Ma este rendezik meg Budapesten és öt vidéki helyszínen a Cirkuszok éjszakáját, amelyen a társulatok látványos előadásokkal és különleges attrakciókkal várják egész éjszaka a közönséget.
A cirkuszművészet legújabb kihívásainak is megfelel majd a Fővárosi Nagycirkusz új épülete - mondta el az MTI-nek Fekete Péter miniszteri biztos annak kapcsán, hogy a kormány nemrég döntött az intézmény költöztetéséről. Fekete Péter arról is beszélt, hogy Mit neked cirkusz! mottóval társadalmi eszmecsere indult művészek, színházi szakemberek és a közvélemény bevonásával arról, hogy kinek mit jelent a cirkusz mint művészeti ág.
Folynak a szakmai konzultációk az Artistaképző igazgató jelöltekkel.
Artisták, mazsorettek és szambatáncosok vonulnak fel az idei városligeti cirkuszparádén, amelyet szombaton, a cirkuszok világnapján rendeznek meg a fővárosban.
Több napos szakmai programmal, kiállítással és gálaműsorral ünnepli 65. születésnapját a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola a Fővárosi Nagycirkuszban.
Megemlékezéssel és lovas színházi produkcióval ünnepelte a Fővárosi Nagycirkusz a magyar kultúra napját.
Elindult a magyar cirkuszi lovas akrobatika hungarikummá minősítésének jogi eljárása - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorának szombati megnyitóján.
Hátrányos helyzetű gyerekeket vár jótékonysági előadásaira a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) a Fővárosi Nagycirkuszban.
A közönség a Cap Crew nevű fiatal magyar artistaduót választotta meg legjobbnak a németországi Wiesbadenben rendezett Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon.
Szeptember 17. és 21. között Szolnokon folytatja három állomásos vidéki turnéját a Főváros Nagycirkusz azzal a céllal, hogy tovább népszerűsítse a minőségi cirkuszművészetet - közölte Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója hétfőn a Tisza-parti városban, a műsort beharangozó sajtótájékoztatóján.
Hosszú betegség után életének 94. évében elhunyt Eötvös Gáborné, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója, a legendás zenebohóc, Eötvös Gábor özvegye - tudatta a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) az MTI-vel csütörtökön.
Idén is megrendezik a Cirkuszok éjszakáját: szombaton Budapesten, Balatonfüreden, Balatonlellén és Siófokon várják a közönséget szórakoztató cirkuszi produkciókkal.
A cirkuszművészet több magyar kiválósága is fellép a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) különleges sátras születésnapi előadásain, amelyeket a szervezet fennállásának 60. évfordulója alkalmából tartanak június 12. és 15. között, a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT).
Görkorcsolyás eseménnyel nyílik meg szombaton az idei Cirkuszok éjszakája a fővárosban: a budapesti görkorcsolyásokat a Hősök terére várják, ahol a Fővárosi Nagycirkusz művészei és a Magyar Görkorcsolya Szövetség versenyzői tartanak bemutatót.
Olaszországból érkezett artistaművészek nagyszabású dupla esküvője kerül megrendezésre 2015. július 17-én.
Megbízott ügyvezetőként Gergely László rendező irányítja a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) munkáját, miután közös megegyezéssel távozott a cég éléről Kriza Zsigmond - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI megkeresésére.
Amerikai trapézmutatvány, kínai lábikáriaszám, orosz hintaprodukció és az etióp "kaucsuklány" is látható lesz a Fővárosi Nagycirkusz Circussimo című új műsorában, amelyet szombattól augusztus 30-ig láthat a közönség - mondta Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. igazgatója a bemutatót beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.
Húsz várost érintő turnéra indult a Fővárosi Nagycirkusz, az országjárás első állomása a Pest megyei Veresegyház, ahol szombaton látványos nyílt nappal várják a családokat közölte Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a turnéról tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Bánhegyi Kata háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok ugrókötélezőként, Katona Viktor pedig tornászként került az újcikrusz műfaját képviselő világhírű montreali Cirque du Soleil társulathoz, amelynek Quidam című műsorában a két fiatal február 13-15. között öt előadáson lép fel a magyar közönség előtt, a Papp László Budapest Sportarénában.
A nemzetközi hírű, külföldön elismert magyar cirkuszművészeké lesz a főszerep a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorában - mondta el Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója az előadás csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A látványos cirkuszi produkciókat a zenés-táncos szórakoztató revü műfajjal ötvözi a Fővárosi Nagycirkusz novemberben, minden szombat este műsorra tűzött Randevú a cirkuszban című új produkciója.
Az akrobatikus, modern cirkuszra jellemző számok állnak a Fővárosi Nagycirkusz Zéró Gravitáció - A repülő cirkusz című új műsorának középpontjában, amelyet október 11-től láthat a közönség.
A Fővárosi Nagycirkusz szeptemberben vidéki turnéra indul, amelynek elsősorban az a célja, hogy tovább népszerűsítse a minőségi cirkuszművészetet - közölte Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója csütörtökön Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
Ma rendezik meg Budapesten, Balatonfüreden, Balatonlellén és Siófokon a Cirkuszok éjszakáját, amelynek keretében egész éjszaka szórakoztató cirkuszi produkciókkal várják a közönséget.
Százhuszonöt éve, 1889. június 27-én nyílt meg a budapesti Városligetben az első állandó budapesti cirkusz, a mai Fővárosi Nagycirkusz. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga: