Egy éjjel brutálisan bántalmazott, állapotos kamaszlányt visznek be egy londoni kórházba. A lány belehal a szülésbe, és az ügyeletben lévő nővér, Anna elhatározza, hogy megkeresi a rokonait.
Nem vicceltem, amikor az Egy becsületbeli ügyben azt mondtam, nincs annál szexisebb, mint üdvözölni egy nőt – mondta Jack Nicholson amerikai filmsztár, a Batman című film Jokerje, aki teljes mellszélességgel felsorakozott Hillary Clinton elnöksége mellett.
Vígjátékokban és drámákban egyaránt otthonosan mozgott, elegancia, könnyedség, fanyar humor jellemezte Rex Harrsion játékát. Az angol származású amerikai színész, a My Fair Lady legendás Higgins professzora száz éve, 1908. március 5-én született.
„Minden filmemen keresztülhúzódott egy vörös fonal: a biztonságérzet keresése" - mondta Szabó István rendező a washingtoni magyar nagykövetségen rendezett péntek esti közönségtalálkozón.
Szabó István Oscar-díjas rendező filmet készít a tavaly elhunyt Szabó Magda önéletrajzi ihletésű, Az ajtó című regényéből; a forgatást valószínűleg 2009 szeptemberében kezdik el – közölte Hábermann Jenő producer pénteken.
A brit moziba járók A Bourne ultimátumot szavazták meg az év filmjének.
Tizenegy új német alkotás szerepel a Szemrevaló Német Filmfesztivál programjában, amelyet március 5-től rendeznek meg három fővárosi helyszínen és három vidéki településen – tájékoztatott az eseményt szervező budapesti Goethe Intézet.
Még szerencse, hogy Whoopi Goldberg nem az a haragtartó típus! Mikor az Oscar-show producere megkövette, azonnal fátylat is borított a vasárnap este lezajlott díjátadó szervezőinek feledékenységére.
Jeff Lebowski, más néven "Töki", talán a leglustább ember Los Angelesben. A világ másik felén dúl az Öböl-háború, de ez az öreg hippi még a hetvenes években él, a bálnák énekét hallgatja és kizárólag White Russian koktélokat iszik. Az egyetlen dolog, amiért hajlandó megmozdulni, az egy kis tekézés Walter és Donny nevű haverjaival.
Rohonyi Gábor első rendezése indul a 25. Miami Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. A nagyszabású seregszemlén lesz a One Water című 14 ország részvételével készült dokumentumfilm világpremierje, amelynek egyik epizódja Magyarországról szól.
Mindössze 32 millió amerikai nézőt ültetett a képernyő elé a 80. Oscar-díjátadó ceremónia háromórás élő közvetítése – ez negatív rekordnak számít a showműsor közvetítésének több mint három évtizedes történetében.
Bár két brit filmes vette át hétfő hajnalban a rövid animációs filmnek járó Oscar-szobrot Hollywoodban, az érdem némiképp az alkotók között dolgozó magyar animátoré is: Papp Károly Kása volt a Péter és a farkas című brit-lengyel koprodukcióban készült bábfilm egyik animátora.
Nyugalom című játékfilmje egyik jelenete miatt „megrontás" gyanújával ügyészségi feljelentést tett Alföldi Róbert rendező ellen egy ismeretlen civil szervezet – írta a keddi Népszabadság.
Átmeneti mellőzés után a filmvásznon vigasztalódhat Knut, Németország minden kétséget kizáróan legkedveltebb jegesmedvéje. A német mozikban ugyanis vasárnaptól vetítik a Knut és barátai című filmet, amely az előzmények ismeretében óriási sikerre számíthat.
A Spiderwick krónikák (The Spiderwick Chronicles) az azonos című, világszerte nagy sikert aratott gyerekkönyv-sorozat filmváltozata. A történet szerint a Grace család – az ikerfiúk, Jared és Simon (Freddie Highmore), valamint nővérük, Mallory (Sarah Bolger) és elvált édesanyjuk (Mary-Louise Parker) – a gyerekek dédnagybátyjának, Arthur Spiderwicknek (David Strathairn) ódon házába költözik New Yorkból.
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében megalakítják a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT), amely a kormány kezdeményezésére jön létre Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa vezetésével.
Kicsoda Juno MacGuff? Egy magabiztos, nagyszájú kamaszlány, aki lefegyverző lazasággal vitorlázik át azon az érzelmileg túlfűtött és zaklatott kilenc hónapon, ami a gyerekkorból a felnőttkorba vezet.
A portói nemzetközi filmfesztivál, a Fantasporto programjában három magyar filmet vetítenek, míg az egyesült államokbeli San Joséban tartandó seregszemlén öt magyar mozgókép mutatkozik be az amerikai közönségnek. A napokban kezdődött 28. portói nemzetközi fesztivál versenyprogramjában Kamondi Zoltán alkotása, a Dolina szerepel.
1585-öt írunk, és az immár csaknem három évtizede uralkodó I. Erzsébet királynő trónjáért továbbra is folyik a harc, Anglia vallási vérfürdő helyszíne, és a családi ármánykodások is örökös veszélyt jelentenek.
Alföldi Róbert játékfilmje, a Nyugalom egyik jelenete miatt tett feljelentés ügyében feljelentés-kiegészítést rendelt el a XI.-XXIII. kerületi ügyészség – tudta meg az MTI a Legfőbb Ügyészség szóvivőjétől csütörtökön.
A Dialektus fesztiválon az idén 17 európai országból 50 film versenyez négy kategóriában az Aranyszarvas-díjért, a mustrának március 4-től a budapesti Vörösmarty mozi és a DocuArt Kocsiszín ad otthont – tájékoztatott a szervező Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány.
Az internetre került munkájukért az első két évben 1200 dollárt (azaz 205 ezer forintot) kaphatnak az amerikai írók, míg a frissen ratifikált hároméves szerződés szerint a harmadik évben 2 százalékos részesedés jár nekik a forgalmazó hasznából.
A hollywoodi forgatókönyvírók túlnyomó többsége elfogadta a WGA szakszervezet által kialkudott megállapodást a film- és tévéstudiókkal, a szerzők ezt megelőző száznapos sztrájkja eredményeként.
Elhunyt Rubens de Falco brazil szappanoperasztár, akit a nyolcvanas évek végén már egy egész világ gyűlölt a Rabszolgasors gonosz Leonciójának szerepében.
Diablo Cody első forgatókönyve a JUNOé, amelyet úgy írt meg minden előképzettség nélkül, hogy közben telefonszex-operátorként és biztosítási ügyfélszolgálatosként dolgozott Minneapolisban. Cody, az egykori sztriptíztáncosnő a Legjobb Eredeti Forgatókönyvért járó aranyszobrot kapta.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ