Chaplin unokája
Dátum: 2008. január 2., szerda, 8:27
James Thiérrée hegedűs, artista, akrobata, a cirkusz és a pantomim mestere telt házak előtt lépett fel heteken át társulatával, a Compagnie du Hanneton-nal (Cserebogár-társulat) a londoni Sadler Wells színházban.
A Viszontlátásra, esernyő című performansza nagy sikert aratott, a kritikusok is dícsérik. A 33 éves, négy Moliére-díjjal kitüntetett művész Charles Chaplin unokája.

Édesanyja Victoria Chaplin, Oona O,Neill, Chaplin negyedik feleségének lánya, aki férjével, Jean-Baptiste Thiérrée-vel új cirkuszi irányzatot hozott létre a Cirque Imaginaire-rel (Képzeletbeli cirkusz), ez később a nálunk is fellépett Cirque du Soleil ihletője is volt. Nem csoda, hogy a fiú ebben a környezetben szintén művészi pályára lépett. Négyéves korában szerepelt először, ő volt az előadásban a „járó bőrönd" - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Kisgyermek volt még, amikor nagyapja meghalt, de úgy emlékszik rá, mint kedves, szeretetre méltó emberre. Nehéz lenne árnyékától megszabadulnia, és nem is akar. „Minden alkalommal, amikor azt mímelem, hogy leesem a székről, felmerül bennem: nem az ő emlékére teszem-e?" - mondja. Egyébként élő mása a mozi nagy legendájának. Ugyanaz a fizikai ruganyosság, ugyanazok a rendkívül kifejező szemek, ugyanaz a képesség egy kézmozdulattal bevonni a közönséget a játékba. Bevallja, hogy nem tudna mást csinálni, már gyerekkorában megtanulta használni a testét, összhangba hozni minden mozdulatát.

Filmszerepet most vállalt először, mert ezt a műfajt sokkal kötöttebbnek tartja. „Nem tehetek semmi váratlant, különöset, a feladatom beszélni és játszani a normális embert és ez számomra bizonyos értelemben egzotikus dolog" - vallja be.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek."
Hippolyte Taine
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ