„Dolgozz keményen, hogy minden munkád könnyednek hasson" – így hangzott a magyar származású George Dewey Cukor ars poeticája. A My Fair Lady Oscar-díjas rendezője huszonöt évvel ezelőtt, 1983. január 24-én hunyt el.
Egy mexikói határon játszódó kalandfilm és egy múlt század elejei olajdráma szerezte meg kedden a legtöbb, nyolc-nyolc jelölést az idei Oscar-díjakra.
Roman Polanski legendás filmrendező 30 évvel ezelőtti szexbotrányát eleveníti fel egy új amerikai dokumentumfilm, amelynek a Sundance Filmfesztiválon volt a világpremierje.
George Bush amerikai elnökről készíti következő filmjét a neves filmrendező, Oliver Stone – vált ismertté pontosan egy évvel azelőtt, hogy Bush 2009 januárjában átadja az elnöki széket utódának.
A hétfőn nyilvánosságra hozott nevezések nyomán Adam Sandler, Lindsay Lohan és Eddie Murphy is jó eséllyel szüretelhet az Arany Málna-díjakból, amelyeket évente osztanak ki a legrosszabb filmeknek, alkotóiknak és színészeiknek.
Charlize Theron hollywoodi sztár Törökországba helyezte egy nyilatkozatában a magyar fővárost – jelentette hétőn több török lap.
Fellini Oniricon címmel nyílt kiállítás a nagy olasz rendező születésének 88. évfordulójára szülővárosában, Riminiben. A tárlaton a Maestro álmaiba nyerhet betekintést a mozirajongó.
Száztíz éve, 1898. január 22-én született Rigában Szergej Mihajlovics Eizenstein szovjet-orosz filmrendező, filmteoretikus, a filmes formanyelv megújítója, a filmtörténet egyik legjelentősebb alakja.
A hollywoodi rendezők csütörtökön olyan egyezséget ajánlottak a stúdióknak, amely előrelépést hozhat a sztrájkoló amerikai szerzők ügyében.
Bernadette, az idősödő transzszexuális előadóművész és nőimitátor partnerei, Mitzi és Felicia évek óta jól ismert és sikeres műsorszámmal szórakoztatják a közönséget a Sydney-i éjszakában. Sok smink, magas sarkú cipő, flitterek, tollak, túlzott pompa és profi tátogás a felcsendülő slágerekre – a nézők talán soha nem unnák meg, de Bernadette kezd már egy kicsit belefáradni a napi rutinba. A hangulatára rányomja bélyegét egy bizarr haláleset is.
Pert indított az amerikai kábítószerellenes ügynökség (DEA) három egykori munkatársa az Amerikai Gengszter című filmet gyártó hollywoodi stúdió ellen, mert szerintük a film több száz tisztességes és bátor köztisztviselő becsületébe gázol.
Bódis Kriszta Báriséj (Nagylány) című dokumentumfilmjét jövő kedden, január 22-én mutatják be a budapesti Művész moziban – a vetítésről a rendező csütörtökön tájékoztatott..
A magyar film 100 éve címmel nyílik kiállítás ma a budapesti KOGART Házban, a hónap végén kezdődő 39. Magyar Filmszemle kísérőrendezvényeként.
Háború, háború, háború - Michael Moore amerikai egészségügyet pellengérre állító dokumentumfilmjén kívül csupa háborús életképet válogattak be az Amerikai Filmakadémia idei Oscar-jelöltjei közé.
A karének, Burma legjelentősebb kisebbsége, többségében földművelő emberek, akik közel hatvan éve küzdenek a túlélésért az elnyomó, uralkodó burmai katonai kormánnyal szemben. A kínzások, öldöklések, nemi erőszak, csonkítás, és a mindennapos kivégzések vagy egy millió embert kényszerített menekülttáborokba, és ugyanennyit, hogy erdőkben és hegyekben bujdosson, és reménytelen harcban küzdjön a függetlenségért.
Scarlett Johannson, Penélope Cruz és Natalie Portman is ellátogat a február közepén nyíló Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra, amelynek már hivatalos versenyprogramja is nyilvánosságra került.
Az ittas vezetésért másfél hónapra leültetett Kiefer Sutherland hétfőn kisétált a börtönből.
Az első közép-európai forgatókönyv-börzét szervező Fade In Script Consulting 2008. február 1-jén, pénteken rendezi meg a Filmírás Napját a 39. Magyar Filmszemle keretén belül. Az esemény célja, hogy fókuszba helyezze a magyar filmgyártás egyik legproblémásabb területét, a forgatókönyvírást, és fórumot biztosítson a nyílt véleménycserének.
Január 23-án lesz 80 éves a francia filmművészet kiemelkedő alakja, a francia Művészeti Akadémia első női tagja, Jeanne Moreau. Egy mondás szerint a francia filmben Brigitte Bardot volt a szex, Catherine Deneuve az elegancia, Moreau pedig az intellektuális nőiesség.
Az ENSZ új békenagykövetévé nevezték ki George Clooney-t. Ban Ki Moon ENSZ főtitkár arra kérte fel a 46 éves, Oscar-díjas hollywoodi filmsztárt, hogy segítse a világszervezet nemzetközi békemisszióit.
Hollywoodi film készül Ferenc József osztrák császár és felesége, Erzsébet császárné – magyar királyi pár – életéről, legalábbis a tervek viszonylag előrehaladott állapotban vannak. A leghosszabb ideig uralkodó Habsburgot állítólag Tom Hanks, a népszerű Sisit pedig Catherine Zeta-Jones alakítaná.
A magyar filmművészet fél évszázadának szinte minden produkciójához volt valami köze – nyilatkozta a 80 éves Bacsó Péter, akit januári születésnapja alkalmából faggattunk pályafutásáról.
Az Európai Bizottságnál akar tiltakozni Románia egy, a fekete humor műfajába tartozó rajzfilm ellen, amelynek szereplői – a mókusok – legkülönfélébb módon követnek el öngyilkosságot.
„Semmi sem ér többet egyetlen napnál.” – Goethe mondásának szellemében mutatta be Jeles András 1979-ben a kis Valentino egy napját, és hasonló kiindulási pontból számtalan film született már.
Egy kihunyóban lévő hollywoodi filmcsillag, Nikki Grace végre megkap egy áhított filmszerepet, amitől karrierje felívelését reméli. De már a forgatás első napján különös dolgok történnek, és a színészeket szorongás tölti el. Kiderül, hogy a forgatókönyv egy régi lengyel film újrafeldolgozása.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ