Cirkuszi társulatok magas minőségét elismerő európai tanúsítványt kapott a Magyar Nemzeti Cirkusz
Dátum: 2019. október 3., csütörtök, 7:41

Három társulat, az ifj. Richter József vezette 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz, a finnországi Sirkus Finlandia és a svájci Zirkus Knie vehette át szerdán Brüsszelben a cirkuszi társulatok magas minőségét elismerő európai tanúsítványt, a BigTopLabel-t.

A második alkalommal odaítélt tanúsítványokat az Európai Parlamentben (EP) tartott rendezvényen Stéphanie monacói hercegnő, a cirkuszi világszövetség tiszteletbeli elnöke, Heidi Hautala finn zöldpárti EP-képviselő, az EP egyik alelnöke és Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője adta át.

A cirkuszi társulatok minőségét elismerő európai tanúsítvány létrehozását kezdeményező Ujhelyi István az eseményen hangsúlyozta, hogy hatékonyabban kell támogatni és erősíteni a társadalmi integrációt javító cirkuszokat, valamint a cirkuszpedagógia jelenlétét a közoktatásban.

"A cirkusz az európai kultúra és az európai gazdaság szerves része, ezért azt megfelelő figyelem és elismerés illeti meg" - fogalmazott.

Beszédében kezdeményezte, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság által támogatott elismeréssel rendelkező társulatok közös munkacsoportot hozzanak létre, amely a többi cirkusz fejlődését, minőségi felzárkózását segíti, és amely hatékonyabban tud fellépni például a cirkuszpedagógia európai terjesztésében.

Ifj. Richter József az MTI-nek elmondta, hogy nehéz megfelelni a szakmai szervezetek és független szakértők szigorú feltételeinek, az elismerés azonban példát mutat és ösztönzően hathat a többi magyar társulat számára is a minőségi fejlődésre. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy néhány éven belül nem csak a Magyar Nemzeti Cirkusz büszkélkedhet az elismeréssel.

A BigTopLabel cirkuszszakmai elismerés és program célja, hogy világosan megmutassa a különbséget a jó és rossz minőségű cirkuszok között, biztosítsa, hogy a társulatok mindenben megfeleljenek a legszigorúbb jogi és társadalmi elvárásoknak, például az állattartás területén. A szakmai szervezetek által javasolt cirkuszok részletes ellenőrzésen esnek át, szubjektív és objektív feltételeknek egyaránt meg kell felelniük, a működésükről és minőségükről szóló vizsgálati anyagot pedig egy független szakemberekből álló testület hagyja jóvá.

Az első évben, 2018-ban a francia Cirque Arlette Gruss, a brit Blackpool Tower Circus és a német Circus Krone érdemelte ki az elismerést.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Csak a közepes művek kifogástalanok – a nagy művek sohasem."
Lucian Blaga
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ