Ifj. Richter József: bevonultunk a cirkusztörténelembe
Dátum: 2018. január 22., hétfő, 14:18

Az Arany Bohóc-díj a cirkuszművészek Oscar-díja, ezért úgy gondolom, hogy ezzel a győzelemmel bevonultunk a cirkusztörténelembe- mondta az MTI-nek ifj. Richter József, aki feleségével együtt vasárnap megnyerte a 42. Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját.

"Rengeteget dolgoztunk vele, hogy a produkciónk így sikerüljön, és ezzel a hatalmas díjjal térjünk haza" - emelte ki.

Az artista felidézte, hogy édesapja, Richter József és édesanyja Karola 1974-ben, az első Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon előadott elefánt akrobata produkciójukkal Ezüst Bohóc-díjat nyertek, bátyja, Richter Flórián pedig 2004-ben szintén ezüst, 2008-ban pedig első magyarként Arany Bohóc-díjat hozott el Monte Carlóból.

"Külön öröm számomra, hogy tíz évvel később ez most nekünk is sikerült" - tett hozzá.

Az artista elmondta, hogy az idei seregszemle versenyprogramja január 18. és 21. között négy napon át, A és B műsorrendben zajlott, ezeken a magyar artisták három különböző számmal létek fel.

Ifj. Richter József és felesége Merrylu a Pas de deux - Balett lóháton című számot adta elő, amelyben a nő férje fején és vállán mutatott be különböző trükköket, miközben a férfi két ló hátán vágtatott körbe-körbe a porondon.

Minden műsorban bemutatták emellett nagyszabású egzotikus állatszámukat, amelyben több mint 30 állattal, zebrákkal, tevékkel, elefántokkal és zsiráfokkal dolgoznak együtt, továbbá fellépett ifj. Richter József lovas akrobata csoportja is, akik a már jól ismert, klasszikus magyar számukat mutatták be.

"Összesen nyolcszor léptünk porondra és mind a nyolcszor állva tapsolt minket a közönség a zsűrivel együtt, ami hatalmas dolog" - fűzte hozzá.

A művész kiemelte, hogy ez a győzelem a tradicionális cirkusznak is hatalmas siker, hiszen azt mutatja, hogy a közönség és a zsűri egyaránt szeretné látni az állatokat a cirkuszban. "A cirkusz állatszámok nélkül nem igazi cirkusz" - húzta alá.

A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójaként is tevékenykedő artista elmondta, hogy amint visszaérnek Magyarországra, elkezdik a 2018-as év műsorának próbáit, amelyben természetesen a díjnyertes előadások is helyet kapnak. A magyarországi turnéra induló produkciót a mostani sikerre való tekintettel az Aranybohóc a porondon címmel láthatja majd a közönség először március 15-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Cirkusz sátrában.

A január 28-án záruló Monte Carló-i fesztiválon Arany Bohóc-díjat kapott még a Sanghaji Akrobata Csoport, Simet László és csapata pedig a korábban Budapesten is bemutatott Asztronauta című halálkerék produkciójukért több különdíjat nyertek.

A díjakat kedden este ünnepélyes gálaműsor keretében vehetik majd át a győztesek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van – hogy nem létezik."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ