A klasszikus cirkuszi előadások ma is olyanok, mint a múlt századokban. Ám a cirkusznak is haladnia kell a korral: miközben megküzd a gazdaság más terén jól ismert akadályokkal, előadásmódját az új évezred technikájához és közönség-igényéhez kell igazítania.

„Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!” – mondta, és egyik ámulat követte a másikat. Észrevétlenül csent el a nézők zsebéből kisebb tárgyakat, kiolvasta gondolataikat. Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső, a legnagyobb magyar mágus volt, s az egyetlen, akit az évszázad leghíresebb bűvészeiről Amerikában megjelent könyvben a magyarok közül megemlítettek. Május 16-án lett volna 95 éves.

A cirkusz a csodák és a jóleső borzongás világa. Törjük a fejünket, hogy mit miként csinálhatott a bűvész, rettegve – mégis valami kellemes érzéssel – figyeljük az állatszelidítőt az oroszlánokkal és tigrisekkel, vagy a légtornászt a félelmetes mélység fölött. Az artisták jó része nap, mint nap az életveszélyt vállalja, amikor a porondra lép, mégis, az ő érdekérvényesítésük a legrosszabb a művészvilágban. Többek között erről is beszélgettünk Varjasi Lászlóval, a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. ügyvezető igazgatójával, akivel először azt tisztáztuk, mi mindennel foglalkoznak.

A cirkusz a gyermeki áhítat, a csodák világa. A lélegzetelállító légtornászok, az artisták, a hihetetlen mutatványokra képes állatok elbűvölik az apróságokat. Ám ha előadás után megkérdezik tőlük, mi tetszett a legjobban, majd mindegyik a bohócokat említi. Pedig a legkülönbet ők már nem láthatják. Eötvös Gábor immár négy esztendeje az égi manézsban húzza elő egyre-másra a hangszereket, és kiált föl utánozhatatlan hangsúllyal: van mááásik!

A cirkuszi előadás élménye semmi mással nem helyettesíthető. Aki visszagondol gyermekkorára, igazolhatja e megállapítást, s így érzik ezt a mai apróságok is. Azonban a műsorszámoknak lépést kell tartaniuk a rohanó korral, s meg kell birkózniuk a technikai varázslatok ma már könnyen hozzáférhető áradatával is.