Exhumálják Houdinit
Dátum: 2007. március 25., vasárnap, 11:53
Évtizedek óta fennáll a gyanú, hogy megmérgezték Harry Houdinit - eredeti nevén Weisz Eriket (1874-1926) -, a világhírű szabaduló művészt, ezért most unokaöccse a földi maradványok exhumálását szorgalmazza, hogy igazságügyi orvosszakértők megvizsgálhassák, és pont kerülhessen a rejtélyes ügy végére.

George Hardeen, Houdini testvérének unokája pénteken New Yorkban tartott sajtóértekezletén közölte: 81 évvel a mutatványos halála után most végérvényesen tisztázni akarja, hogy egy okkultista szekta mérgezte-e meg, vagy sem, bosszúból amiatt, hogy Houdini rendszeresen leleplezte kétes praktikáikat.

A szakértői csoport tagja többek közt az a Michael Baden, aki tagja volt a John F. Kennedy és a Martin Luther King halálát vizsgáló bizottságoknak, valamint az a James Starrs, aki Jesse James és a „bosztoni fojtogató", Albert DeSalvo exhumált tetemét vizsgálta.

A hivatalos verzió szerint az 52 éves mutatványos hashártyagyulladásban hunyt el, amely azért alakult ki, mert a hasát ért ütés következtében perforálódott a vakbele. Ám boncolásra nem került sor.

Nem kevés találgatásra adott okot már annak idején is, hogy amikor a halotti bizonyítványt kiállították 1926. november 20-án, Houdini testét - amelyet vonaton szállítottak át Detroitból New Yorkba - már eltemették Queensben, tehát a gyilkosság bármiféle esetleges bizonyítéka is hamar a föld alá kerül. Néhány nap múlva egy újság címlapján ez állt: „Vajon meggyilkolták Houdinit?"

A Houdini titkos élete című, 2006-ban megjelent életrajzi könyvben a két szerző, William Kalush és Larry Sloman újból felébresztették a gyanút. Ők is azt írták, hogy leginkább a Spiritualisták nevű okkultista szervezetnek állhatott érdekében eltenni láb alól a műsoraiban őket folyton kipellengérező Houidinit. E szervezet egyik tagja Sir Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmes-történetek világhírű írója volt. A szerzőpáros idézi azt az 1924-es levelet, amelyben Doyle arról ír, hogy Houdini „pontosan azt fogja kapni, ami neki jár", s hogy úgy véli, „hamarosan mindenért megfizet". És két évvel később a tökéletes egészségi állapotnak örvendő Houdini már halott.

A szerzőpáros szerint a Spiritualisták az efféle esetekben többnyire a mérgezés módszeréhez folyamodtak, valószínűleg arzént használtak, ám az arzén évtizedekkel később is kimutatható. A szerzőpáros szerint továbbá sem zárható ki, hogy Houdinit egy kísérleti szérum ölte meg, amelyet egyik orvosa fecskendezett a szervezetébe egy detroiti kórházban.

Noha Houdini komolyan vette a Spiritualisták halálos fenyegetéseit, testőrök nélkül utazott, legfeljebb Bess, a felesége kísérte.

Az exhumálást meglepő módon támogatja Anna Thurlow is, az okkultista szekta egyik médiumának, Margerynek a dédunokája. Állítólag egy 1924-es szeánsz alkalmával Margery, aki férjével együtt gyűlölte Houdinit, egy Walter nevű szellemet küldött hozzá, s ez halálos átkot szórt a mutatványosra. Anna Thurlow szerint az efféle képzelgésekben élő emberekkel óvatosnak kell lenni, és ha bármilyen bizonyíték szólna amellett, hogy Houdinit megmérgezték, akkor a végére kell járni az ügynek.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ