Fókaszám is szerepel a Fővárosi Nagycirkusz új műsorán
Dátum: 2018. március 31., szombat, 16:13

Fókák, papagájok és macskák is szerepelnek a Fővárosi Nagycirkusz április 7-től szeptember 9-ig látható új műsorában.

A különleges állatszámok mellett vízicirkuszi elemek és levegőszámok váltják egymást a folyamatosan átalakuló Atlantic Flight - Nagy cirkuszi utazás című műsor előadásain - fejtette ki Fekete Péter, az intézmény igazgatója a műsorról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Fekete Péter elmondta, hogy az a szökőkútrendszer is visszatér a fővárosi manézsba, amely két évvel ezelőtt mutatkozott be Budapesten. A technikát biztosító 80 tonnányi szerkezetet négy kamion szállítja a cirkuszba, ahol felépül a 700 fúvókából álló, süllyesztő- és emelőrendszerrel ellátott szökőkút, amely 18 méteres magasságba lövelli majd ki a vizet. A szökőkút alatti medencét 11 ezer liternyi vízzel töltik fel egy 300 méter hosszú csőrendszer segítségével.

Az igazgató elmondta, hogy az előadás kiemelt vendége lesz Axt Elizabeth artista is, aki tavaly októberben trapézszámával elnyerte a 18. Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztivál nagydíját, valamint elhozta a lengyel Korona Cirkusz vezetőségének és Varsó polgármesterének különdíját is. A művész kifejtette, hogy a budapesti előadásra összeállított produkciójában partnerével együtt levegő- és víziszámot mutat majd be.

Graeser József, a cirkusz szakmai vezetője arról beszélt, hogy az utazás tematikára épülő műsorban zsonglőrmutatványok, kardilluzionisták, légtornászok, erőemelő és gyorsöltöző művészek szerepelnek, valamint olyan számok, mint a kínai rúd, trapéz és gumiasztal, handstand, vagy a kötél (aerial rope).

Fekete Péter arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy jelenleg a Baross Imre Artistaképző fiataljaival dolgozik együtt Samuel Tétreault világhírű artistaművész, a Cirque de Soleil társulat egykori tagja és a montreáli székhelyű 7 Fingers cirkuszművészeti együttes társalapítója.

Az artista a Cirque de Soleil több produkciójában rendezőként és műészként is közreműködött, ahogy azt most a 7 Fingers produkcióiban is teszi. Samuel Tétreault az elmúlt napokban a fiatal magyar artistáknak tartott tréninggel egybekötött válogatót, amelynek végén a kiválasztott fiatalokkal május elején kezdi meg egy új, a Sziget fesztiválra készülő, kortárs cirkuszművészeti produkció próbáit. Az artisták ezt a műsort a Sziget egy hete alatt több alkalommal mutatják majd be a közönségnek.

Fekete Péter felidézte, hogy a Fővárosi Nagycirkusz műhelyeiben 2016-ban a Ludas Matyi a cirkuszban című összművészeti produkcióval indult el az a folyamat, amelyben az intézmény a klasszikus cirkusz bemutatása mellett igyekszik a nézőkhöz minél közelebb vinni a "gondolatközlő, érzelmeket megmozgató" cirkuszt is. Ennek a folyamatnak nagyon fontos állomása a Samuel Tétreault-val zajló közös munka - fűzte hozzá.

A cirkusz hasonló produkciói között szerepelt az eredetileg vizsgaelőadásnak készült, de a kőcirkuszban is sikerrel futott Rómeó és Júlia című Shakespeare-adaptáció, valamint a Hegymegi Máté rendezésében, a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bemutatott Egyenes labirintus című darab is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„Ne azt várjuk, hogy a művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára."
Werner Hofman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ