Meghosszabbították a Cirkusz/Művészet/Alkotás pályázatot
Dátum: 2021. január 25., hétfő, 8:25

Meghosszabbított határidővel, február 5-ig lehet jelentkezni a Cirkusz/Művészet/Alkotás pályázatra - közölte a MANK Nonprofit Kft. az MTI-vel pénteken.

A MANK Nonprofit Kft. és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nyílt pályázatának célja a cirkuszművészet sokszínű világának és szellemi örökségének bemutatása kortárs megfogalmazásban - írja a közlemény.

A felhívásra képző- és iparművészek pályázhatnak szobrokkal, kisplasztikákkal, festményekkel, grafikákkal, iparművészeti alkotásokkal vagy fotómunkákkal és videóinstallációkkal. Olyan új alkotásokat várnak, amelyeket a cirkusz különleges hangulata és sokrétű gondolati vonatkozása inspirált.

A pályázat kizárólag elektronikus úton nyújtható be, a pályaművek mellett egy szakmai önéletrajzot és az elkészült műről szóló szakmai leírást is be kell küldeni. Emellett a pályázatra készült mű digitális reprodukcióját is mellékelni kell.

A sikeres pályázók pénznyereményben részesülnek, az első helyezettek bruttó 750 ezer forintot, a második helyezettek bruttó 500 ezer forintot, a harmadik helyezést elérő művészek pedig bruttó 300 ezer forintot kapnak. A nyertes művekből a MANK 2021-ben tervez kiállítást rendezni. Ezen felül a nyerteseknek további megjelenési lehetőségeket biztosít a médiában.

Részletes információk és a pályázati kiírás a www.alkotomuveszet.hu internetes oldalon találhatók - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„Ha meg akarod változtatni a világot, előbb el kell fogadnod olyannak, amilyen."
Bertold Brecht
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ