Ezüst díjat kapott egy magyar artista a Kobzov Cirkuszfesztiválon
Dátum: 2018. május 16., szerda, 9:27

Ezüst díjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri Komenda Zsófia légtornász-produkcióját az ukrajnai Kobzov Cirkuszfesztiválon - tájékoztatta a Fővárosi Nagycirkusz kedden az MTI-t.

Komenda Zsófia - művésznevén Sophia - volt a fesztivál egyetlen magyar indulója, ráadásul életében először felnőtt kategóriában - olvasható a közleményben. Mint írták, a 20 éves magyar artistának negyven produkció, közte húsz légtornász-szám között kellett helyt állnia.

Közölték: a hetedik alkalommal megrendezett ukrajnai Kobzov Cirkuszfesztivál szakmai körökben az artisták egyik legrangosabb versenyének számít. A zsűriben a szakma legjobbjai, egykori világhírű artisták foglalhatnak helyet.

Komenda Zsófia légtornász-produkciójára, amelyet tíz méter magasban, úgynevezett lengő rúdon mutat be, először tavaly figyelt fel a nemzetközi zsűri, a monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ifjúsági kategóriában Bronz bohóc-díjat és három különdíjat kapott. Ennek köszönhetően az elmúlt másfél évben fellépett a németországi Európa Park jégrevüjében, illetve a párizsi Cirque D Hiverben.

Komenda Zsófia junior rúdtánc Európa- és világbajnokot egy világhírű magyar artistapáros, Kristóf Krisztián és Demjén Natália fedezte fel, ők tanították be neki a légtornászmutatványt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ ...miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ