Szerdán kezdődik a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Dátum: 2022. január 12., szerda, 11:20

Négy kontinens mintegy száz artistaművésze mutatkozik be január 12. és 17. között a Fővárosi Nagycirkuszban a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyet kedden első alkalommal tudományos konferencia vezetett be.

Magyarországra figyel a cirkuszvilág a következő egy hétben, Budapest ad ugyanis otthont az év legrangosabb nemzetközi cirkuszi fesztiváljának - hangsúlyozta kedden, a Cirkuszépületek Európában című konferencia és kiállítás megnyitóján a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervező bizottságának elnöke.

Mint kiemelte, Magyarország Európa vezető cirkuszművészeti központjaként a világon első alkalommal rendez tudományos konferenciát a cirkuszépületekről, de cirkuszpedagógiai konferencia is szerepel a fesztivál programjában.

Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy a cirkusz az elmúlt évszázadok során szórakoztatásból művészetté vált, miközben hagyományait is sikeresen megőrizte. Mindehhez terekre van szükség: az utazó cirkuszoknál sátrakra, az állandó cirkuszoknál azonban kőépületekre. Ezek az épületek Európa számos pontjain nem állnak már, pedig örömteli lenne, ha visszaépülhetnének ezek a "kulturális templomok" - jegyezte meg.

A keddi tudományos tanácskozáson részt vevő francia, brit, bolgár, monacói, kanadai és magyar szakemberek áttekintik Európa összes jelentős, ma is álló vagy akár már lebontott cirkuszépületét, a Fővárosi Nagycirkusz épületeinek történetét, valamint a legújabb cirkuszépület-építési trendeket és technológiákat, a konferenciához kapcsolódó kiállításon pedig bemutatják a Budapesten felépítendő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ makettjét - közölte.

Almássy Kornél emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett Magyar Építészeti Múzeum 1968 óta működő, de saját kiállítóhellyel nem rendelkező intézmény. Ez azonban remélhetőleg hamarosan megváltozik, és a múzeum saját otthont kap a Városligeti fasorban - fűzte hozzá.

Almássy Kornél a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában a konferencia idején látható kiállítást méltatva elmondta, hogy az számos makett, tervrajz, térkép és egyéb dokumentum, valamint képzőművészeti alkotások segítségével áttekinti a magyar cirkuszművészet- és építészet történetét, és felvillantja a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ jövőjét is.

Alain Frere, a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál alapítója és művészeti vezetője elismerően beszélt a Fővárosi Nagycirkusz megújításáról, egyben üdvözölte azt, hogy Budapesten találkozni tudnak a nemzetközi cirkuszvilág képviselői.

A XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál "nulladik napján", kedden a Művésztelepen a CircusTheatrum, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium csapata Szentivánéji álmodók című workshopját lehet megtekinteni. Másnap kezdődik a Red Carpet Show, az artistaművészek ünnepélyes bevonulása a Fővárosi Nagycirkusz előtt, csütörtökön pedig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében a Fővárosi Nagycirkusz pedagógiai módszertani programjairól, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumról és az alakuló könyvtári gyűjteményről tartanak konferenciát. Pénteken a magyar artistatehetségek mutatkoznak be a Newcomer Show keretében, majd január 17-én nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul a cirkuszfesztivál.

Fekete Péter kiemelte, hogy a rendezvénysorozat valamennyi fellépő művésze, munkatársa és közreműködője rendelkezik oltással, és a közönség soraiba is csak oltottakat várnak, a fesztivál teljes programját közvetítik azonban online is.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál részletes programja a www.budapestcircusfestival.hu weboldalon olvasható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„Az ember olyan, mint az olajbogyó: akkor adja ki magából, ami benne a legjobb, ha sajtolják."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ