cirkusz igazgatója csütörtökön a helyszínen tartott tájékoztatón.

Mint elmondta, a 250 év Cirkusz, 250 méter cirkuszművészet című időszaki kiállítás 250 tablón idézi fel Európa cirkusztörténetét a nagycirkusz épülete előtt felállított sátorban. A tablók időrendi sorrendben követik egymást és egy-egy emlékezetes pillanatra fókuszálnak majd. A bemutató központi eleme egy 13 méter átmérőjű manézs lesz a benne helyet foglaló öt méter magas lószoborral, amelyet egy csősátor ölel majd körbe. A nézők ezen keresztül haladva juthatnak majd be a cirkusz épületébe - fűzte hozzá.

Az igazgató felidézte, hogy Philip Astley egykori brit katona 1768-ban Londonban nyitotta meg az első modern kori cirkuszként számon tartott amfiteátrumát, majd ennek mintájára később 18 állandó cirkuszt hozott létre Európa-szerte. Astley lovas produkcióját a fesztivál nyitó produkciójában az Aranybohóc-díjas Richter Flórián és fia, Kevin idézi fel, a művészeti ág jövőjét pedig a Rippel Brothers produkciója jeleníti meg.

A kiállítás megnyitója után kerül sor A modern cirkusz atyja című film premierjére a cirkusz épületben. A dokumentumfilm az 1916-ban született és 100 éves korában, 2016-ban elhunyt, Tihany művésznéven ismert Czeisler Ferenc cirkuszművésznek állít emléket.

A napot Hegymegi Máté kortárs cirkuszi produkciójának bemutatása zárja a MACIVA Művésztelepén. A rendező-koreográfus fiatal artisták és zenészek segítségével komponálta meg összművészeti produkcióját, amelyet Pilinszky János Egyenes labirintus című verse ihletett.

Keddtől veszi kezdetét a verseny: az A program műsorszámait január 9-én és 13-án láthatja a közönség összesen három előadáson, a B program szereplői pedig január 10-én és 11-én szintén három időpontban mutatkoznak be. A seregszemle január 14-én este az ünnepi díjátadó gálaműsorral zárul.

A versenyprogramban bemutatkozik a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport (Chinese National Acrobatic Troupe), a Nomuna - Mongol Nomádok csapata, a Without Socks orosz bohóctrió, az etióp Tom Brothers és a Nova Africa csapata. Mexikóból a Duo Cardio, Argentínából Agustín Viglione, Lettországból Andrejs Fjodorovs érkezik, Kubából a Las Bellas Chicas és a Duo Solys, Üzbegisztánból a Hametov Family, Oroszországból Alex Bobylev, Konstantin Gvozdetskiy és Vodianik Yaroslavna. Szerepel a programban továbbá a francia Brayan Gambit, Ukrajnából a Kalashnikov Brothers, a Duo Feeling és Stanislav Vysotskyi is, valamint az olasz Los Bazan csapat, a cseh Duo Supka és Rafal Walusz lengyel illuzionista is.

A nemzetközi szakmai zsűriben idén is Eugene Chaplin tölti be az elnöki posztot, mellette a díjakról dönt majd Fabrice Becker, a kanadai Cirque du Soleil produkciós igazgatója; Paul Bernhard, az osztrák Roncalli Cirkusz igazgatója; Endrész László, a brit Blackpool Tower Circus igazgatója, Elisa van der Meiden, a német Stardust BV Presentatrice casting directora; Ljudmila Sevcsenko, a kijevi Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója és Sun Lili, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatója.

A kísérőprogramok között a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán az ukrán Maski Theatre művészei lépnek fel január 10-én, a Várkert Bazárban másnap Méhes Csaba és a Brass in the Five mutatja be Irány Rio! című pantomimos-zenés előadását. Január 13-án a Várkert Varieté egész estés műsorában bűvészek, komikusok és artisták, valamint a kijevi artistaiskola diákjai, a PlanSHET és a Quartet DEKRU csapata várja a közönséget a Várkert Bazárban. A Fővárosi Nagycirkuszban január 12-én késő este Lyrical Circus Late-Night Show címmel modern, összművészeti műsort tartanak, a Trafóban pedig január 18-án és 19-én a francia Cie Defracto duó lép fel újcirkuszi előadásával.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ