Öt alkalommal játsszák a Meztelen Bohóc című produkciót Tel-Avivban
Dátum: 2019. július 22., hétfő, 10:34

Öt alkalommal játsszák júliusban a Recirquel Újcirkusz Társulat A Meztelen Bohóc című előadását az izraeli magyar kulturális évad keretében, Tel-Avivban.

Július 20. és 22. között a tel-avivi Herzliya Előadóművészeti Központban láthatja az izraeli közönség a magyar társulat produkcióját, amelyet ezúttal héber nyelven adnak elő - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Vági Bence rendezte, a kortárs táncot a színház- és cirkuszművészettel ötvöző előadás a bohóc pályafutásának utolsó pillanatait végigkövetve fejti fel a mosolygós, festett álarc mögött rejtőző lélek mélységeit.

Két év után az izraeli magyar kulturális évad keretében tér vissza Izraelbe a Recirquel. A társulat A Meztelen Bohóc című darabját 2017-ben a tel-avivi operaház közönsége és a kritika is lelkesedéssel fogadta - idézik fel a közleményben.

Mint írják, a produkciót a Recirquel hagyományaihoz híven újhéber nyelven mutatják be - korábban A Meztelen Bohóc többek között megszólalt már franciául, spanyolul és lengyelül is. Egyed Brigitta színésznő erre az alkalomra tanulta meg a szövegét ivritül.

Az előadásoknak a Tel-Avivban található, mintegy 800 főt befogadó kulturális központ, a Herzliya Performing Arts Center ad helyet.

A Recirquel és a Müpa közös produkciója, A Meztelen Bohóc az elmúlt években a világ számos országában aratott sikert; bemutatták már többek között Spanyolországban, Hollandiában, Franciaországban, Lengyelországban és Magyarországon is. A produkció létrejöttéről 2017-ben film is készült Mi ez a cirkusz? címmel.

Az izraeli magyar kulturális évad március 15. és október 23. között több mint ötven magyar kulturális programot kínál, megszólítva minden korosztályt Tel-Avivban, Jeruzsálemben és más városokban. A magyar kulturális évadot a magyar-izraeli kapcsolatok újrafelvételének és a Budapest és Tel-Aviv közötti testvérvárosi megállapodás 30. évfordulója alkalmából rendezik meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Aforizmák
„ A mozi olyan, mint az élet, csak az unalmas részeket kivágták belőle."
Alfred Hitchcock
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ