Öt hónapos francia turnéra indul a Recirquel
Dátum: 2021. november 18., csütörtök, 15:12

Történetének leghosszabb turnéjára indul a Recirquel, amely öt hónap alatt Franciaország több mint negyven színházban mutatja be My Land című produkcióját.

A társulat a francia Nemzeti Színházak Szövetségének (Association Des Scénes Nationales) meghívására járja be egész Franciaországot, ahol november és március között 43 helyszínen összesen 47 alkalommal mutatja be nemzetközi sikerű My Land című produkcióját - olvasható a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, a maratoni turné során a művészek és a stáb mintegy 100 órát, összesen több mint 21 ezer kilométert utaznak az országban. A kortárs táncot a cirkuszművészettel ötvöző, Vági Bence rendezte cirque danse előadást több mint 40 francia város színházában és operaházaiban állítják színre.

A Recirquel egyik legsikeresebb produkciójával, a My Landdel két és fél év után tér vissza Franciaországba. A társulat az elmúlt években többször is sikerrel lépett fel az újcirkusz hazájában.

A közleményben kiemelik, hogy 2015-ben a francia főváros adott otthont a Párizs Éjjel című előadásnak, amelyet Jean-Paul Gaultier divattervező az általa valaha látott egyik legjobb cirkuszi produkcióként aposztrofált. A My Land című darab 2019-ben az egyik legjelentősebb francia kulturális fesztivál, a Festival OFF d Avignon közönsége előtt mutatkozott be sikerrel. Az előadásról a francia kritikusok is elismerően írtak, a társulat artistái szerintük "újraértelmezik az előadóművészeti műfajokat".

A fesztiválon aratott sikernek köszönhető, hogy a francia Nemzeti Színházak Szövetsége az ország több tucatnyi vidéki színházát érintő előadássorozatra hívta meg a Recirquelt - áll a közleményben.

A közleményben idézik Vági Bencét, a Recirquel alapító-művészeti vezetőjét, aki szerint sok országban megfordultak már, de a franciaországi meghívás különleges ezek között is. "Nagyon nagy szó, hogy több hónapon át, ráadásul az ország legkülönbözőbb pontjain láthat egy magyar kulturális produkciót a francia közönség" - emelte ki.

A fellépéseknek otthont adó városi nemzeti színházak a kamaraszínpadi mérettől az operaházig terjednek, összesen húszezernél is több néző láthatja majd az előadásokat Franciaország-szerte.

A 2018-ban bemutatott My Land az emberiség gyökereit kutatva, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba. Az előadás a műfajok közti határokat lebontva egyszerre idézi a kortárstánc-társulatokra jellemző technikai tudást és látványt, valamint a kelet-európai artistaművészet lenyűgöző energiáit. Vági Bence hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket - hagyományokat, szabadságot és szerelmet - kutatva hozták létre a produkciót. Az előadás során a művészek földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel.

A My Land a társulat egyik legsikeresebb produkciója, amely a bemutatója óta számos országban és színházban megfordult teltházas előadásokkal, köztük az Edinburgh Fringe-en, ahol a fesztiválkritikusok 4000 program közül a legjobbnak ítélték az előadást.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Mondd meg, mit olvasol, és én megmondom – kitől loptad a könyvet."
Ilf
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ